Charles Leclerc megnyerte a monzai Olasz Nagydíjat

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2019 szeptember 08.

A hétvégi Forma 1-es Olasz Nagydíj után most már egyértelműen kijelenthetjük, hogy új hős született a Forma 1-ben, az olaszok és a Ferrari csapata számára mindenképpen, hiszen a monacói Charles Leclerc lenyűgöző teljesítménnyel nyerte meg a monzai versenyt, ahol ezzel 2010 után ismét Ferrari-sikernek örülhetett a Scuderia. Pedig ez nem így nézett ki sokáig, ugyanis a Mercedes két nagyágyúja, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas komoly nyomás alá helyezte a mindössze 21 éves Leclercet, de a monacói végig nagyon jól védekezett, ráadásul a Mercedesnek kellett kiállnia előbb kereket cserélni (hiába akartak ezzel taktikázni) és sajnos az Ezüstnyíl szerelői lassabban is dolgoztak (0.3 másodperc volt a különbség), így a bokszkiállások után maradt az élen Leclerc.

Leclerc a monzai Olasz Nagydíjat
Charles Leclerc nyeri a monzai Olasz Nagydíjat

Több olyan alkalom is lett volna a következő szakasz során, amikor Hamilton megelőzhette volna a Ferrari versenyzőjét, de a monacói előbb a 4-es kanyarban keményen leszorította az egyre nyomuló angolt (ezért fekete/fehér zászlós figyelmeztetést is kapott – ami nagyjából a labdarúgásban használatos sárga lapnak felel meg), később pedig átvágta a célegyenes végén lévő sikánt is, hogy az élen maradhasson.

De a Ferrari fantasztikus sikerében volt még egy összetevő, amiről nem szabad megfeledkezni, ez pedig nem más, mint a taktikai siker, ugyanis Leclerc kemény keverékű gumikkal, a Mercedes pedig közepes keverékkel autózott, a végére teljesen elkopó gumik miatt Hamiltonnak pedig újabb kerékcserét kellett a végén végrehajtania, amivel kiszállt az első helyért folytatott harcból (végül több mint 35 másodpercet kapott) és bár Bottas az utolsó pillanatokig végig a monacói nyomában lihegett, ő is többször elfékezte magát, így az Olasz Nagydíj Leclercé lett.

És ha megnézzük a végeredményt, akkor láthatjuk, hogy talán a két Renault (Ricciardo és Hulkenberg) voltak azok, akik még érdemben benne voltak a versenyben, a többiek már komoly hátrányban, zömében körhátrányban fejezték be a küzdelmet. A Ferrari mellett tehát a Renault számára is nagyszerű eredmény született, hiszen Ricciardo szezonbeli legjobb eredménye ez a negyedik hely és Hulkenberg sem panaszkodhat az ötödikre. Akit még érdemes kiemelni, ha már Olasz Nagydíjról van szó, az Antonio Giovinazzi, aki másodszor ért be pontszerző helyen a szezonban, ezúttal a kilencediken.

Sebastien Vettel továbbra sem találja régi formáját

De térjünk vissza a monzai hétvége főszereplőire, a Ferrarira és a Mercedesre, mert az bizonyos szempontból szomorúság a Scuderia számára, hogy Sebastien Vettel ezúttal is komoly hibát vétett és a „futottak még” kategóriában zárt, míg csapattársa személyében „biztosan egy jövőbeni világbajnok született” – ahogy az 1978-as világbajnok, Mario Andretti mondta Leclercről. A verseny utáni értékelésekben Leclerc értelemszerűen álomszerű sikerről beszélt, amely nagyon kifárasztotta, Hamilton viszont odaszúrt a versenybíróknak is, mert szerinte a bírók egy bizonyos szabályt más-más büntetéssel sújtanak versenyről-versenyre, pedig következetességre lenne szükség (itt valószínűleg Leclerc leszorításos akciójára célzott).

Ettől függetlenül kiemelte, hogy várja a következő nagydíjakat, hogy újra csatázhasson a fiatal monacóival, akinek azért persze dicsérte is a vezetési stílusát. A Hamilton hibája után végül második helyen befutó Bottas főleg a taktikában látta a vereség okán, a motormódok váltogatása vagy éppen a gumi kiválasztása sem volt szerinte szerencsés, de értelemszerűen ő is bizakodó a jövőt illetően – és miért ne lenne az, a Mercedes és Hamilton (vagy talán Bottas?) idei végső sikeréhez nem igazán fér kétség jelen állás szerint.

És hogy mi van Vettellel? Egy elég ostoba, veszélyes manőver során ütközött Lance Strollal (az ötödik helyen állt, amikor kicsúszott az Ascari-sikánban és visszatérésekor nem figyelt, hanem belehajtott Stroll autójába), amiért újabb büntetőpontokat kapott és így most már csak három büntetőpontra van az egyfutamos eltiltástól. Nem csoda, hogy felerősödtek azok a hangok, amelyek szerint a Ferrari német pilótájának távoznia kellene a Forma 1-ből, de ezeket a kommenteket Vettel egyszerűen lesöpörte az asztalról és jobb teljesítményt ígért a következő versenyre.

Pedig ha belegondolunk, a német a szezont még úgy kezdte, hogy ő volt a Ferrari első számú pilótája, de mára ez megváltozni látszik, hiszen a monacói most már két idei győzelemmel áll, többször maga mögé utasította Vettelt, aki ráadásul a tavalyi belga sikere óta nem tudott győzelmet felmutatni. Most jön két hét múlva Szingapúr, ami nem a Ferrari pályája a sok kanyarral, de talán Vettel végre mutat valamit vagy Max Verstappen ragadja meg a lehetőséget, hogy Hamiltonék nyomába eredjen? Hamarosan kiderül.

megosztás
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső