Elhunyt Diego Armando Maradona

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 november 26.

Tudjátok, amikor Diego Armando Maradona megszerezte élete talán leghíresebb gólját az angolok ellen, akkor én még nem is éltem. Egy évre rá születtem, de a gyermekkoromat végigkísérte Maradona, a testvérem és az ő barátai folyton Maradonának, Romárionak, Bebetonak képzelték magukat a házunk előtti focipályán. Ha nem is ő volt az, aki miatt végérvényesen beleszerettem a futballba, de tevékeny részese volt ennek a folyamatnak. Most pedig elment. Nemrég töltötte be a 60. életévét és mindenki tudta, hogy egyre nagyobbak a bajok Don Diegoval. A folyamatos drog,- illetve alkoholproblémák egészségügyi gondokhoz vezettek, amiből nem tudott kijönni a valaha volt egyik legjobb futballista. Ma rá emlékezünk.

A kezdetek

Diego 1960. október 30-án látta meg a napvilágot, három lány után ő volt a család első fiúgyermeke. Hamar felfigyeltek tehetségére és az Estrella Roja nevű kiscsapatban el is kezdett futballozni, később az Argentinos Juniors kaparintotta őt meg. Még nem volt 16 éves, amikor bemutatkozhatott az argentin élvonalban, első meccsét a Tallares Córdoba ellen játszotta.

Hamarosan beindult a szekér, öt szezont húzott le a csapatnál és 167 meccset játszott, amiken 115 gólt szerzett. Ezt követően Argentína egyik legjobb csapata, a Boca Juniors igazolta le, ez a klub volt aztán profi pályafutásának utolsó állomása is.

Európa

Nem csoda, hogy felfigyeltek rá európai nagycsapatok is, 5 millió fontot fizetett érte a Barcelona 1982-ben. A gránátvörös-kékeknél nem ment zökkenőmentesen a beilleszkedés, így két szezon után Nápolyba távozott, amely aztán élete meghatározó állomása lett.

Nápolyban a mai napig istenként tisztelik őt, összesen hét szezont húzott le náluk, ez idő alatt kétszer nyerték meg az olasz bajnokságot, egyszer a kupát és a szuperkupát, valamint az UEFA Kupa serlege is hozzájuk került. És ez nagyrészt a zseniális Maradonának volt köszönhető.

Válogatott

Az argentin válogatottban 1977. februárjában mutatkozhatott be, épp ellenünk, a magyar válogatott ellen. A leghíresebb válogatott meccsét 1986-ban játszotta, az Anglia elleni negyeddöntőben, ahol – nem túlzás – két történelmi gólt szerzett. Az egyik a már jól ismert kézzel besodort labda, azaz „Isten keze” néven híresült el, a másik találatát pedig szimplán az évszázad legszebb góljának választották.

Végül azt a VB-t az ő vezérletével megnyerték, Maradonát pedig a legjobb játékosnak választották meg. Az 1994-es Világbajnokságon tiltott anyagot találtak a szervezetében, ezt követően már nem lépett pályára a nemzeti csapatban.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A futball után

Profi pályafutásának utolsó mérkőzését a Boca Juniors színeiben játszotta, a legnagyobb rivális River Plate ellen, a 2-1-re megnyert meccs után Diego Armando Maradona szögre akasztotta a futballcipőt.

Edzőnek állt, de igazából itt nem tudott akkora sikereket elérni, mint játékosként. Két éven keresztül volt az Albiceleste szövetségi kapitánya, Irányított kisebb argentin csapatokat, járt Dubajban, az Egyesült Arab Emírségekben és Mexikóban is, az utolsó általa irányított csapat a Gimnasia La Plata volt.

A sajtó időközben egyre hangosabb lett a botrányaitól, nyílt titok volt, hogy Maradona kábítószer és alkoholfüggő.

Sokáig súlyproblémákkal is küzdött, valamint – bár állítása szerint – 2005 óta nem nyúlt drogokhoz, ezt jó néhány felvétel kétségbe vonhatta. Az alkoholról viszont biztosan nem tudott lemondani, 2020. októberében találtak egy vérrögöt az agyában, amelyet azonnal meg kellett műteni. A műtét sikeres volt, de az elvonási tünetek miatt még nyolc napig nem engedték haza.

Diego Armando Maradona szíve végül 2020. november 25-én állt le.

A futballvilág gyászol

Hogy mennyire tisztelték őt, jól mutatja, hogy Argentínában háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el. A közösségi médiát ellepték a már visszavonult és aktív labdarúgók üzenetei, mindenki Maradonával foglalkozott.

Sokan vallották, hogy miatta váltak profi labdarúgóvá, hogy egy igazi példakép volt játékosként. Mert igen, ellentmondásos, karakán és balhéktól sem mentes ember volt, de a pályán mindez nem számított, ott csak az érdekelt mindenkit, hogy vajon mit fog varázsolni a nagy Diego.

Ahogy említettem, Nápoly volt második otthona, nem is csoda, hogy már a halála utáni első napon felreppent, hogy az SSC Napoli stadionját – San Paolot – átnevezik, és innentől Diego Armando Maradona nevét viseli majd. Olyannyira előrehaladottak a tárgyalások, hogy a klubelnök és Nápoly polgármestere is rábólintott a dologra.

Szeli Mátyás remek jegyzetének egy idézetével fejezem be ezt a cikket.

Argentína és a futball lelkéből kitéptek egy darabot.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső