Katar 2022: Lemondott Roberto Martínez

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2022 december 02.

A világbajnokság eddig is bővelkedett drámákban, gondoljunk csak Irán küzdésére, Tunézia felesleges, de mégis hatalmas győzelmére. És vannak egyéb drámák, mint például Belgium kiesése. Eddig külön a kiesőkkel nem foglalkoztunk, de az, hogy a belgák nem lesznek ott a torna hátralévő részében, megér egy külön írást. Főleg azért, ami a meccs után történt. Lemondott ugyanis Roberto Martínez, aki hat éven keresztül irányította azt az együttest, amelyik két éven keresztül a FIFA Világranglistáját is vezette, valójában azonban egyetlen címet sem nyert.

A katari VB – A belgák szemszögéből

Szerettem volna egy kisebb fejezetet adni a belgák világbajnoki szereplésének. Nem lesz túl hosszú, hiszen maga a katari játékuk sem volt az. Belgium a VB előtt ismét ott volt a titkos favoritok között, ahogy azt már megszokhattuk 2016-ban, 2018-ban és 2021-ben is.

Már az első meccsen látszott, hogy valami nem stimmel a csapattal. Hiába küldött egy bombaerős kezdőt a pályára – még Lukaku nélkül is tele volt klasszisokkal a csapat – Martínez, Kanadát csak nehezen, egy Michi Batshuayi-góllal tudták legyőzni. Ekkor még rá lehetett fogni, hogy kell egy kis idő, amíg a csapat játékba lendül, illetőleg Lukaku hiánya is sokat nyomott a latba.

A második meccsüket Marokkó ellen vívták az európaiak, és itt már kijött, hogy komoly problémák vannak. Az afrikai együttes végig jobban akarta a sikert, jobban is játszottak, és teljesen megérdemelten győzték le az erőtlen Belgiumot. A meccset követően több játékos is egymásnak esett az öltözőben, de erről majd később…

A Horvátország elleni meccsnek úgy mentek neki De Bruynéék, hogy győzniük kell. A kiegyenlítettnek mondható találkozó fordulópontját az jelenthette volna, hogy Romelu Lukakut pályára küldte Martínez, annak ellenére, hogy a támadó nem volt százszázalékos állapotban. De még így is könnyedén került helyzetbe. Negyedóra alatt három ziccert puskázott el, összesen a lefújásig öt gólt szerezhetett volna. A mérkőzés végén egy jobboldali beadást csak az üres kapuba kellett volna helyeznie, de még ez is kimaradt. Észszerűtlen lenne a nyakába varrni a kiesést, azonban ennyi lehetőség közül egyet illett volna bepofozni.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A meccs után Martínez feltűnően sokat foglalkozott szomorkodó játékosaival, a vigasztalhatatlan keretet egyenként ölelte meg, mindenkihez volt egy szava. A mérkőzést követő első nyilatkozata már azt sejttette, hogy készülőben van a lemondás. És ez hamarosan be is igazolódott. Martínez nyilatkozata

A találkozót követő sajtótájékoztatón Roberto Martínez bejelentette, amire sokan számítottak, hat év után feláll a kispadról, a lejáró szerződését nem újítja meg.

„Ez volt az utolsó meccsem Belgium kispadján. Igazán érzelmesre sikeredett.” – mondta a könnyeivel küszködve a spanyol. „Nem a kiesés miatt állok fel, már a világbajnokság előtt eldöntöttem, az eredményektől függetlenül befejezem. Akkor is így döntöttem volna, ha megnyerjük a világbajnokságot. Ez nem lemondás, mindig is ez volt a terv. A 2018-as világbajnokság után sok klubtól kaptam ajánlatot, de fontosnak tartottam a hűséget, és be akartam fejezni a munkát. De most lejár a szerződésem.”

Martínez aztán elmondta a véleményét a horvátok elleni meccsről is:

„Így ki lehet esni, ez egy vállalható fajtája a kiesésnek. A játékosaim az utolsó pillanatokig küzdöttek, emelt fővel távozhatunk a VB-ről. Ez a torna nem most ment el, hanem a Marokkó elleni vereség után. Az sokkal jobban fájt, mint ez a döntetlen.”

Problémák a csapaton belül

Ez a mostani kiesés minden bizonnyal a belga aranygeneráció végét is jelenti. Megvolt az esély ebben a csapatban arra, hogy címet nyerjenek, ám végül kénytelenek voltak megelégedni egy világbajnoki bronzéremmel, amit 2018-ban szereztek.

A hírek szerint a szétszéledő csapat több tagja is rossz viszonyt ápolt egymással, sőt még a szövetségi kapitánynak is voltak haragosai. Egy biztosan. Leander Dendoncker volt az, aki nem jött ki jól Roberto Martínezzel, de ez csak egy volt a sok közül.

Személyes okok miatt Thibaut Courtois és Kevin De Bruyne már évek óta nem beszélnek egymással, a Marokkó elleni meccsen pedig De Bruyne, Eden Hazard és Jan Vertonghen vitatkoztak össze, Lukakunak kellett szétválasztani a veszekedő feleket.

Érthetetlen számomra, hogy profi labdarúgók hogyan tudnak ilyen körülmények között futballozni. Bár Jan Vertonghennek erre megvolt a válasza: „Nem kell jóban lennünk ahhoz, hogy eredményeket érjünk el.”

Hova tovább?

Feltehetjük a kérdést, mi lesz most Roberto Martínez sorsa? Az egykori szövetségi kapitányt évek óta az Evertonnal hozzák szóba, könnyen előfordulhat, hogy a bajnokságban kissé gyengélkedő, valamint pénzügyi gondokkal küzdő liverpooli együttes nemsokára bejelenti, hogy Frank Lampard távozik a csapattól. A gárda épphogy nincs kiesőhelyen, így a korábbi Chelsea-kedvenc munkája nincs biztonságban.

További kérdéseket vet fel, mi lesz a stáb többi tagjával, például Thierry Henry-val, aki Martínez segédjeként dolgozik/dolgozott. Követi a spanyolt, ahová megy? Esetleg előlép az árnyékból? Nemsokára kiderül.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső