Katar 2022: ARG – FRA – Értékelések és Nyilatkozatok I. Rész

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2022 december 19.

Franciaország népe most megtapasztalta, mit élt át Brazília 24 évvel ezelőtt. Címvédőként érkeztek a döntőbe, ahol viszont az ellenfelük felülmúlta őket. Didier Deschamps csapata így nem tudott címet védeni, Argentína lett a világbajnok.

Eleinte úgy tűnt, hogy ez egy nagyon könnyű finálé lesz, a franciák ugyanis nem tudták a saját játékukat játszani. Látszott, hogy páran nincsenek jó formában, hogy néhányan sérüléssel, betegséggel bajlódnak, és volt, akit szimplán levettek a pályáról. És mégis, valahogy vissza tudtak jönni a meccsbe, és összehozták minden idők egyik legizgalmasabb vb-döntőjét.

Franciaország

Didier Deschamps-nak akadtak gondjai a mérkőzés előtt, egyre-másra jöttek a hírek, hogy a francia csapatból kidőltek játékosok, vírusfertőzés futott át a keret egy részén, emiatt lehet, hogy nem tudja a legjobbjait, a gálakezdőjét a pályára küldeni. Ez végül sikerült neki, de hamar kiderült, hogy a játékosok jó része nem tud úgy pörögni, ahogy egy fináléban kellene. Emiatt hamar változtatni kellett. Szerencséjére, sikerült úgy belenyúlni a meccsbe, hogy vert helyzetből is vissza tudtak jönni.

Hugo Lloris – 5

Lloris már azzal rekordot döntött, hogy pályára lépett a döntőben. Ő lett a legtöbbet világbajnokságokon pályára lépő kapus, 20. alkalommal állt a francia kapuban, ezzel megelőzve Manuel Neuert. Az első gólról nem tehetett, a másodikról szintén. Volt pár védése, emlékezzünk csak Lionel Messi távoli lövésére, vagy a harmadik gól előtt Lautaro Martínezére. Ott peches volt. A tizenegyespárbajban egyszer sem tudott védeni, még a lövés irányát sem találta el nagyon. De róla mondták is, nem egy tizenegyesölő kapus.

Jules Koundé – 3

Megint egy gyengébb meccs a Barcelona játékosától. Nem igazán tudom őt bántani, elsősorban ő belső védő, aki el tud játszani a jobbszélen, de a komolyabb ellenfelek ellen folyamatosan gyengén teljesített. Érthetetlen, hogy miért nem Benjamin Pavard játszott, ez mindenképp felróható Didier Deschamps-nál. Di Maria akkor forgatta meg, amikor csak akarta, de az is igaz, hogy Ousmane Dembélé nem igazán tudott segíteni a jobbhátvéden. Amikor meg igen, abból tizenegyes lett.

Raphael Varane – 4

Megint azt tudom csak mondani, amit már korábban. Nem úgy látom, hogy Varane a francia védelem vezére, hiába ő a legrutinosabb belső védő a csapatban. Ennek ellenére tegnap ő volt a legstabilabb pont. Sérülten hagyta el a pályát, a hosszabbításban kapott a combjához, majd egyből le is cserélték.

Dayot Upamecano – 5

Upamecano az elődöntőt betegség miatt kihagyta, Ibrahima Konaté pedig nagyszerű játékot mutatott, mégis visszakerült a Bayern München játékosa a kezdőbe. Lehet, hogy kár volt. Az első félidőben kifejezetten gyenge volt, a másodikban valamennyire magára talált, de még mindig nem volt jobb egy közepes szintnél, viszont a hosszabbításban lerázta a korábbi hibáit magáról, és klasszis teljesítménnyel rukkolt elő. Átlagoltam a három „félidőt”, így jutottam erre a következtetésre.

Theo Hernández – 3

Tőle nem ezt szoktuk meg. Sem védekezésben, sem támadásban nem tudta azt hozni, amit korábbi meccsein. Lényegében a támadó szekcióban alig bukkant fel, de a védekezésével is akadtak problémák. Szellős volt, emiatt többször is mögé tudtak kerülni az argentinok. A helyezkedése katasztrofális volt, és ez még csak a jéghegy csúcsa volt…

Aurélien Tchouaméni – 4

Egyszerűen nem tudott mit kezdeni az argentin középpályával. Szétfutották, amikor védekeznie kellett, lerohanták, amikor támadni. Abszolút nem játszott jó meccset, akkor viszont sikerült feljavulnia, amikor a franciák szépítettek, majd egyenlítettek. Volt bátorsága odaállni a tizenegyeshez, azonban hibázott, és végeredményben, ez a franciák világbajnoki címébe került.

Adrien Rabiot – 5

Hiányzott a horvátok ellen, mivel Youssouf Fofana nem tudta őt megfelelően pótolni. A középpályás most visszatért, és bár ő sem volt kifejezetten jó, egy kicsit jobban mozgott, mint Tchouaméni. Neki is akkor jött meg a kedve, amikor Mbappé belőtte a másodikat, aztán a hosszabbításban lecserélték, mindent kiadott, amit csak ki lehetett.

Ousmane Dembélé – 1

Összesen 40 percet töltött a pályán, és az alatt nem volt észrevehető momentuma. Illetve egy volt, csinált egy tizenegyest. Nem feltétlenül gondolom, hogy azt be kellett volna fújni, alig volt meg a kontakt a két ember között, Marciniak azonban máshogy látta. Dembélé támadásban passzív volt, nem tudta érvényesíteni a gyorsaságát, Nicolas Tagliafico egyszerűen levette őt a pályáról. Cseréje korainak tűnt, de teljesen indokolt volt.

Antoine Griezmann – 3

Én sajnálom a legjobban, hogy ilyen alacsony pontszámot kellett adnom neki, de egyszerűen jobbat nem lehetett. Griezmann az egész világbajnokságon remekelt, a francia csapat talán legjobbja volt. Tegnap este azonban megszűnt létezni az argentin védelem és középpálya tömegében. Nem emlékszem egyetlen értékelhető momentumára sem, ami miatt nem biztos, hogy szégyenkeznie kell, inkább az argentin csapat szervezettségét kell dicsérni.

Kylian Mbappé – 10

Igaz, hogy nyolcvan percen keresztül semmit sem csinált, igaz, hogy Nahuel Molina és Rodrigo de Paul – meg a többi argentin – árgus szemekkel követték mindenhova, mégis őt illeti az egyik legnagyobb dicséret. Mbappé még csak 23 éves, de tegnap este a hátára vette a francia válogatottat. Volt mersze odaállni a tizenegyeshez 2-0-nál, egy perccel később egyenlített, majd a hosszabbításban berúgott még egy büntetőt, és a párbaj során is elsőként jelentkezett. Mentálisan is nagyon rendben van ez a srác, és közel áll ahhoz, hogy a jelenkor egyik legjobb labdarúgójának nevezzem. Megnyerte a gólkirályi címet jelentő Aranycipőt, de azt hiszem, beváltotta volna egy világbajnoki aranyéremre.

Olivier Giroud – 1

Giroud – ha minden igaz – betegen lépett pályára, és ez meg is látszott a játékán. Nem biztos, hogy értékelnem kéne, de ha megtettem Dembélével, vele is meg fogom. Elveszett az argentin védők között, és szó szerint nem volt értékelhető megmozdulása. Mégis azt láttam, meg van sértődve, hogy lecserélik. A csapata 2-0-ra égett a döntőben, ő pedig komótosan sétált lefelé. Hacsak nem sérült volt, és nem tudott gyorsabban mozogni… akkor ez nem volt szép tőle.

Didier Deschamps – 5

Nehéz őt értékelni. Ami számomra érthetetlen, hogy végig erőltette Koundét a jobb oldalon, miközben – tudtommal egészségesen – ott ült Pavard a kispadon. Varane sem biztos, hogy a legjobb döntés volt, főleg, hogy láttuk Konatét is a pályán. Ami miatt azonban meg kell dicsérni, az az, hogy bele mert nyúlni a játékba már az első félidőben, nem félt lehozni két kulcsjátékost, amikor látta, hogy ők nem fognak tudni segíteni. A helyettük pályára küldött játékosoknak sikerült új színt vinni a játékba. Minden bizonnyal ez volt az utolsó mérkőzése a válogatott élén.

A cserék közül mindenképp kiemelendő Randal Kolo Muani és Marcus Thuram, ők már az első félidőben beszálltak, és nem is rosszul. Kolo Muani összehozott egy tizenegyest, valamint volt két nagyobb ziccere. Az egyik meccslabda volt, és nem túlzok. Ha az bemegy, most arról beszélnénk, hogy Franciaország a világbajnok.

Nyilatkozatok

Didier Deschamps egy kicsit odaszúrt Karim Benzemának. Legalábbis egyesek a kapitány szavaiból erre következtetnek:

„Nem feltétlenül játszottak gyengébben másoknál. Egyszerűen csak nem voltunk erősek különböző okok miatt, amelyeket nem fogok részletezni.”

„Boldog vagyok, hogy a játékosokkal és a stábbal megélhettem ezt a vb-élményt, de amikor a végső siker elmarad, az fájdalmas, idő kell, hogy feldolgozzuk. A jövőmről most nem akarok beszélni. A tervek szerint leülök majd a szövetség elnökével tárgyalni a folytatásról.”

A francia játékosok kevésbé voltak beszédesek, ami persze érthető is. Kylian Mbappé nemrég törte meg a csendet, közösségi oldalára feltöltött egy képet, ahogy elsétál a világbajnoki trófea mellett, a szöveg pedig mindössze ennyi volt:

Visszatérünk.

A holnapi napon érkezik az álomcsapatunk, illetve összeszedtük azokat a játékosokat, akiknek ez volt az utolsó világbajnoksága, és akik űrt fognak hagyni majd maguk után. Szerdától kezdve pedig megyünk előre, és ahogy ígértem, jön majd a boxing day, ahol számtalan izgalmas meccsről fogunk írni.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső