Hét év után távozik Nebojsa Vignjevic

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 június 04.

Az, hogy az Újpestnek nincs jó szezonja, azt eddig is lehetett tudni, ha valaki kicsit is otthonosan mozog a magyar fociban, olvashatta, hallhatta, hogy igencsak rezeg a léc Nebojsa Vignjevic alatt. A koronavírus-járvány miatti játékmegszakítás ideiglenesen megmentette a szerb mestert a kirúgástól, de az újrakezdést követően egy fordulóig bírta (plusz a Fradi elleni utólag lejátszott Derbi), a Kisvárdától elszenvedett vereséget követően bejelentették: Vignjevic és a tulajdonos, Roderick Duchatelet a szakítás mellett döntöttek. Ez volt az idei NB1-es szezon kilencedik edzőváltása.

De mi vezetett eddig?

Azt talán tisztán csak azok látják, akik benne voltak, de az biztos, hogy Vignjevic rengeteg bírálatot kapott idén, a szurkolók többször is tiltakoztak ellene, lemondását követelve. Főként a gyenge bajnoki eredményeket kérték számon rajta és való igaz: Az utolsó tizenegy meccsén egy győzelmet alkottak a lila-fehérek.

Többször is felmerült már a távozása, de eddig mindig kitartottak mellette, ő is kitartott amellett, hogy munkája gyümölcse beérik, de a hullámvölgy már annyira mély, hogy itt csak egy vérfrissítés segíthet.

Egyébként Újpesten nem csak az eredményekkel van probléma, évek óta rossz a viszonya a szurkolóknak, az UTE-nak és a tulajdonosnak, a belga Roderick Duchatelet-nek. Ennek folyton folyvást van egy új fejezete, véget nem érő harcuk pedig már annyira elmérgesedett, hogy onnan valószínűleg nincs visszaút, csak ha a belga távozik. Szokták volt mondani, hogy játékosok jönnek-mennek, de egy szurkoló az marad a legrosszabb helyzetben is. Ugyanezt átfordíthatjuk szurkoló – tulajdonos példára is, igaz lesz. Duchatelet nevét már rég el fogják felejteni, de a fanatikusok még akkor is a Megyeri úton fogják buzdítani kedvenceiket.

Egy ilyen ellenségeskedésekkel teli közegben nem könnyű dolgozni, ráadásul Vignjevic sem mindig tudta átverekedni ötleteit a vezetőségen, így pedig nehéz tisztességesen felkészülni egy olyan csapattal, akitől igenis eredményeket várnak.

Vignjevic 2013 októberében érkezett, amikor nagy volt a baj, hiszen az Újpest kiesőhelyen állt. Vignjevic akkor csak a szezon végéig vállalta a munkát, de nemhogy a kieséstől mentette meg csapatát, de még a Magyar Kupát is sikerült megnyernie.

Ő egyébként már két hónappal ezelőtt felajánlotta lemondását a csapat érdekében, de akkor azt a tulajdonos nem fogadta el.

Ugyanebben az interjúban elmondta, mindvégig azért harcolt, hogy az Újpest a lehető legjobb helyen végezzen, legyen szó bajnokságról, magyar kupáról, azonban észrevette, hogy vannak játékosok, akiket nem igazán érdekel, hogy is szerepel csapatuk.

Ez sajnos jellemző a mai magyar futballra és nem csak újpesti betegség, jó pár ilyen példát lehetne említeni, amiről hall az ember.

Hamar megkedvelték a szurkolók, remekül kommunikált, jó focit játszatott a csapatával, ami azért eredményekkel is párosult. Végül Vignjevicnek a 258. tétmeccs volt az utolsó az újpesti kispadon.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Mi lesz a jövőben?

Már a lemondást – közös megegyezéssel történő szerződésbontást – követően bejelentették az új vezetőedzőt, aki nem ismeretlen az újpestiek számára: Ugyancsak szerb, ráadásul a 2017/18-as szezonban Vignjevic másodedzőjeként dolgozott.

Predrag Rogannak nem lesz könnyű dolga, egy mentálisan padlón levő csapatot kellene megmentenie. A jó hír, hogy erre minden esélye megvan, egyelőre nincs kiesőhelyen a gárda, azonban el kell kezdeniük gyűjtögetni a pontokat.

A játékosállományt tekintve nem egy-nem kettő rosszabb keret van jelen pillanatban a magyar első osztályú bajnokságban, de az biztos, hogy a Kaposvárt leszámítva mindenki jobb mentális állapotban van.

Rogannak azonnal bizonyítania kell, nincs idő próbálgatásra és tesztelgetésre, vészesen fogynak a fordulók, a 11. (már kiesést érő) hely pedig nagyon közel van. Az új edző első alkalma a bizonyításra a friss kupagyőztes Honvéd ellen lesz hazai pályán.

Az alábbi meccseken harcolhatják ki a lila-fehérek a bentmaradást: Honvéd (H), Debrecen (H), Fehérvár (I), Mezőkövesd (H), Ferencváros (I), Zalaegerszeg (H), Kaposvár (H).

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső