Félidőben senki nem fogadott volna a Fradi sikerére

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2019 december 12.

Két bődületes formában lévő és a világ elitjéhez tartozó férfi vízilabda-csapat játszotta nemrégiben a vízilabda Magyar Kupa döntőjét, az alapszakasz A-csoportját hibátlanul, 9 győzelemmel vezető Ferencváros fogadta az alapszakasz B-csoportját szintén hibátlanul, 9 sikerrel vezető OSC-t (azért ha megnézzük a tabellát, az már most egyértelmű, hogy márciustól a középszakaszban kőkemény meccsek várhatóak, hiszen a jelenleg bejutó helyen álló gárdák mindegyike képes meglepetésre bárki ellen) és a várakozásoknak megfelelően óriási összecsapás kerekedett ki a találkozóból.

Azt előzetesen lehetett sejteni, hogy a jelenleg legerősebb magyar csapatnak tartott Fradi be fogja húzni a kupadöntőt, de végül nagyon szoros, hatalmas csatában, 8-7-re tudtak csak nyerni a zöld-fehérek, tehát az mindenképp elmondható, hogy az OSC nagyon odatette magát. És erre már nagyon-nagy szükség volt, hiszen az elmúlt három kupadöntő mindegyike roppant gyenge meccset hozott, annyira könnyedén érvényesült azokon a papírforma, hogy sokan már temetni kezdték a kupasorozatot.

Az alaphangot ennek a döntőben a női vízilabda kupa-döntő adta meg, ahol csak ötméteresekkel dőlt el a végeredmény, a Dunaújváros öt év győzelmei után letaszította a trónról az UVSE-t egy 13-12-s mérkőzésen. Visszatérve a férfiakra, az elődöntőt mindkét alakulat relatíve könnyedén abszolválta, a Fradi 13-8-ra verte a Szolnoki Dózsát, az OSC pedig a Miskolcot verte egy sima meccsen.

Az edzők persze nem voltak elégedettek, a győzelmek ellenére mindkét szakvezető rossz játékot és pontatlanságot emlegetett, amiből maradt azért a döntőre is. És a ferencvárosi drukkerek megijedhettek az elején, hiszen bár csapatuk 2-0-ra elment, az OSC gyors egymásutánban dobott sorozatban öt gólt, így félidőben 5-3 volt Vad Lajos tanítványai javára az állás.

A probléma igazából a zöld-fehérek oldalán a helyzetkihasználással volt, olyan tiszta helyzeteket puskáztak el, hogy Varga Zsolt edző majd megőrült a medence szélén. Gondoljunk bele, három ötméterest hagyott ki a Ferencváros!

Magyar Kupa 2019 döntő
Magyar Kupa 2019: Ferencváros vs OSC – 8:7

Jöhet a visszavágó a Bajnokok Ligájában

Aztán a második félidőre már egy más mentalitású Fradi jött a vízbe és itt már nagyon jól jött a sok-sok kiélezett Bajnokok Ligája és alapszakaszbeli meccs, hiszen egyáltalán nem illetődtek meg a zöld-fehérek, Varga Dénes egyenlített a harmadik negyedik közepén. Bár ennek a negyednek a végén még Brguljan dobásával az OSC fordult előnnyel a végjátékra, de ekkor már kezdett elfáradni a Vad-csapat és szó mi szó, a Fradi is bőven kapta az előnyöket.

A végén a kapusokon dőlt el minden, de Varga Dénes megint nagyon jó napot fogott ki és az utolsó percekben az ő góljával szerzett vezetést a Ferencváros, onnantól kezdve pedig már a tapasztalat meghozta a gyümölcsét, a zöld-fehérek kibekkelték a végéig és így megnyerték a Magyar Kupát.

Ezzel pedig kijelenthető, hogy minden lehetséges trófeát ez a csapat nyert meg 2019-ben a magyar vízilabdában – és nagyon várjuk a két csapat szombati visszavágóját, amikor a Bajnokok Ligájában fognak meccselni. A nemzetközi színtéren mindkét csapat a továbbjutásért küzd és jelenleg továbbjutó helyen is áll, bár az OSC-nek több a veszítenivalója, úgyhogy megint roppant módon kiélezett meccsre számíthatnak a vízilabda-rajongók.

Mindkét csapat a Bajnokok Ligája A-csoportjában szerepel és hat mérkőzés után a zöld-fehérek vezetik a nyolcast, az OSC Újbuda a harmadik, de nagyon tapad rájuk a Mladost Zagreb és a CN Marseille is, úgyhogy létfontosságú lenne a siker az újbudaiaknak. A másik csoportban rosszabbul állnak a magyarok, az egyetlen csapat, a Szolnok csak negyedik, még épp továbbjutó helyen áll, viszont aggódnia annyira nem kell, mert az ötödik Spandau 04 Berlin három ponttal van a Tisza-partiak mögött, ráadásul bőven nem képvisel olyan játékerőt, mint a Szolnok.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső