Hazatért a legendás Vidi-játékos, Nikolics Nemanja

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 február 10.

Nagy durranásnak számított a magyar labdarúgásban, hogy múlt hét végén a Mol-Fehérvár FC bejelentette, hogy leigazolta a Vidiben 2010 és 2015 között már szereplő és ez idő alatt háromszoros gólkirályi címet szerző Nikolics Nemanját, aki azután vált szabadon igazolhatóvá, hogy lejárt a szerződése a múlt szezon végén az MLS-ben szereplőe Chicago Fire csapatánál. Hosszú heteken keresztül ment a huzavona, a legutolsó hírek szerint a Fehérvár és a Crystal Palace csapatai maradtak bent a kalapban, de végül sokak nagy örömére az egykor imádott Nikolics hazatért Székesfehérvárra.

Ahogy a játékos nyilatkozatából kiderült, a Vidi tulajdonosának is kellett a közbenjárása annak érdekében, hogy végül Fehérváron folytassa pályafutását, de azt is hangsúlyozta, hogy Magyarországon nem bírja elképzelni, hogy más csapatban játsszon a Vidin kívül, hiszen az itteni szurkolókkal, közösséggel igen különleges a viszonya. Kovács Zoltán a Mol-Fehérvár FC sportigazgatója azt hangsúlyozta a klub honlapjának adott interjújában, hogy sokat várnak Nikolicstól, aki a nehéz helyzetekben biztosan tud majd újat mutatni a csapat fiatal játékosainak és munkamorálja révén egyértelműen jó irányba viszi majd a csapatot. Nikolics egyébként a 71-es mezt kapta meg és a sors furcsaságaként a szombati, Mezőkövesdi bajnokon pont a 71. percben állt be – a meccset a Vidi nyerte 2-1-re, Nikolics túl sokat nem tudott hozzátenni a játékhoz.

Mennyit fog keresni?

Nagyon sok pletyka merült fel egyébként azzal kapcsolatban is, hogy mennyit keres majd a játékos Székesfehérváron, főleg annak tükrében, hogy komoly fizetése volt Chicagóban és a lengyel Legia Varsóval is azért hiúsult meg a lehetséges együttműködés, mert a lengyel viszonyokhoz képest Nikolics rendkívül magas igényeket támasztott – ez derült ki egy lengyel újságíró cikkéből. Abból lehet kiindulni, hogy az Egyesült Államokban évi 592 millió forintot keresett (hála az égnek, ott nyilvánosak a fizetési adatok) és a nyilatkozatokból kiderült, hogy ehhez képest engedett az igényeiből.

Kovács Zoltán szerint a fizetésével előkelő helyen áll a fizetési listán, Huszti hazatérésekor állítólag havi 17 millió forintot kapott, ami évi 200 millió forint – ehhez képest Nikolics fizetése valahol a 400-500 millió forint környékén lehet most. Akárhogy is, a klub tulajdonosának, Garancsi Istvánnak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hogy Magyarországra csábítsa Nikolicsot – gondoljunk bele, túl tudták licitálni az angol elsőosztályban játszó Crystal Palace csapatát is. Nemanja Nikolics hazatérésével egyébként most már előfordulhat, hogy egy 30 év feletti átlagos életkorral rendelkező keret fut ki a meccsre, hiszen Juhász, Stopira, Elek, Pátkai és Nikolics is bőven 30 felett jár már.

A Mol-Fehérvár FC bejelentette Nikolics Nemanját
Forrás: molfehervarfc.hu

Mit várnak a játékostól?

A sportigazgató szerint ez semmilyen problémát nem jelent, hiszen a felmérések szerint játékosaik többségének fizikális állapota és állóképessége a magyar elsőosztály legjobbjai között van. Ettől függetlenül nehéz tagadni, hogy a külföldről hazatérő és már pályafutásuk végén járó játékosok a Vidit választják utolsó állomáshelyüknek, ennek pedig többféle magyarázata is lehetséges. Mindenesetre Nikolicstól is azt várja a klubvezetés, hogy példát mutasson a feltörekvő fiataloknak, ez pedig annak tükrében reális elvárás, hogy a játékos a Fehérvár legnagyobb értékű játékosa (3 millió euró az ára). Jól ismeri a jelenlegi edzőt, Joan Carillot, hiszen a 2014-2015-ös bajnokságban együtt nyertek aranyat a Videotonnak és az az év Nikolics egyik legjobb éve volt, hiszen 21 góllal még gólkirály is lett – ezért a mai napig imádják a drukkerek.

Annyi még kiderült a különféle nyilatkozatokból, hogy a játékos 2,5 évre írt alá kivásárlási opció nélkül, tehát még az is elképzelhető, hogy itt fogja majd szögre akasztani a cipőt, bár a hosszabbítás sosem zárható ki. Két legfontosabb célja van a csapattal, egyrészt ismét bajnoki címet szerezni és így bejutni a Bajnokok Ligájába, másrészt még 24 találattal beérni a Vidi legeredményesebb góllövőjét, Szabó Józsefet. Sokan megörültek egyébként Nemanja visszatérésének, hiszen azt várták tőle, hogy a játékos ennek tükrében a válogatottba is visszatér, de a mostani bejelentés alkalmával Nikolics azt is hangsúlyozta, hogy a korábban meghozott döntését nem fogja megváltoztatni.

Akárhogy is lesz, a Mol-Fehérvár FC számára nagy segítség lehet a focista érkezése, hiszen a jelenleg második helyen álló és a bajnoki címet valószínűleg már elbukó csapat legnagyobb problémája a játékban a gólszerzés, erre pedig Nemanja tudja a megoldást.

felső