Hiányzott a Meglepetés? Az EL Segít!

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 március 19.

Na jó, akik hiányolták a meglepetéseket a Bajnokok Ligájából, azok most elégedetten csettinthetnek! Az Európa Liga nem hazudtolta meg magát, és szokásához híven okozott pár kőkemény eredményt. A mai napon négy meccs rövidebb összefoglalóját olvashatjátok, hétfőn pedig ennek a cikknek a második részét. Most leginkább a kemény csatákra, és az őrült eredményekre fókuszálunk.

Dinamo Zagreb – Tottenham: 3-0

G.: Orsic (3)

Továbbjutott a Dinamo Zagreb 3-2-es összesítéssel

Ez volt az a meccs, ahol szabályosan leesett az állam. Hát, ezt meg ki a fene gondolta volna? A Zagreb az első meccsen olyan tükörsimán kapott ki, hogy csak na! A Tottenham pedig jó formában volt, igaz, becsúszott egy vereség közben a Premier League-ben az Arsenal ellen, de hát mit számít egyetlen bukás? A Dinamo Zagreb viszont jól hangolt a találkozóra, idegenben 5-0-ra verte a Varazdin együttesét, ott pedig már látszott, hogy Mislav Orsic beindult, mint a rajzszakkör, két góllal vette ki a részét a kiütéses győzelemből.

José Mourinho húzott pár meglepőt, Gareth Bale, Tanguy Ndombele és Sergio Reguilón is csak a kispadon kezdett, Pierre-Emile Hojbjerg és Szon Hungmin pedig még ott sem, hiszen megsérültek. A spanyol bekket Ben Davies helyettesítette, elől pedig a Lucas – Ali – Lamela – Kane négyes próbálkozott a gólszerzéssel. Nulla sikerrel.

Nem igazán hozott nagy helyzetet az első félidő, viszont az már az elején látszott, hogy a kétgólos hátrány ellenére a horvátok nagyon is hisznek a továbbjutásban. A Tottenham labdabirtoklási fölénye szinte semmit nem ért, a Zagreb viszont többször is feltűnt Hugo Lloris kapuja előtt. Ettől függetlenül tényleg nem lehet sokat kiemelni. Sok hibával játszottak a csapatok, sok volt az apró kis fault, amivel megakasztották a játékot, és sok volt a pontatlanság. Egy nagy helyzet azért volt, az is a hazai oldalon, Orsic lapos lövése nem sokkal ment mellé.

A fordulás után viszont már sokkal jobban célzott a horvát csatár. Először a 62. percben talált be, hatalmas gólt csavart Hugo Lloris kapujának jobb felső sarkába. Jó tizenhét méterről, a tizenhatos bal csücskéről szánta rá magát a lövésre. Nem volt idő gólörömre, hiszen még mindig egygólos előnyben voltak az angolok.

Ez viszont a 83. percben eltűnt, Mislav Orsic 10 méterről bombázott a kapu közepébe. Nagyon rosszul helyezkedtek a Spurs játékosai, így a támadónak nem volt nehéz dolga.

Jöhetett a hosszabbítás, és Orsic hőssé válása. A 106. percben két sárgamezes között szlalomozott el, majd mértani pontosságú lövése a jobb alsó sarokban kötött ki.

Ez volt a legextrémebb eredmény a tegnapi meccsek közül.

Glasgow Rangers – Slavia Praha: 0-2

G.: Olayinka, Stanciu

Továbbjutott a Slavia Praha 3-1-es összesítéssel

Az idegenbeli 1-1-et követően azért a szakértők, szurkolók nagyrésze inkább Steven Gerrard csapatát tartotta esélyesnek a továbbjutást illetően, talán csak a csehek hittek abban, hogy bekerülhetnek a legjobb nyolc közé.

És ez látszott is, már a 14. percben előnyhöz jutottak, Jan Boril baloldali beadását Peter Olayinka bólintotta a kapu bal oldalába. Az elvetődő McGregor ugyan még bele tudott érni a fejesbe, de csak beljebb tessékelte a nigériai próbálkozását.

A Rangers aztán nem tudott felpörögni, az egész első félidőben mindössze egyetlen lövést eresztettek meg a cseh kapu felé.

Aztán a második félidőben még tovább romlottak az esélyeik, egy elképesztően durva szabálytalanságot követően a kiállítás sorsára jutott Kemar Roofe, aki így mindössze hat percet töltött a pályán, csereként szállt be. Az esetben a legfelháborítóbb az volt, hogy még neki állt feljebb, miután a játékvezető felmutatta a piros lapot. És hogy mi történt? A borítóképen látható, egész egyszerűen arcon talpalta a kapujából kifutó Ondrej Kolart. Természetesen a hálóőrt le is kellett cserélni, sokáig állt a játék. Rendkívül ijesztő jelenet volt.

Ha ennyi gond még nem lett volna elég, jött a következő: A Rangers belső védője, Leon Balogun is mehetett zuhanyozni, a 73. percben kapta meg a második sárga lapját. Ráadásul ebből a szabadrúgásból tovább növelték a vendégek az előnyüket, Nicolae Stanciu csavart a skót kapuba.

Abban bízom, hogy Kolar azóta jobban van, az mindenesetre biztató, hogy a meccs végén leült a kispadra, és onnan nézte a társait.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Villarreal – Dinamo Kijev: 2-0

G.: Gerard Moreno (2)

Továbbjutott a Villarreal 4-0-s összesítéssel

A cikk második felében jöjjön két könnyedebb meccs. Legalábbis a továbbjutás szempontjából könnyedebb. A Villarreal már az idegenbeli találkozón eldöntötte a továbbjutás kérdését – bár ezekkel a szavakkal a jövőben már óvatosabban kell bánnom -, miután 2-0-ra nyertek Kijevben.

A visszavágó még simábban alakult. A vendégek az első félidőben Sergio Asenjo kapuját csak távolról láthatták, egy kósza lövésre sem kellett elmozdulnia a spanyolok kapusának.

A vendégek kapusa viszont alaposan meg lett mozgatva, és akinek lett volna bármiféle kétsége a sárga tengeralattjáró továbbjutását illetően, azt Gerard Moreno nagyon hamar eloszlatta.

Az első találkozón a csatár nem talált be, most viszont duplázni tudott. A vezetést a 12. percben szerezte meg fejjel, miután szépen fejelte be Chukwueze beadását, majd a 35. percben egy kijevi labdavesztést büntetett meg.

A Dinamo támadói egyáltalán nem jelentettek veszélyt a második félidőben is, mindent elárul erről az, hogy a legnagyobb helyzetük az volt, amikor Raúl Albiolról majdnem saját kapujába pattant a labda.

Ez egy nagyon sima továbbjutás volt…

Young Boys – Ajax: 0-2

G.: David Neres, Tadic

Továbbjutott az Ajax 5-0-s összesítéssel

Ahogy ez is. A hollandok az első meccsen három gólt rúgtak a Young Boysnak, és a visszavágón sem adták alább, miközben a berniek nem tudták azt a formát hozni, amit a Bayer Leverkusen ellen. Így kettős vereséggel, rúgott gól nélkül búcsúztak az Európa Ligától.

Dusan Tadic jó meccset játszott, az Ajax csapatkapitánya góllal és gólpasszal zárt. Gólpasszal és góllal, ha pontos akarok lenni. A 20. percben David Neres elé passzolt gólhelyzetben, és bár a hazai védő belelépett, a brazil még utolérte a labdát és a kapuba lőtt.

A második félidőben Davy Klaassen duplázhatott volna, kapáslövése azonban elakadt Faivre lába között.

Az utolsó gólt Antony harcolta ki, ziccerbe került, megpróbálta a kilépő Faivre mellett ellőni a labdát, ez nem sikerült, viszont nagyon pechesek voltak a svájciak, mert a kapusról Camara kezére pattant a játékszer.

A bíró először szögletet jelzett, majd a VAR unszolására megnézte a szituációt és büntetőt ítélt, amit Dusan Tadic be is lőtt. Nehezen, mert Faivre jó irányba vetődött el, de nem tudta kivédeni az erős löketet.

Ez lett volna az első rész, hétfőn pedig jövünk a folytatással!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső