Eldőlt Hansi Flick sorsa – Ő váltja Jogi Löwöt a Nationalelf élén

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 május 25.

Igazából semmi olyan nem történt, amire ne számítottunk volna. Az viszonylag sokakat meglepett – igazából mindenkit -, hogy Hansi Flick és a Bayern München útjai elválnak egymástól, a bejelentés után felrobbant az internet, sokan találgatták, hogy mi történt, hogy miért most jelentik be, és vagy még ezer kérdése volt – főleg – az újságíróknak és a rekordbajnok szurkolóinak. Lássuk Hansi Flick útját a banki melótól a német válogatott kispadjáig.

Hansi Flick, mint futballista

Nem szeretnénk hosszasan időzni ennél a korszaknál, hiszen nem emiatt kattintottatok a cikkre, de azért érdemes megnézni, hogy Hans-Dieter Flick honnan indult. Futballistaként a sorozatos sérülései miatt kellett szögre akasztania a stoplist, de igazából nem ért el komolyabb sikereket, mint futballista.

2014-ben, egy interjúban elmondta, hogy a VfB Stuttgart szerződést ajánlott neki – amikor egy bankban dolgozott részmunkaidőben -, de feltételként szabták, hogy akkor a futballra kell koncentrálni, és vége a banki karriernek. Az üzletből nem lett semmi, Hansi Flick szeretett volna több lábon állni, nem tudhatta, meddig tart majd a karrierje.

A legtöbb mérkőzését a Bayern Münchenben játszotta le, összesen 104 alkalommal húzta magára a bajorok mezét, ezeken öt gólig jutott. Később megfordult a Kölnben, majd belátta – 1993-ban -, hogy a sérülései miatt már nem tud olyan szintet hozni, amit egy Bundesliga csapat elvárhat, így a visszavonulás mellett döntött.

Az alacsonyabb ligás Victoria Bammentalban viszont még hat éven át rúgta a bőrt, 1996-ban itt indult el edzői karrierje is, egyszerre volt a kiscsapat játékosa és edzője.

A Hoffenheimtől a Bayern Münchenig

Ha a fiatalabbak meglátják a Hoffenheim nevét azt gondolhatják, hogy Hansi Flick micsoda minőségi ugrást hajtott végre, az ötödosztályú Victoriától egyenesen a Hoffenheimig. De 2000-ben, amikor elvállalta a feladatot a Hoffenheim még sehol sem volt. Vagyis de, pontosan ugyanott, ahol a Victoria Bammental.

Innen egy igazi tündérmese kezdődött, Dietmar Hopp, a csapat ügyvezetője jelentősen megerősítette a csapatot, így a szezon végén kvalifikálták magukat egy osztállyal feljebb, majd ugyanezt megismételték, újoncként jutottak fel a harmadosztályba. Itt is az élmezőnyhöz tartoztak, de Flick távozásáig az áttörés nem jött össze. Ugyanis 2006-ban, Joachim Löw kinevezését követően felkérték, hogy töltse be a másodedzői pozíciót. A mester nyolc éven keresztül szolgálta a Nationalelfet és Jogi Löwöt, ott volt a 2006-os és a 2014-es VB-sikernél is.

Távozását követően sem távolodott el a futballtól, a német szövetség sportigazgatói posztját töltötte be 2017-ig.

2019-et írunk, amikor Hans-Dieter Flick újra edzői szerepet kap, az azóta már Monacoban bronzérmet nyerő Niko Kovac asszisztense lett. A horvát mesternek nagyon nem jött ki a lépés Münchenben, a játékosokkal sem jött ki, az eredmények sem jöttek, így menesztették, és a helyét Flick vette át. Előbb úgy tűnt, csak ideiglenesen, majd december végén bejelentették, hogy a szezon végéig ő marad az edző. Első meccsén, 2019. november 6-án az Olympiakosz ellen 2-0-ra nyertek a németek…

A többi pedig már történelem…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Sikerek, trófeák egymás hegyén-hátán

Igazi tündérmese kezdődött, a szó szoros értelmében. A Bajnokok Ligájának csoportkörét veretlenül, hat győzelemmel hozták le, Flick irányítása alatt mindössze egy gólt kaptak, cserébe lőttek 11-et.

Igazán emlékezetes szezon volt ez a bajorok számára, hiszen közben sikerült behúzni a bajnokságot és a Pokalt is, a Bajnokok Ligájában is haladtak előre, nem is akárhogy. Van ember, aki el tudja felejteni, mit műveltek a Barcelona ellen? Messiék bizonyára el akarják felejteni, de nem fogják tudni.

Végül aztán a döntőben is sikerült nyerni, a PSG elleni 1-0-s siker után pedig mindenki ódákat zengett Hansi Flickről, legyen szó játékosról vagy szurkolóról vagy az elnökről.

A Bayern München a 2020/2021-es szezonban ott folytatta, ahol korábban abbahagyta. Aztán gyülekezni kezdtek a viharfelhők…

A távozás körülményei

Már áprilisban megszellőztették a német lapok, hogy Flick munkája egyáltalán nem biztos, az okok pedig prózaiak. A sikerek ellenére nem tudott kijönni a München egykori legendás játékosával, Hasan Salihamidziccsal, aki a sportigazgatói szerepet tölti be a klubnál. És ez még csak a jéghegy csúcsa volt, kiderült az is, hogy jó barátja, a klubot működtető gazdasági társaság igazgatója, Karl-Heinz Rummenigge nyugdíjba vonul, így Flick egyedül maradt volna, az árral szemben kellett volna úsznia.

A Wolfsburg ellen 3-2-re megnyert bajnoki mérkőzést követően maga az érintett jelentette be távozási szándékát, elmondta nyilatkozatában, hogy tájékoztatta a vezetőséget és a válaszra vár.

A szezont végigvitte a bajorokkal, és ha a kupa meg a Bajnokok Ligája győzelem nem is, egy bajnoki cím azért még összejött, így mindenképp emelt fővel távozhat a bőrgatyásoktól.

Az új munka

Sokáig nem maradt munka nélkül a mester. Áprilisban, távozási szándékának bejelentését követően többen már benne látták Joachim Löw utódját, Lothar Mattheus mindezt tényként közölte, ahogy azt is, hogy a Bayern München képviselői felvették a kapcsolatot Julian Nagelsmannal. Ma már tudjuk, az öreg Lothar nagyon jól tudta, mit beszél…

Ma, azaz május 25-én jött a hivatalos bejelentés: Az Európa-bajnokságot követően Joachim Löw átadja a stafétát, az utódja Hans-Dieter Flick lesz, szóval… Minden a papírforma szerint alakult. A most 56 éves – leendő – szövetségi kapitány megbízatása a 2024-es Európa-bajnokság végéig tart.

Bár nem tisztünk más zsebében turkálni, de német információk szerint 6,5 millió eurót tehet zsebre majd évente. Első nyilatkozatában semmi újdonságot nem mondott, megköszönte a lehetőséget, dicsérte a kollégákat, játékosokat és köszönetet mondott mindenkinek, aki segített a „transzfer” létrejöttében. Egyúttal sok sikert kívánt Löwnek és csapatának az EB-hez, és az utána következő időszakhoz.

Úgy tűnik – a tavalyi év alapján -, hogy a Nationalelf megütötte a jackpotot.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső