F1: Mexikói Nagydíj – Hamilton karnyújtásnyira van a 6. világbajnoki címtől

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2019 október 31.

Bár az F1-es Mexikói Nagydíjon aratott győzelme után matematikailag még nem vált biztossá Lewis Hamilton világbajnoki címe, de a következő, austini versenyen már egy nyolcadik hely is elégséges lehet számára, hogy megszerezze hatodik összetett sikerét. A mexikóvárosi pálya több mint 2000 méteres magasságában végül a korábban bukásnak jósolt stratégia bizonyult nyerőnek, azaz az egykiállásos taktikát követő versenyzőknek volt csak esélye az élbolyba kerülnie – nem csoda, hogy a győztes Hamilton mögött a második, illetve harmadik helyen végzett Vettel és Bottas is csak egyszer cserélt a verseny során.

Pedig az időmérők után még nem így indultunk neki a hétvégének, a holland Max Verstappen futotta ugyan a leggyorsabb időt, de büntetést kapott, miután nem vette figyelembe a balesetet jelző sárga zászlós figyelmeztetést, ezért az első két helyről a két Ferrari, Leclerc és Vettel indulhatott. Ráadásul a holland a hátrasorolást saját magának és nyilatkozatának köszönheti, amelyben saját maga ismerte be, hogy a sárga zászlót látva sem lassított – pedig szabály szerint ezt meg kellett volna tennie.

Visszatérve a startra, a rajt sem Hamiltoné lett, annyira sikerült összezárni előtte és mellette a többieknek, hogy a brit már az elején visszazuhant az ötödik helyre, amelybe közrejátszott az is, hogy összeakadt az elején a hétvégén eléggé vad formában versenyző Verstappennel. Utóbbi később Bottasszal is ütközött, amely miatt már az 5. körben kerékcserére kényszerült és nagyjából ki is szállt a versenyből.

Aztán kiderült, hogy ez a verseny nem annyira a vezetői képességekről, inkább a gumicserék stratégiájától függ – Hamilton és a Mercedes ugyanis elhúzták a 26. körig az első cserével (például Albon és Leclerc ekkor már rég túl volt egy cserén) és innentől kezdve a britnek már csak várnia kellett, ahogy jöttek ki a többiek, Bottas, Vettel és Leclerc, úgy jutott feljebb és végül a 43. körben át is vette a vezetést mögötte pedig Vettel, Bottas, Leclerc és Albon következett – mint később kiderült, ez is maradt a végeredmény, hiszen hiába jöttek fel az üldözők, Vettel és a többiek végül nem tudták befogni Hamiltont.

IV. Magyar Snooker Gála sztárvendégei
A 2019-es F1 mexikói nagydíj főbb eseményei Nico Rosberg szemszögéből

A következő verseny Austinban lesz, ami Hamilton hazai pályájának is nevezhető

Ezzel pedig a brit megszerezte pályafutása 83. győzelmét, amivel már látótávolságba került a legendás Michael Schumacher 92 győzelemből álló eredménylistája, sőt még az is megtörténhet, hogy beállíthatja a német egy szezonban aratott győzelmi rekordját – idén a brit tíznél jár, Schumachernek pedig 13 a rekordja. Ráadásul a mexikói siker azt is jelentette, hogy a Mercedes csapata megszerezte 100. győzelmét fennállása során, Hamilton pedig századik alkalommal állhatott dobogóra ugyanezen csapat színeiben.

Pedig ahogy már fentebb volt róla szó, még a verseny előtt ez nem így nézett ki, egyrészt az időmérők sem ezt mutatták, másrészt az Autodromo Hermanos Rodriguez történelmileg a Mercedes egyik leggyengébb pályája, az autóik nem igazán tudtak a múltban mit kezdeni a magaslati levegővel.

A britet összetettben még matematikailag utolérhető Bottas sem szomorkodott túlságosan a verseny után, neki már az is ajándék volt, hogy az időmérőn történt karambolja ellenére a csapat képes volt olyan állapotra hozni az autóját, hogy ki tudjon gurulni a rajtrácsra. Vasárnap pedig nagyjából csoda kell hozzá, hogy Bottas esélye megmaradjon még a világbajnoki címre, hiszen egyrészt Hamiltonnak nem szabad pontot sem szereznie (erre 18 verseny óta nem volt példa), másrészt, ha még ez meg is történne, Bottasnak nyernie kell mindenképpen.

Úgyhogy nem igazán nyúlunk mellé azzal, ha arra fogadunk, hogy Hamilton világbajnok lesz most vasárnap Texasban (ahol egyébként az elmúlt öt évben négyszer nyert), sőt, valószínűleg most hétvégén igazi csúcstartó legendává válhat, akinél nagyobb versenyzői eredménysort egyedül Schumacher tud felmutatni – és ki tudja, hogy meddig marad ő a csúcstartó, ha a brit így folytatja?

felső