Felkészülés a következő szezonra: Premier League – I. Rész

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 július 14.

Múlt hétre ígértük, hogy belevágunk a Premier League összefoglalónkba, ám az Európa-bajnokság miatt kicsit felborultak az előzetes tervek. Az EB-nek viszont vége, így folytatjuk a körutat, és valóban belevágunk a szigetország átigazolásaiba. Tényekről még kevésbé tudunk beszámolni, viszont – leginkább – az angol sajtónak köszönhetően olyan pletykaáradat indult el, amiből már bőven lehet szemezgetni. Vágjunk is bele!

Edzőkeringő

Visszatérünk a kezdeti szerkezethez, és a menedzseri változtatásokkal indítunk. Nem lesz olyan hosszú, mint a Bundesligánál, ahol kvázi népvándorlás történt, de azért itt is akadnak új menedzserek természetesen. Egészen pontosan négy csapat váltott edzőt eddig.

A Tottenham csapata tavaly vált meg José Mourinhotól, hogy aztán a szezont az ifjú, mindössze 29 esztendős Ryan Masonnel vigye végig. Mindenki tudta azonban, hogy ez csak ideiglenes megoldás, és a nyáron Levy elnök megpróbál egy tapasztalt mestert megszerezni a padra. Szó volt arról is, hogy Mauricio Pochettino tér vissza a kispadra, ám ez a pletyka végül pletyka maradt.

Nemrég viszont bejelentették, hogy megszületett a megállapodás Nuno Espirito Santoval, akinek van Premier League tapasztalata, hiszen a Wolverhampton együttesétől érkezik. A portugál edző szépen felépítette a farkasokat, ám a tavalyi szezon már nem úgy sikerült, ahogy tervezte. Jó szeme van a fiatalokhoz, leginkább honfitársaihoz.

Szükség volt tehát pótolni a Wolvesnak is távozó menedzserét, és maradtak a portugál vonalnál, az együttes új vezetőedzőjét mostantól Bruno Lagenak hívják. A 45 esztendős menedzser is járt már Angliában, a Sheffield Wednesday és a Swansea másodedzője volt, aztán a Benficát irányította.

Carlo Ancelotti villámgyors távozása után kapcsolnia kellett az Evertonnak is. Érdekes volt a választásuk, hiszen egy olyan tréner fogja irányítani Pickfordékat, aki korábban a legfőbb riválist, a Liverpoolt edzette. Ő nem más, mint Rafa Benitez, aki tehát ismerősen mozog nem csak a PL-ben, de Liverpool városában is. Ő legutóbb a Newcastle Unitednél töltötte be a menedzseri posztot.

Végül, de nem utolsó sorban beszéljünk a Crystal Palace csapatáról is. Roy Hodgson májusban jelentette be, hogy 45 évnyi edzősködés után „ideje elhagynia az angol élvonalbeli labdarúgás kemény és szigorú világát”. Utódja az Arsenal egykori játékos-legendája, a legutóbb Franciaországban dolgozó Patrick Vieira lett. A Ligue 1-ben jól szerepelt a Nice csapatával, meglátjuk, mennyire ízlik neki a Premier League világa. Ha legalább annyira, mint játékosként, akkor szép időszak vár a londoni együttesre.

Az igazolások

Ennyit az edzői változtatásokról, most nézzük, hogy állnak a klubok az új játékosok leigazolásával. Valójában annyira még sehol, viszont rengeteg hír lát napvilágot nap, mint nap. Most azok közül szemezgetünk, amelyeknek van vagy lehet igazi valóságtartalmuk. Ahogy az eddigi két részben, most is a tavalyi tabella alapján haladunk, tehát a bajnokkal indítunk.

Manchester City

Lényegében a Manchester City nem tudott felmutatni semmit, az egyetlen releváns hír velük kapcsolatban az, hogy Angelino végleg elhagyta Manchestert az RB Leipzig kedvéért. De erre azért számítani lehetett, kölcsönben már két éve ott játszott a spanyol szélső.

Ami igazán érdekes, hogy a sajtó szerint kikkel szeretné megerősíteni a keretet Pep Guardiola. Természetesen hatalmas sztárokról beszélünk. Például Jack Grealishről, akinek ugyan ez az EB nem jelentett akkora áttörést, mint számítottunk rá, de azért megmutatta magát, a PL-ben pedig már évek óta a csapata legjobbja, régóta beszélnek egy esetleges transzferről. Pep nem sajnálna érte 90 millió eurót sem, ez pedig gondolkodóba ejtette természetesen az Aston Villa vezetőségét is.

Egyre biztosabbnak tűnik, hogy Grealish váltani fog, mi azt gondoljuk, napok kérdése, hogy sikerüljön megállapodni.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

A másik érdekes átigazolás is a PL-en belül születhet meg: Harry Kane tavaly úgy döntött, tovább nem szeretne a Tottenhamben szerepelni, eljött az idő, hogy máshol is megmutassa magát, hogy címeket nyerjen. Tökéletes választás lenne a Manchester City ilyen szempontból, ráadásul Guardiolának alig van kifejezett kilencese.

Amennyiben nem jön össze az angol csapatkapitány, úgy B tervük is van a bajnokoknak: Joao Félix. Ezt mi nem látjuk annyira reálisnak, a portugál egyelőre még a spanyol bajnokságban sem tudta százszázalékosan megmutatni magát, az angol pedig egy más kávéház.

Kisebbet durranna, de a Wolves és a City csatázik a Fulham játékosáért, Antonee Robinsonért. A Citynél maximum kiegészítő ember lehetne a játékos, véleményünk szerint jobban járna Bruno Lage együttesével.

Utolsóként említsünk meg egy lehetséges távozót, Benjamin Mendyt. A balbekknek nem sok szerep jutott Joao Cancelo mellett, Pep sem bízik benne, így a lepattanót mindig felszedni képes Inter lehet a következő állomás a francia számára.

Manchester United

Az átigazolási szezon egyik nyertese Ole Gunnar Solskjaer együttese lehet. A norvég tervei nagyratörőek, újra bajnok szeretne lenni, ami a tavalyi év után most már nem csak, hogy realitás, de elvárás is lesz a szurkolók részéről. Hát, ha még minden olyan igazolás összejön, amit kigondolt a mester.

Kezdjük a legfontosabbal: Jadon Sancho, az angol válogatott egyik ifjú üstököse már megvan. Nem került kevés pénzbe, de olyan posztra érkezik, amit szükséges volt megerősíteni.

Nem csak a támadókkal, de védőkkel is erősíteni szeretne a mester: Kinézte magának Raphael Varane-t, aki elvágyódik Madridból, legalábbis eddig az volt a hivatalos sztori, hogy új kihívásokra vágyik. Azonban napvilágot láttak olyan infók is, hogy Varane ugyanannyi fizetést szeretne, mint a nyáron érkező David Alaba… Ami ötmillióval több, mint a mostani fizetése.

Ha nem sikerül a francia, jöhet helyette egy spanyol. Pau Torrest, a Villarreal bekkjét is ostromolják. Tény, olcsóbb lenne minden bizonnyal, mint Varane, de a potenciál legalább akkora benne, mint a riválisban.

És még egy pletyka van a tarsolyunkban: Kieran Trippier. Kicsit eltűnt a védő, mióta az Atletico Madridban szerepel, ám az EB-n újra felfedezhettük, hogy bizony kiváló adottságokkal rendelkező játékosról van szó. Wan Bissaka egyébként jól hozta le ezt a szezont, meglepődnénk, ha pont neki hoznának vetélytársat.

Liverpool

Izgalmas nyár vár a Pool szurkolóira is, vannak tervek a csapat megerősítésére, és első blikkre ezek jól hangzanak. Jürgen Klopp jó érzékkel vásárol fiatal tehetségeket, bár előfordul, hogy néha ő is téved. Ilyen tévedés volt Ozan Kabak kölcsöne, ami bár félig-meddig kényszermegoldás volt, a fiatal török nem igazán vált be, távozott is, nem vásárolják meg. A másik távozó viszont a középpálya zászlóshajója volt: Gini Wijnaldum. A holland válogatott az EB alatt egy kicsit szórakozott a Barcával, majd aláírt a PSG-hez.

De jöjjenek az érkezők meg a lehetséges érkezők: Aki már a csapattal készülhet, az Ibrahima Konaté, aki eddig az RB Leipzigben futballozott. Érte nem sajnáltak kiadni 40 millió eurót. Fiatal, erős, nagy jövő állhat előtte. Egyelőre ennyit a konkrét igazolásokról.

A Liverpoolnál különösen sok pletyka születik, a legjobbakat hoztuk el nektek:

Klopp érdeklődését felkeltette az AS Roma szélsője, Lorenzo Pellegrini. Az olaszok annyira nem élnek meg a PL-ben, de ebben a transzferben látunk fantáziát, Pellegrini vezérként volt jelen a farkasoknál tavaly.

Ugyancsak Klopp kérésére érkezne Donyell Malen, akire igazán az EB-n figyelhettünk fel. Viszonylag olcsón meg lehetne szerezni, és a támadó szekció frissítését lenne hivatott szolgálni.

Kevésbé tartjuk valószínűnek Christoph Baumgartner leigazolását, de azért tudjatok róla, hogy ez is szóba került, valamint a Porto középpályása, Otávio is felöltheti magára a vörös mezt.

Ennyi fért az első részbe, nemsokára folytatjuk!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső