Ismét nem a hazai csapatok napja volt – BL összefoglaló

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 február 25.

Tegnap már elolvashattátok a keddi összefoglalót, és most következzék az a két mérkőzés, amit ezt követően játszottak a Bajnokok Ligájában. Említettem, hogy hat mérkőzés után mindössze egy hazai győzelem született, de van esély arra, hogy ezen győzelmek száma növekedjen. Nos, nem így lett, szerda este is azok a csapatok diadalmaskodtak, akik idegenben léptek pályára. Talán nem is láttam még ilyen nyolcaddöntős kört, ahol ennyi vendégsiker született volna. Következzen tehát a Real Madrid bergamói, és a Manchester City mönchengladbachi vendégjátékának összefoglalója!

Borussia Mönchengladbach – Manchester City

Választani kellett, hogy melyik találkozót nézzem élőben, hiszen mindkettő 21:00-kor kezdődött. Végül az Atalanta – Real Madrid mellett döntöttem (nem bántam meg), majd ezt követően felvételről még megnéztem ezt a meccset is. Szóval nem vagyok épp a legfrissebb…

Adtunk tippet is erre a mérkőzésre, bár nagy kockázatot nem vállaltunk: Manchester City sikert vártunk és ez be is jött.

Elképesztő forma jellemzi továbbra is Ilkay Gündoganékat, közelítenek a 30 veretlenül megvívott mérkőzéshez, és a BL-ben már minden bizonnyal meg is van a következő körbe jutás.

Kicsit megcsavarta a kezdőt Pep Guardiola, az előzetesen várt csapathoz képest két változás is volt: Sem Kevin De Bruyne, sem pedig Rijad Mahrez nem került be, Phil Foden kicsit hátrébb játszott a megszokottnál, és ott volt Bernardo Silva is a csapatban.

A Gladbachnál Thuram csak a kispadon kezdett, a formációval azonban játszott Marco Rose, és egy kis újdonsággal próbálta spanyol kollégáját meglepni.

A meccset amúgy a Puskás Arénában bonyolították le, páran el is csíptek pár Gladbach játékost, ahogy Budapest belvárosában edzettek

Ahogy arra számítani lehetett, a Manchester City rögtön magához ragadta a kezdeményezést, de Marco Rose számított erre, a felálláson látszott, hogy a stabil védekezést preferálja, mellette pedig szeretne gyors kontrákat látni a fiaitól.

A kontrákból nem nagyon lett semmi, mert a City úgy nyomott, hogy a védekezés felemésztette a németek erejét. Sokáig eredménye ennek nem volt, de a 29. percben a portugálok egymás között megoldották: Joao Cancelo adta be a labdát, Bernardo Silva meg befejelte.

A lefújásig ez ment tovább, vagyis a City támadott, a Gladbach védekezett. Újabb helyzet nem született, hacsak nem említjük meg Phil Foden erős, de pontatlan lövését.

A fordulást követően sem nagyon változott semmi, Gabriel Jesus az 53. percben került nagy helyzetbe, de elszórakozta a lehetőséget.

A mérkőzés legszebb jelenetét nem az angolok produkálták, hanem a hazaiak, vagyis Alassane Plea, aki egy jobboldali beadást akrobatikus mozdulattal, sarokkal húzott kapura, centikkel tévesztett a francia. És ha kapura megy, Ederson nem ért volna oda, ez biztos.

Marco Rose egy óra elteltével próbált frissíteni a csapatán, beküldte Lazarot és Thuramot is, de mire a fiúk felfogták, hogy pályára léptek már 2-0-t mutatott az eredményjelző. Megint Bernardo Silvát és Joao Cancelot kell megdicsérni, de most bevontak a játékba egy harmadik játékost, Gabriel Jesust, végül a brazil lábáról jutott hálóba a labda.

Látványosabb játékot vártam a Citytől, több helyzetet, végeredményben a Gladbach állta a sarat, és megúszta két kapott góllal, de az volt az érzésem, ha reggelig játszanának, akkor sem tudnának Ederson kapujába találni.

A visszavágó – bárhol is legyen – szerintem már csak formaság, és ezzel mindkét csapat tisztában van…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Atalanta – Real Madrid

Sikerült pár csavart belerakni ebbe a meccsbe, aminek „köszönhetően” végül a mindkét fél betalál tipp nem tudott bejönni. Volt itt minden, egyáltalán nem bántam meg, hogy ezt a meccset választottam, még akkor sem, ha csak egy találatot láthattam.

Kezdődött a meglepetések sora azzal, hogy Josip Ilicic csak a kispadon kezdett, Gian Piero Gasperini a Zapata – Muriel – Pessina hármasnak szavazott bizalmat. Zinedine Zidane sem akart lemaradni, és Iscot jelölte a kezdőcsapatba, mint középcsatár. Sok mérkőzés előtti kommentet olvastam, a legtöbb ilyen kommentben ócsárolták a franciát, amiért egy lassú, a labdával sokat törődő játékost rak center pozícióba, de én azt gondoltam, hogy Isco inkább egyfajta hamis kilencest, irányítót fog játszani, méghozzá azért, hogy a támadásokra nagy hangsúlyt fektető Atalanta védelmét a két szélső, Marco Asensio és Vinicius Jr. meg tudja bontani, a forintos labdákat pedig a görbelábú spanyoltól remélte Zizou.

Én azt mondom, hogy a döntés őt igazolta, mert Isco az utóbbi hónapok gyenge produktumához képest megfelelő akarattal, hajtással lépett pályára, és a támadásokon kívül a védekezésből is kivette a részét.

A következő meglepit Remo Freuler tartogatta számunkra, aki a 18. percben elkaszálta a gólhelyzetben kitörő Ferland Mendyt. Mivel mindezt utolsó emberként tette, azonnal villant a piros, így az olaszok taktikáját dobhatta ki a kukába Gasperini. Zidane-nak is tudnia kellett, hogy innentől új meccs kezdődik, és a Real jól használta ki az emberelőnyt. Sok passzal operáltak, méghozzá azért, hogy fárasszák a hazaiakat.

Ezt a türelemjátékot unta meg Nacho, aki valahogy fent ragadt egy támadásnál, két védő között betört, de passz helyett lőtt, és a labda keresztbe szállt. Isco is helyzetbe került, szorosan fogták, de egy kis forgolászás utána kapura tudott lőni, a megpattanó lövés után szöglettel jöhettek a vendégek.

Hogy még nagyobb legyen a gond, Duván Zapata megsérült, őt is le kellett cserélni, Pasalic állt be a helyére.

A félidőben még Raphael Varane-nak volt egy jó fejese, amit Gollini védett, aztán jött a szünet.

A Real a második félidő elején is nagy elánnal támadott, aztán ahogy haladtunk előre az időben, úgy vettek vissza. Josip Ilicic pályára lépését követően már jobban meg tudták tartani a labdát az olaszok, néhány gyengébb kontra is volt, de összességében uralta a meccset a Madrid. Csak épp gólt nem tudott szerezni. Bejött Mariano, de nem tudott sokat hozzátenni a játékhoz, majd Iscon látszott, hogy már utolsó tartalékait mozgósítja, Zizou még két fiatalt, Hugo Durot és Sergio Arribast is csatába küldte.

Végül egy begyakorolt figura hozta meg az egyetlen gólt, egy kisszöglet után Ferland Mendy gondolt egyet, és gyengébb lábával gyönyörűen tekert a kapu bal oldalába.

Ellentétben a fenti mérkőzéssel, ez a párharc még nincs eldöntve, de az mindenképp biztató a Real Madird számára, hogy nem kaptak gólt, és szereztek egyet úgy, hogy kilenc sérültjük van.

Rossz hír viszont, hogy Casemiro a visszavágót a begyűjtött sárga lapja miatt kénytelen lesz kihagyni…

Ez lett volna a BL heti összefoglalója, holnap szokásosan az Európa Liga meccseinek összefoglalójával jelentkezünk.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső