Felkészülés a következő szezonra: Serie A – III. Rész

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 július 20.

Hétfőre ígértük a sorozat befejező részét, de a Bajnokok Ligája találkozók átfésülése, tippjei prioritást élveztek, így keddre csúsztattuk az olasz híreket. Két részen már túl vagyunk, ezekben összefoglaltuk azt, hogy milyen jövés-menés van az edzők között, illetve a tavalyi Serie A szezon első tíz csapatát is körbejártuk.

Maradt a „vége”, hét együttes, akik az alsóházban végeztek. De ez még egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem éri meg elolvasni az utolsó epizódot.

Genoa

Davide Ballardini együttesének tavaly végre nem a kiesés ellen kellett küzdenie – végig. Néha itt is égett a ház, de a mester rendesen összekapta a srácokat, aminek köszönhetően végül a 11., abszolút biztonságos helyen zártak. Minden bizonnyal szeretnék állandósítani a helyüket a középmezőnyben.

Egyelőre nagy változások nem álltak be a keretben, és nem is költött sokat a csapat. Egy játékosért fizettek, ő Alberto Paleari, a Cittadella 28 esztendős portása, aki kétmillió eurójába fájt az együttesnek. Rajta kívül csak ingyen igazolható játékosok jöttek. Aleksander Buksa, a lengyel támadó a Wisla Krakkót hagyta el, Lorenzo Andrenacci a Bresciát, Stefano Sabelli pedig az Empolit.

Az Inter újonnan igaozlt belga védőjét, Zinho Vanheusdent kölcsönkérték, az Inter pedig belement, hadd fejlődjön a fiú, hadd szerezzen egy kis rutint.

Fájó távozójuk nincs, Lukas Leragerért még pénzt is kaptak, a dán középpályás a tavalyi szezont az FC Köbenhavn együttesénél töltötte, 3,5 millióért pedig megszerezték őt végleg. A többieket (Zima, Gasco, Dalmonte, Spinelli, Castelli) a hírek szerint ingyen engedték el.

Ballardini kinézett magának egy csatárt Ukrajnából, a Dinamo Kijev 21 esztendős támadójáért száll harcba, de nem ő az egyedüli, aki hajt Vladyslav Supryaga aláírásáért.

Bologna

A tavaly 12. helyen végzett együttes nem keveset költött eddig a piacon, de szerintünk egytől egyig jó vételeket hajtottak végre. Az együttesben kölcsönben szerepelt Mussa Barrow, aki annyira megfogta Sinisa Mihajlovicot, hogy végül 14 millióért végleg meg is vették az Atalantától.

Kevin Bonifazi, a SPAL belső védője sem volt olcsó, hatmilliót kellett érte kipengetni, és az olaszon kívül vásároltak még egy védőt: Adama Soumaoro friss francia bajnoknak mondhatja el magát, de kezdőként nem számítottak rá, 2,5 millióba került.

Még egy érdekes transzfert ütött nyélbe a Bologna: Ingyen szerezték meg a NAC Breda csapatától Sydney van Hooijdonkot, aki az egykori holland válogatott csatár, Pierre van Hooijdonk fia. Ha feleolyan karriert fut be, mint az apja, akkor már elégedett lehet majd…

Láthatóan betárazott tehát védőkkel Mihajlovic, ennek pedig az (is) lehet az oka, hogy megnőtt az érdeklődés a gárda japán bekkjére, Takehiro Tomiyasura. A jobbhátvédként és középső védőként is bevethető játékos a Tottenham célkeresztjébe került, de más angol csapatok érdeklődéséről is hallani.

Öten távoztak, köztük három matuzsálem is: Angelo da Costa, Danilo és az extravagáns frizurájáról híres Rodrigo Palacio.

Fiorentina

Érdekes helyzet állt elő Firenzében, ugyanis Gennaro Gattuso a kinevezése után 20 nappal már távozott is. A hírek szerint ellentétek voltak a mester és a vezetőség között az igazolások terén, pedig Gattuso igazán izgalmas transzfereket akart nyélbe ütni. Szerette volna megszerezni a Porto eszét és szívét, Sergio Oliveirát, valamint a Valencia portugál válogatott szélsőjét, Goncalo Guedest.

Vincenzo Italiano, a Spezia trénere lett az utód, és ez a kapcsolat nem indul olyan viharosan…

A csapat 23 millió eurót sem sajnált Nicolás Iván Gonzálezért, aki a tavalyi szezonban a VfB Stuttgartban ontotta a gólokat, egészen sajnálatos sérüléséig, ami miatt a tavaszi szezonról szinte teljesen lemaradt.

Ők is igazoltak a másodosztályú SPAL-ból, szintén egy védőt, a brazil Igort, akiért 5 milliót sem sajnáltak.

Igor is minden bizonnyal azért érkezett, hogy Nikola Milenkovicot pótolja, a szerb védőt egész sokan próbálják megszerezni, a legélénkebben a West Ham érdeklődik iránta.

Ja, a távozókat majd elfelejtettük: Federico Ceccherini (Verona), Alban Lafont (Nantes), David Hancko (Sparta Praha) és Maximiliano Oliveira (FC Juárez) nem ölti magára a viola mezt jövőre.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Udinese

Rögtön azzal kell kezdeni, hogy az Atletico Madrid megütötte a főnyereményt, szerintünk nagyon olcsón szerezték meg az udineiek játékmesterét, Rodrido De Pault. Az argentin friss Copa America-győztes 35 millió euró fejében öltözik piros-fehérbe.

Húszmilliót kaptak Juan Mussoért, aki Bergamóba költözött, és Antonin Barakért is leesett 6 misi.

Ebből már lehetne költekezni, de eddig csak két játékos érkezett, ők is ingyen: Daniele Padelli (kapus) az Interből, Destiny Udogie (balbekk) a Veronából…

Spezia

Thiago Mottát játékosként jobban ismerjük, mint edzőként, de most itt a lehetőség, hogy letegyen valamit az asztalra. Július 8-án ült le a kiscsapat kispadjára, ugyebár Vincenzo Italianot váltotta.

Eddig visszafogottak, bár Daniele Verde megszerzéséért jár a piros pont, a tavalyi év egyik legjobbja volt csapatának.

Tavaly sok gólt kaptak, így egy védekezni képes középpályásra volt szükségük, Léo Sena személyében meg is kaparintották, ő az Atletico Mineiro csapatától érkezett.

Elengedtek két olyan játékost, akinek nagy szerepe volt anno a feljutás kiharcolásában, Andrey Galabinov a Serie A-ban viszont semmit sem mutatott, és Matteo Ricci is kevés játéklehetőséghez jutott.

Arra leszünk kíváncsiak, hogy a tavalyi év legjobbja M’Bala Nzola a csapattal marad-e…

Cagliari

Az együttesnél tavaly rezgett a léc, kevésen múlt, hogy nem a Serie B-ben folytatják, szóval igazából a Cagliari háza táján minden maradt a megszokott. Jó lenne már egy olyan idény, ahol a szurkolóknak nem kell a körmüket rágni a legvégéig. Próbálkoznak is megerősíteni a csapatot.

Nagy fogás, hogy Kevin Strootmant kölcsönkapták a Marseille-ből, ahogy Adam Obert (Sampdoria) is segíthet a céljaik elérésében. Ám a legjobb húzásuk az volt, hogy Razvan Marint tízmillió euróért cserébe megvették az Ajaxtól.

Távozott az együttestől Kiril Despodov (Ludogorets), Guglielmo Vicario (Empoli) és Matteo Tramoni (Brescia), mindketten kölcsönben, illetve Filip Bradaric kezdett bele egy arab kalandba.

És egy utolsó búcsú: Kwadwo Asamoah nagy reményekkel érkezett az Interből, ám csak 9 bajnokin tudta segíteni az együttest, gólt nem szerzett. Neki egyelőre nincs csapata…

Torino

Megszokott, hogy a Torino is a kiesés ellen küzd, noha ilyen játékosállománnyal egy kicsit feljebb kellene keresgélniük. És mégis, minden szezonban bizonytalanságban tartják a szurkolóikat.

Nagy mozgás egyelőre Davide Nicola csapatánál sincs. Két fiatal érkezett, Magnus Warming és Dennis Stojkovic, mindketten a balszélen bevethetők.

Mivel Salvatore Sirigu, a rutinos portás elhagyta a bikákat, ezért kellett egy kapus, az albán-svéd Etrit Berisha lesz az együttes új kapuvédője, akit a SPAL-tól szereztek meg.

Távozott Nicolas N’Koulou is, valamint a kölcsönben szereplők is visszatértek: Nicola Murru és Federico Bonazzoli (mindketten Sampdoria), valamint Amer Gojak (Dinamo Zagreb).

Lucas Boyét is eladták, aki az Elchében folytatja, szóval nem igazán mondhatni, hogy a bikák erősödtek volna. És ez nem jelent túl sok jót… Persze, várjuk ki a végét.

Csak az újoncok maradtak, az Empoli – Venezia – Salernitana hármassal a bajnokság kezdete előtt külön fogunk foglalkozni.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső