EURO 2020 – A harmadik forduló álomcsapata

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 június 24.

Véget ért a csoportkör, kialakult az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjének mezőnye. Nem sokon múlt, de ki kell jelentenünk a nem túl boldog tényt: Nélkülünk. És a torna előtt erre senki nem kapta volna fel a fejét, senki nem lett volna elkeseredett vagy szomorú. De tudván, mi történt kétszer a Puskás Arénában, és mi történt tegnap Münchenben… Egész más megvilágításba került a történet.

Ahogy az első és a második fordulóban, úgy most is csináltunk egy álomcsapatot. De ez most egy picit más lesz, és engedjétek meg, hogy most egy kicsit a szívünk vezessen minket.

A kapus

Gulácsi Péter

Az egész torna egyik legmegbízhatóbb teljesítményét nyújtotta az RB Leipzig portása, Németország együttese ellen is bemutatott jó pár remek védést. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az első gólnál hibázott, de tegyük a szívünkre a kezünk. Lehet rá haragudni emiatt? Nem, képtelenség.

Gulácsi Péter személyében méltó örököst kapott Király Gábor, ez most már bátran elmondható!

A védők

Botka Endre

A kőkemény bekk ezúttal sem fogta vissza magát, erélyes belépőivel megálljt parancsolt a fickándozó német csapatnak. Támadásban ezúttal kevesebbet láthattuk, de ez posztjából fakadóan teljesen normális. Ezúttal a védelem tengelyében kapott helyet, feladatát pedig tökéletesen megoldotta. Ő is a magyar válogatott kulcsembere lehet hosszú távon, hiszen még mindig csak 26 esztendős a Fradi védője.

Orbán Willi

Számára bizonyára különleges volt a tegnap este, de választott hazája színeiben ezúttal szinte tökéleteset alkotott. A két kapott gól ellenére. Mindannyian tudjuk, hogy azok milyen gólok voltak, mi előzte meg őket… Ő már most jó helyen van, a Lipcsében még tovább fog fejlődni, és ő is olyan korban van, hogy még évekig lehessen a válogatott védelmének oszlopa. És ez így is lesz majd…

Szalai Attila

A Fenerbahce védője, az egykori matyóföldi Szalai Attila igazi villámkarriert fut, futhat be. Nem is olyan régen még a ciprusi élvonalban játszott, majd télen a török Fenerbahcéhoz igazolt, ahol azonnal a szurkolók kedvence lett, hiszen teljes szívvel teszi a dolgát, harcos, sosem adja fel, és még a kapu előtt is veszélyes volt. Utóbbi oldalát az Európa-bajnokságon nem mutatta meg, de az előtte felsoroltakat igen.

Nem hiába hajszolja őt több nagy csapat is, szinte biztosak vagyunk benne, hogy a kérői az EB-n látottak miatt csak még biztosabbak a dolgukban

A középpályások

Nego Loic

Valószínűleg pár éve még ő sem gondolta, hogy majd szülőhazája, Franciaország ellen lép pályára a magyar válogatott mezében, de „Lajos” honosítása és meghívása remek ötlet volt. Az EB-n ő vágta ki a legnagyobb sprintet, a franciák és a németek ellen is rendíthetetlenül járta be a jobboldalt. Ha kellett támadott, ha kellett, Botka oldalán segített be a védekezésbe.

Kleinheisler László

Norvégia rémálma ezúttal sem okozott csalódást, sőt… Az Eszék játékosa Franciaország ellen a legjobb játékos címét is elnyerte, ami nem is csoda, szabályosan zsebre tette N’Golo Kantét. Németország ellen sem okozott csalódást, egyensúlyt teremtett a középpályán, és ahogy mindig, most is ott maradt a lelke egy darabja az Allianz Aréna gyepén.

Nagy Ádám

Nem csak mi gondoljuk azt, hogy Nagy Ádám a torna egyik felfedezettje. A nemrégiben apukává váló játékos annyit futott, mint senki más ezen a tornán, gyakorlatilag mindenhol ott volt, és megkeserítette az ellenfelek életét.

A Bristol City szurkolói egyöntetűen állítják: Nagy Ádám kinőtte a Championshipet, és egy első osztályú csapatban a helye. A próféta szóljon belőlük…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Schäfer András

Jöjjön a torna egyik legjobb magyar játékosa. Aki alapból lehet, hogy pályára sem lépett volna, ha Kalmár Zsolt és Szoboszlai Dominik egészséges. Schäfer András jelen pillanatban a DAC játékosa, de ha ez így megy tovább, nem sokáig mondhatja el ezt magáról.

Ő volt az, aki a második magyar gólt szerezte, közvetlenül Havertz szerencsés egyenlítése után. Szívvel, lélekkel játszott, amit az is jól mutat, hogy a lefújást követően, a magyar himnusz éneklése közben elsírta magát. És nem ő volt az egyedüli…

Fiola Attila

Egy szövetségi kapitány megkér egy varázslót, hogy adjon neki valamilyen varázsszert, hogy jobb legyen a csapata. Erre a varázsló: Nem lehet, már a magyaroknak adtam egy fiolát. Nem saját, de tetszett.

És igen, a 2016-os kudarc után Fiola Attila felállt a padlóról, kőkeményen küzdött, és bekerült Rossi EB-re utazó keretébe. Hangya Szilveszter kiesése miatt a kezdőben találta magát, és egy viszonylag szokatlan pozícióban nyújtott maradandót. Ahogy Negonál kiemeltem, itt is meg kell tennem: Nem csak előre játékban, de a védekezésben is kulcsszerepet vállalt. Ja, és rúgott egy gólt Franciaországnak.

A támadók

Sallai Roland

A fiatal szélsőről, csatárról ismét csak jókat tudunk mondani. Gólt ugyan nem szerzett, de kiosztott a torna alatt két gólpasszt, remekül mozgott, és ő volt az a játékos, aki bátran bevállalta az egy-egy elleni küzdelmeket is. Látszik, hogy az önbizalma a helyén, és ha a fejlődése töretlen marad, akkor elől is megleszünk egy darabig. Meg a Freiburg is. Ha meg tudja tartani őt.

Szalai Ádám

A végére a csapatkapitányt hagytam, azt a Szalai Ádámot, akit erőteljesen tudtak szidni a magyar szurkolók. Dzsudzsák Balázs után ő örökölte meg a kapitányi karszalagot, és azt kell, hogy mondjuk: Tökéletes cséká lett belőle.

Vannak hibái – kinek nincsenek? -, de a szíve a helyén, tegnapi felhőfejesét élvezet volt nézni, ahogy a Schäfernek kiosztott gólpassza is nagyszerű volt. Jól jelzi, mennyire szereti ezt a címert, hogy a himnusz közben ő is elsírta magát, valamint az Instagramra kirakott posztja is:

„Fáj, nagyon fáj, talán még nem fájt ennyire, pedig egy ideje a része vagyok.

De a fájdalmamat kettő szó enyhíti.

Az egyik a CSAPAT szó fogalma, a másik pedig MAGYARNAK lenni. Nincs az életemnek szebb ajándéka: ezt a CSAPATOT vezetni, a MAGYAR HIMNUSZT énekelni, és a szívem fölött ezt a CÍMERT hordani!

Hajrá MAGYARORSZÁG!”

Ne csak róluk beszéljünk, hanem Marco Rossiról is, aki hazájaként szereti Magyarországot, aki annyira eltökélt, hogy magyarul tanul, akinek ez nem csak egy állomás, mint néhány elődjének, hanem a szakmája csúcsa. Egy rendkívül szimpatikus, kedves ember, aki a futball és a játékosok nyelvén is nagyon ért. Grazie mille, Capitano!

És persze minden játékos elismerést érdemel, aki itt volt, aki egy kicsit is hozzátett, hogy Magyarország itt lehessen ezen az EB-n. Álljon itt, még utoljára a teljes magyar keret:

Bogdán Ádám, Dibusz Dénes, Gulácsi Péter, Bolla Bendegúz, Botka Endre, Fiola Attila, Kecskés Ákos, Lang Ádám, Lovrencsics Gergő, Négo Loïc, Orbán Willi, Szalai Attila, Cseri Tamás, Gazdag Dániel, Kleinheisler László, Nagy Ádám, Schäfer András, Sigér Dávid, Varga Kevin, Varga Roland, Hahn János, Holender Filip, Nikolić Nemanja, Sallai Roland, Schön Szabolcs, Szalai Ádám

Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Eszméletlenül sok élménnyel gazdagodtunk, és egy kicsit az emberek el tudták feledni a mindennapi problémáikat. Ezért pedig hálásnak kell lennünk. Mi azok vagyunk, reméljük, ti is!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső