EURO 2020 – A Nyolcaddöntők Összefoglalói: II. Rész

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 június 28.

Az előző részben olvashattátok, mire ment egymással Wales és Dánia, valamint Olaszország és Ausztria, most pedig következzen a második rész, melyben a tegnap esti két mérkőzés összefoglalóját olvashatjátok:

Hollandia – Csehország: 0-2

G.: Holes, Schick

Hibátlanul érkezett Budapestre az Oranje, akiktől azt várták, hogy ezúttal is őrizzék meg veretlenségüket, Csehország nem tűnt egy verhetetlen ellenfélnek, ám a szurkolóknak másfél órával a kezdő sípszó után már más gondolatok fogalmazódtak meg a fejükben. Ez volt egyébként az utolsó mérkőzés, amelyet Budapesten, a Puskás Arénában bonyolítottak le, és elmondhatjuk, hogy egy kivételével az összes egy kifejezetten jó meccs volt. Na jó, az az egy is jó volt, csak a végeredmény nem tetszett nekünk… Sejtitek, ugye?

Viszonylag eseménytelen első félidőt láthattak a kilátogató holland, cseh és magyar drukkerek (szép számmal volt mindháromból), a negyvenöt perc alatt mindössze egyetlen kaput eltaláló lövést láthattak.

Amikor azt mondtuk, hogy eseménytelen, akkor leginkább arra gondoltunk, hogy a kapusoknak nem igazán akadt dolga, de az irammal probléma nem volt. Főleg az első húsz percben, akkor az Oranje nagyon hajtott a vezetés megszerzéséért. Az egyetlen kapura lövést viszont Patrick Schick eresztette meg, de ebben sem volt sok köszönet, Maarten Stekelenburg simán védett.

Az izgalmak – pontosabban az események – a második félidőben jöttek. Előbb Donyell Malen kiugrása, aztán Matthijs De Ligt hibája. A fiatal támadó Memphis Depaytól kapott remek labdát, majd két védő között kilőtt, egy az egyben állt Tomas Vaclikkal. Ám a rutin legyőzte a csatárt, az elvetődő Sevilla-kapus megszerezte a labdát. Elképesztően fontos jelenete volt ez a mérkőzésnek, ha gól, minden máshogy alakult volna.

Az ellentámadásból Patrick Schick lépett volna meg, az ő útját Matthijs De Ligt állta, kedvezőbb helyzetben volt a holland. Ám valahogy elcsúszott, és a labdát úgy állította meg, hogy kézzel belekapott. Karasev játékvezető először csak sárga lapot adott, ám a VAR-nál szóltak, hogy ez akár még piros is lehetne, nézze meg. Így is tett Magyarország egyik „kedvenc” bírója, és módosított: Megfogyatkoztak a hollandok.

Az emberelőnyt hamarosan gólra is váltották, a kiállításba kicsit beleroskadó hollandok ólomlábakon jártak, így Tomas Holes meg tudott lépni egy bedobás után, góllal fejezve be az akciót.

Frank de Boer próbált belenyúlni a meccsbe később, de mire a Berghuis – Timber kettős pályára léphetett volna jött Patrick Schick. Nem volt több kérdés, nem voltak álmok. Nem volt semmi, csak szomorú hollandok és boldog csehek.

Az eddigi – egyik – legnagyobb meglepetést szolgáltatva Hollandia kiesett, Csehország megérdemelten jutott tovább. Kérdés, mi lett volna, ha… Nem is folytatom…

A meccs legjobbjának Tomas Holest választották az UEFA illetékesei.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Belgium – Portugália: 1-0

G.: T. Hazard

A tegnap esti Belgium – Portugália meccset jobban vártuk, mint a másik hármat együttvéve, és bár csak egy gól esett a találkozón nem kellett csalódnunk. Portugália végül (ahogy 2016-ban) a harmadik helyen lépett tovább, de most a korábbi tornához képest egy ponttal többet szereztek a csoportjukban. Ami akkor is, most is az F jelű volt. Jók voltak tehát az előjelek, azonban Belgium eddig hibátlan teljesítményt nyújtott, elől pedig az Eden Hazard – Kevin De Bruyne – Romelu Lukaku hármas várt Pepéékre, ami… Hát, a világ egyik legjobb támadó hármasa.

A meccset Diogo Jota helyzete nyitotta, a Liverpool támadója remek kiugratást kapott a hatodik percben Renato Sanchestől, azonban méterekkel lőtt mellé. Így, tudván az eredményt, látva Jota játékát elmondhatjuk: Ez nem az ő tornája volt…

A 25. percben Cristiano Ronaldo próbálta bevenni Thibaut Courtois kapuját, ám az óriás leért a lövésre és védett. A belgák nem igazán lőttek kapura, feleannyiszor, mint Ronaldoék, ezen próbálkozásokból egy találta el a kaput. Abból viszont gól született:

A 42. percben Thomas Meunier passzolt a támadást követő ifjabb Hazard-nak, Thorgan átvette, felnézett, tolt rajta egyet, majd nagyon kilőtte a hosszút. A labda úgy szitált, hogy Rui Patricionak esélye sem volt.

A második félidő pedig még az elsőnél is nagyobb portugál rohamot hozott el. És még visszafogottabb belga játékot. Itt már el sem találták a kaput, és egyáltalán csak kétszer próbálkoztak, míg az egyenlítésért küzdő luzitánok 16-szor.

Körülbelül egy óra után indultak be a portugálok, Jota ismét közelről hibázott, Joao Félix fejesét Courtois védte, ahogy Rubén Dias is fejjel próbálkozott, a végeredmény ugyanaz volt. Legközelebb a gólhoz a 83. percben jártak, ekkor Raphael Guerreiro lapos lövése jött ki a baloldali kapufáról… El voltak átkozva Fernando Santosék, Belgium pedig úgy védekezett, ahogy csak tudott. Azonban két vezérét, Eden Hazard-t és Kevin De Bruynét elvesztette, mindketten kiszálltak sérülés miatt, előbbinél valószínűleg a torna is véget ért… De, erre már nem is igazán lehet mit mondani…

A játékvezető nem fukarkodott a hosszabbítással sem, további öt percet kapott Portugália, de ez sem volt elég. Kiesett a címvédő, Ronaldo mérgében földhöz vágta a csapatkapitányi karszalagot, majd bele is rúgott, neki minden bizonnyal ez volt az utolsó Európa-bajnoki mérkőzése.

A meccs legjobbjának Thorgan Hazard-t választották az UEFA illetékesei.

Szerdán a másik négy nyolcaddöntővel folytatjuk!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső