Felpörögtek az események a Premier League-ben

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 július 01.

Az Európa-bajnokság árnyékában a Premier League csapatai szépen, lassan készülnek a 2021/2022-es idényre. Vagy éppen gőzerővel, mert van együttes, amely igencsak belehúzott, pedig még nagyon az elején vagyunk. Lássuk, az elmúlt napokban milyen hírek láttak napvilágot!

Új menedzser a Spursnél és az Evertonnál

Két Premier League csapat is búcsúzott edzőjétől nemrég: A Tottenham csapatától még szezon közben küldték el José Mourinhot a gyenge eredmények miatt, a helyére pedig egy tapasztalatlan utód, Ryan Mason került. Tudta mindenki, hogy Mason csak tűzoltásra kell, várható volt, hogy Levyék hamarosan bejelentik az új szakvezetőt. Ez tegnap meg is történt, egy ismerős arc fogja irányítani a londoniakat, aki nem más, mint Nuno Espirito Santo. Portugál után tehát ismét egy luzitán ül le a padra.

Santonak nem lesz idegen a Premier League légköre, ugyanis ő eddig a Wolves csapatát irányította négy éven keresztül. A tavalyi szezonban kifejezetten jól játszott a csapata, jó eredményeket értek el, még az Európa-ligában is meneteltek, az idei szezon viszont nem úgy sikerült, ahogy azt előzetesen eltervezték.

Ha Santo marad az eddigi politikájánál, akkor egy támadó, élvezetes focit játszó Spurst láthatunk jövőre, egy-két portugál igazolással nyakon öntve.

Pikáns választás született az Everton háza táján is. Carlo Ancelotti villámsebességgel mondott igent a Real Madrid ismételt hívására, így a liverpooliaknak is az utódot kellett keresniük. Szintén a tegnapi napon jött a hivatalos bejelentés: Az új menedzsert Rafa Beniteznek hívják. És hogy miért pikáns ez? Azért, mert a spanyol vezetőedző 2004 és 2010 között épp a városi rivális Liverpoolt edzette.

Benitez azóta pár helyen megfordult, legutóbb szintén az angol első osztályú bajnokságban vállalt munkát, a Newcastle United vezetőedzője volt.

Kérdés, hogy az Everton fanatikusai hogy fogják fogadni a legnagyobb ellenfél régi edzőjét?!

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Belehúzott a Manchester United

A tavalyi második hely után egyértelművé vált, hogy Ole Gunnar Solskjaer együttese jövőre valóban megpróbálkozik a bajnoki címmel. Az alap már megvan, azonban egy kis erősítés még nem árt, ennek megfelelően az átigazolási piacon nagyot fognak durrantani. Legalábbis, ha lehet hinni az angol és a spanyol híreknek.

Egyrészt nagyon közel állnak ahhoz, hogy leigazolják a Real Madrid francia védőjét, Raphael Varane-t. A 28 esztendős védő tíz éve érkezett Zinedine Zidane kérésére a spanyol fővárosba, bejátszotta magát a kezdőbe és ő lett Sergio Ramos állandó párja. Közben a francia válogatott alapemberévé is vált, és megnyert mindent a királyi gárdával, amit csak lehetett. Már nem először lehetett hallani, olvasni arról, hogy új kihívásokra vágyik, úgy tűnik, most már nem csak a levegőbe beszél. Az El Chiringuito szerint ötvenmilliós árat kaphatnak a belső védőért.

A védelem mellett a támadó szekciót is meg szerette volna erősíteni a norvég mester, ezt pedig Jadon Sanchoval teszi. Itt sem egy új pletykáról beszélünk, régóta összeboronálták már a manchesterieket és a Borussia Dortmund fiatal tehetségét. A hivatalos bejelentés pár órával ezelőtt megtörtént, így most már nem csak feltételes módban beszélhetünk a transzferről.

A rivális Manchester City akadémiáján nevelkedett játékosért a klub – állítólag – 85 millió fontot tett le a dortmundiak asztalára.

A Chelsea csapatáé lesz a nyár fogása?

A Borussia Dortmund együttese anyagilag nagyon jól járhat, ha Sancho után egy másik játékosukat is értékesítik. A friss BL-győztes Chelsea minden áron meg akarja szerezni Erling Haaland játékjogát, a fiatal norvég ára viszont elég borsos.

Hivatalos ajánlatot is tettek már a sárga-feketéknek, azt azonban kérdés nélkül visszautasították a Ruhr-vidékiek. Nem Tuchel az egyedüli, aki szeretné megszerezni a gólvágót, nemrég még arról szólt minden egyes újság, hogy gyakorlatilag Haaland már megegyezett a Real Madriddal. Hosszú szappanoperának nézünk elébe? Vagy hamar lezárul ez a saga?

Sergio Ramos és Pep Guardiola együtt?

Igen, előfordulhat. A Real Madrid egykori kapitánya is elhagyja a királyi gárdát, állítólag ő és Florentino Perez nem tudtak megállapodni a szerződés hosszában, valamint a spanyol védő kihúzta a gyufát azzal, hogy társait hergelte és kérlelte, ne fogadják el a felkínált fizetéscsökkentést.

Ezzel minden hidat felégetett maga mögött, és bár egy sajtótájékoztató keretein belül elbúcsúzott a klubtól a védő, látszott, hogy minden nincs rendben.

A nyár egyik kérdése az lesz, hogy hová igazol Ramos. Természetesen a szóbeszéd már elindult, szó volt a PSG-ről és a Bayern Münchenről, és a legújabb, hogy Guardiola Manchester Cityje akarja megszerezni magának őt. A hírek szerint olyannyira komolyan gondolják, hogy kétéves szerződést kínálnak neki évi 16 millió fontos fizetéssel. Lehet erre nemet mondani?

Guardiola egyébként nem csak Sergio Ramost szeretné megszerezni, hanem az Aston Villa kiválóságát, a jelenleg az EB-n szereplő Jack Grealisht. Az irányító régóta célpontja a katalánnak, a nyáron ennek az ügynek is pont kerülhet a végére.

Közben persze a „kisebbek” sem tétlenkednek, a Leicester például leigazolt a Salzburg gólkirályát, Patson Dakát, az Arsenal Manuel Locatellit hajtja (sok más együttessel együtt), de a Benfica bekkje, Nuno Tavares már meglesz – ha lehet hinni Fabrizio Romanonak.

Az is lehet, hogy végül Szalai Attila is itt köt ki – mármint a Premier League-ben -, szóval lesz miről beszélnünk az Európa-bajnokság végeztével is.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső