Felkészülés a következő szezonra: Premier League – III. Rész

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 július 14.

Mondtuk, hogy sok pletyka született már, jelenleg ott tartunk, hogy két cikken már túl vagyunk, és még vár ránk nyolc csapat, a tabelle úgymond alsóházasai. Ne is szaporítsuk a szót, inkább lássuk a tényeket. Meg a pletykákat. Utóbbiból több lesz…

Everton

Rafa Benitez érkezése eddig nem bolygatta fel a csapat hétköznapjait, nincsenek drasztikus változások, a spanyol csendben dolgozik és készül az új szezonra. Jövés-menés nem tapasztalható, bár még csak július közepén járunk.

Az biztos, hogy Sergio Romerot szeretnék megszerezni Jordan Pickford mögé a liverpooliak, ahogy Matheus Nunest is. Ő a Sporting játékosa, a középpálya közepén remekül érzi magát, és a portugál bajnok alapembere. Megszerezhető, de nem lesz olcsó…

Hír még a kékek háza táján, hogy a csapat egyik ikonja, a veteránkorba lépő Gylfi Sigurdsson távozhat, méghozzá az Egyesült Arab Emírségekbe. Ennyi idősen meg ilyen nagy csatákkal a háta mögött már megérdemli, hogy levezessen jó pénzért…

Carlo Ancelotti távozása után szeretné maga után vinni a gárda egyik legjobbját, Richarlisont. Nem tudjuk, mennyi valóságalapja van a dolognak, de az tény, hogy a brazil illene a blancók rendszerébe.

Aston Villa

A birminghamiek – hasonlóan a West Hamhez – tavalyelőtt majdnem kiestek, tavaly viszont üde színfoltja voltak a bajnokságnak. Kevésbé sikeres volt a szezonzárás, de azért panaszra okuk nem lehetett a szurkolóknak a tavalyelőtti események után.

Most ismét erősödnek, már két játékost megszereztek, és egyáltalán nem itt lesz a vége. Főleg, ha Jack Grealish valóban eligazol, ahogy arról az első részben beszéltünk…

Egyébként már Grealish utódját kinézték, de egyelőre az Arsenal makacs, és nem akarja elfogadni az Emile Smith-Rowe-ért tett ajánlatot.

Még két pletyka van velük kapcsolatban, mindkét játékos erősítést jelentene. Egyrészt a létszámfelettivé vált Tammy Abraham megszerzésében gondolkoznak a vezetők, másrészt Harry Winks játékjogát szeretnék megszerezni, aki szintén nem játszott sokat a tavalyi szezonban.

Ami pedig a tényeket illeti: Ashley Young az Intertől, Emiliano Buendía a Norwichtól érkezett, érte igencsak borsos árat fizettek, majd negyvenmillió eurót.

Newcastle United

A szarkák sem dörömbölnek az átigazolási piac ajtaján, eddig lényegében csak elmentek a klubtól. Andy Carrollt, Christian Atsut és Henri Saivet-t elengedték, Florian Lejeune és Yoshinori Muto visszatért kölcsönből, de kérdéses, hogy maradnak is, vagy újra útnak indulnak valahova… Igazolási hírecskék sem nagyon jönnek. Az biztos, hogy a tavaszt a NUFC-nál töltő Joe Willockot szeretnék megkaparintani, ahogy Boubacar Kamarát is, aki jelenleg az Olympique Marseille futballistája. Még a Wolves egy kevésbé ismert védőjét, a 21 esztendős Dion Sandersont is leigazolhatják, ennél többet jelen pillanatban nem tudunk mondani a Newcastle erősítéseiről.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Wolves

Az új edző megújulást hozhat a csapathoz, általában az új seprű jól seper. Legalábbis ezt tartja a mondás. Rui Patriciot már el is adták az AS Romának, Rayan Ait Nourit viszont megvásárolták az Angers-tól. Kölcsönben szerepel majd a csapatnál Francisco Trincao, aki nagy reményekkel érkezett a Barcába, és látszik is rajta, hogy ügyes fiú, de nagyon megmutatni még nem tudta magát. Talán majd Angliában ki tud teljesedni.

Igazoltak még egy ifjú titánt, a 20 esztendős Yerson Mosquerát, aki a kolumbiai Atletico Nacional együttesétől érkezett.

Úgy tűnik, a csapatnál marad a portugál vonal, luzitán kapust luzitán kapus válthat, José Sá a legfőbb esélyese a kapunak, de szóba került a horvát válogatott portása, Dominik Livakovic is.

Van egy örömteli hírünk is, a semmiből ugyanis bejelentették, hogy a MOL Fehérvár FC és a magyar válogatott játékosa, Bolla Bendegúz a Wolveshoz igazol. Nem marad a csapattal, a hírek szerint adják is tovább Svájcba, de ez mindenképp egy újabb jó hír a magyar foci kedvelőinek. Ki tudja, egy-két év múlva már alapembere lehet majd Bolla a csapatnak…

Crystal Palace

Rengeteg jó játékosnak járt le a szerződése a csapatnál, és ők nem is hosszabbítottak, amíg nincs meg az új edző. Nos, Patrick Vieira már a fedélzeten, de elveszítették időközben Mamadou Sakhot, Patrick van Aanholtot, Andros Townsendet, Gary Cahillt, Wayne Hennesseyt, Nathaniel Clyne-t és James McCarthyt is.

Három játékos érkezése már biztos: Michael Olise a Readingből, Remi Matthews a Sunderlandtől, Jacob Montes pedig az egyesült államokbeli Revolutiontől jön.

Más egyéb hír pedig nincs… Talán majd később…

Southampton

Ralph Hasenhüttl csapatához eddig csak a Stade Brest balbekkje, Romain Perraud érkezett, érte 9 milliót csengettek ki. A távozók között szerepel Ryan Bertrand (Minden bizonnyal Leicester) és szó esett a dán Vestergaard eligazolásáról is, érte a Tottenham száll majd harcba.

Alapos erősítésekre volna szüksége a Sotonnak, mert bár tavaly nagyon jól kezdtek, az év végére teljesen kipukkadtak. És ha ez így megy majd a mostani szezonban, akkor elfogy a türelem az osztrák mester iránt…

Brighton

Tavaly azt mondtuk róluk, hogy a bajnokság egyik legszürkébb csapata, akik néha azért tudnak villantani valamit. Reméljük, jövőre már ennél jobbakat mondhatunk csak róluk. Nem csak a Leicester vásárolt a Salzburgtól zambiai játékost, hanem a Brighton is: Enock Mwepu, a belső középpályás 11 millió euró fejében utazhatott át a sirályokhoz. Ő egyelőre az egyetlen új arc a csapatnál.

Mathew Ryant végül elengedték a Real Sociedadba, ahogy Davy Pröppert is, őt meg a PSV-be. Bernardo a Salzburgnál folytatja, míg a magyar gyökerekkel is rendelkező (elnézést!) Viktor Gyökeres a Coventrybe igazolt.

Távozhat még Ben White és Tariq Lamptey, előbbit az Arsenal, utóbbit a Tottenham vinné.

Burnley

Végül essen pár szó a Burnley-ről is, akiknek épphogy sikerült a bent maradás, ez pedig egy jel, hogy ideje erősíteni. Most vagy nem értenek a jelekből a Burnley-nél, vagy valami más az ok, mindenesetre eddig csak a Stoke középső védője, Nathan Collins érkezett, valamint a harmadosztályú Scunthorpe-ból elhalászták Jacob Bedeau-t.

Ben Gibsont eladták a Norwichnak, Jimmy Dunne a Queens Park Rangershez igazolt, míg az alapembernek számító Robbie Brady nem hosszabbította meg lejáró szerződését.

Itt tartunk most, három cikk is alig volt elég, hogy a jelenlegi pletyókat összeszedjük. És hol van még az augusztus, amikor egyrészt elkezdődik a PL, másrészt a csapatok általában ekkor húznak bele inkább az igazolásokba…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső