Európa Liga Összefoglaló – A Nyolcaddöntők – II. Rész

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 március 22.

A két legnagyobb meglepetéssel kezdtem, számomra totális sokkot okozott, hogy a Tottenham és a Glasgow Rangers búcsúzni kényszerült az Európa Ligától. Előbbit talán még végső esélyesnek is tartottam, de Mislav Orsic gondoskodott arról, hogy a jövőben ne kelljen ilyeneken törnöm a fejemet.

Még négy mérkőzéssel vagyok adós számotokra, kezdjünk is bele!

AC Milan – Manchester United: 0-1

G.: Pogba

Továbbjutott a Manchester United 2-1-es összesítéssel

Pedig azt hittük, hogy Simon Kjaer kései gólja az első mérkőzésen döntő lesz. Nem lett. A Manchester idegenben idén elég parádés teljesítményt nyújt, és most is folytatni tudták ezt a remek sorozatukat. Mondjuk azóta az FA Kupa negyeddöntőjében a Leicester otthonában 3-1-es vereséget szenvedtek, így a King Power stadionban szakadt vége egy 13 meccses veretlenségnek.

Mindkét oldalon voltak komoly hiányzók, a hazaiak részéről Ante Rebic, Rafael Leao és Mario Mandzukic, míg az angoloknál Edinson Cavani és Anthony Martial. A Milanban nem is volt klasszikus középcsatár, a Real Madrid Atalanta elleni meccsen látott taktikáját alkalmazta Stefano Pioli.

Ez a meccs volt leginkább beharangozva, itt voltak a legnagyobb elvárások, és hát ugye magasról lehet nagyot esni. Az első félidő szinte egyáltalán nem hozott lehetőséget, Alexis Saelemaekers lövését Dean Henderson védte, a túloldalon Bruno Fernándes meg kilőtte a labdát a San Siroból.

El is kezdett a két nagyágyú, Zlatan Ibrahimovics és Paul Pogba melegíteni, utóbbi félidőben pályára is lépett.

És három perc alatt sikerült is gólt szereznie. A Milan nem vette komolyan, hogy a francia világ,- és európa-bajnok az ötösük sarkán áll, egy kis ijesztgetés után Paul Pogba a rövid sarokba lőtt.

A manchesteri találatot követően még kivárt Pioli, de bő egy óra elteltével már lépni kellett. Jött is Ibra, meg Brahim, valamint Diego Dalot.

Szó se róla, jobb lett a meccs, Ibrahimovics folyamatos nyomás alatt tartotta az angolokat, és egy veszélyes fejese is volt, amelyet Dean Henderson kipaskolt. Ugyanez volt a forgatókönyv a túloldalon, Paul Pogba fejelt, Gigio Donnarumma védett.

Ole Gunnar Solskjaer csapata taktikusan, okosan futballozott, és ez az egy gól továbbjutást ért.

A Manchester United ellenfele pedig a Granada lesz.

Molde – Granada: 2-1

G.: Jesus Vallejo (ög), Hestad ill. Soldado

Továbbjutott a Granada 3-2-es összesítéssel

A Granada az első idényét tölti az európai porondon, ahhoz képest messzire jutottak, és bár a következő körben a Manchester Uniteddel találkoznak még nem kell leírni őket azonnal. A Molde nagyot játszott a Hoffenheim ellen, viszont a Granada elleni első mérkőzés már rosszabbul sikerült. Egyrészt tíz emberrel fejezték be a meccset, másrészt két kapott góllal.

A visszavágón azért megpróbálták végrehajtani a csodát, de Roberto Soldado ezt megakadályozta. Így is emelt fővel búcsúzhatnak a sorozattól.

Jesus Vallejo szerezte a találkozó első gólját, de az arcán nem az őszinte öröm látszott, hanem a düh és az elkeseredés, a Real Madrid nevelése ugyanis saját kapujába juttatta a labdát az első félidőben. Mérges is lehetett magára, egy jobboldalról belőtt labdát szeretett volna kitessékelni az alapvonalon túlra, de lyukat rúgott, és a támaszkodó lábáról bepattant a játékszer a kapuba. Ritka szerencsétlen öngól, olyan, amilyet nem mindennap lát az ember.

Szerencsére a társ, a szintén Real Madrid által felnevelt Roberto Soldado jött, és kisegítette a csapatot. A második félidő hajrájában jártunk, kiegyenlített volt a találkozó, de a Molde lélektani előnnyel bírt. Hajtottak, küzdöttek a második gólért, ami már a hosszabbítást jelentette volna számukra.

Azonban Soldado a 72. percben egyenlített, ezzel pedig szertefoszlatta a norvég álmokat. Herrera baloldali beadását csúsztatta tökéletesen a kapu közepébe az egykori válogatott csatár.

A Moldenak a szép búcsú összejött, a lefújás előtt kaptak egy tizenegyest – Yan Eteki lökte fel Knudtzont -, amit Hestad higgadtan értékesített.

A vége 2-1 lett, ami a spanyolok továbbjutását eredményezte.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Sahtar Doneck – AS Roma: 1-2

G.: Júnior Moraes ill. Borja Mayoral (2)

Továbbjutott az AS Roma 5-1-es összesítéssel

Nagyon simán alakult az első mérkőzés a farkasok szempontjából, ugyanis 3-0-ra nyerték a Stadio Olimpicoban rendezett első mérkőzést. Az olaszok a háromgólos előny tudatában átadták a kezdeményezés jogát ukrán ellenfelüknek, akik viszont nem igazán tudtak élni ezzel a lehetőséggel. Nyomtak, nyomtak, de Pau Lopez kapujára alig jelentettek veszélyt. A félidő úgy ért véget, hogy gól nem született, a Roma pedig még a kaput sem találta el.

Bezzeg a második félidőben! Borja Mayoral, aki ezúttal egyedüli ékként szerepelt – El Shaarawy és Edin Dzeko csak a kispadon foglaltak helyet. A csatár nem okozott csalódást, rögvest a második félidő elején a hálóba talált, majd még a hajrában is sikerült góljainak számát megduplázni.

Nem igazán volt benne a meccsben, de a Sahtar 1-0 után szintén gólt szerzett, a brazil gyökerekkel rendelkező, de már az ukrán válogatottban játszó Júnior Moraes kotorta be egy méterről társa fejesét.

Talán ez volt az egyik legsimább párharc, amit a sorsoláskor nem biztos, hogy kitaláltam volna…

Paulo Fonseca együttese majd Hollandiába utazik, az Ajaxot kapták a farkasok.

Arsenal – Olympiakosz: 0-1

G.: El Arabi

Továbbjutott az Arsenal 3-2-es összesítéssel

Legutóbb, amikor ez a két csapat az Emiratesben találkozott jött a dráma. Az Olympiakosz hosszabbításban harcolta ki a továbbjutást, a mérkőzés hőse pedig Jusszef El Arabi volt. A támadónak igen megy az Arsenal ellen, tavaly hős volt, az első meccsen az ő góljával egyenlített a csapat, most pedig ismét győztes gólt szerzett.

Mikel Arteta jó pár játékosát hagyta a kispadon, más szerkezetben is léptek pályára az ágyúsok, és a remek formába kerülő Ödegaard-nak pihenőt adott.

Az első félidőben két komolyabb lehetőség volt, a hazaiak részéről Nicolas Pépé húzta el a labdát a kifutó kapus mellett, majd annak ellenére, hogy Aubameyang középen teljesen üresen érkezett, inkább kapura lőtt. A labdába még beleért egy görög védő, és az ő lábáról mellé csorgott a játékszer.

Egy perccel később büntethetett volna El Arabi, akinek bombáját Bernd Leno térddel védte.

A fordulás után viszont már jobban célzott, az 51. percben David Luizzal szemben cselezgetett, majd lövése megpattant a brazilon, így Leno tehetetlenül nézte végig, ahogy hálóba hull a labda.

Ez viszont kevés volt, az ágyúsok mentek ezúttal tovább, ahol a Rangerst kiejtő Slavia Praha lesz az ellenfelük.

Meg is volnánk, ez lett volna a nyolcaddöntő rövid, kétrészes összefoglalója! A héten – terveim szerint – a válogatott tippek mellett megnézzük a nagy bajnokságok állását a hajrára fordulva, megpróbáljuk kitalálni, mi történhet a hátralévő fordulókban.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső