Ez kellett a magyar foci legnagyobb (közelmúltbeli) sikeréhez

Olvasd el 5 perc alatt szerző a SportfogadásOnline csapata 2021 június 17.

A magyar labdarúgó-válogatott 2016-ban, 44 év után újra Európa-bajnokságon szerepelhetett. A sikerben kiemelt szerepe volt Dárdai Pálnak, s Bernd Storcknak, azaz a német aggyal, s magyar szívvel dolgozó szakembereknek. Ráadásul azóta tudjuk, az éjjel soha nem érhet véget…

Labdarúgás EB történet

Különleges év volt 2016 a magyar foci számára. A magyar labdarúgó-válogatott ugyanis ebben az esztendőben újra Európa-bajnokságon szerepelhetett – erre „mindössze” 44 évet kellett várniuk a szurkolóknak. Bár, amikor 2013 decemberében, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, Csányi Sándor széles sajtóérdeklődés közepette jelentette be, hogy a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Pintér Attila lesz, kevesen gondolták, hogy 1972 után, újra kontinensviadalon szerepelhet a nemzeti együttes.

Pinyő menesztésére a labdarúgó-válogatott éléről nem kellett sokat várni

A szakember érdekes munkamódszert követett: több tucat labdarúgó vett részt a válogatott többnapos összetartásain, míg a mérkőzéseken minden látható volt, csak a játékra vonatkozó alapelvek nem. Vagyis az, ahogyan a Pintér-csapat futballozni akart.

Ráadásul – mint az később kiderült –, a tréner és az MLSZ között bizony voltak „kommunikációs problémák”. Végül Pintér Attilát 2014 szeptemberében, a 2016-es Eb-selejtezősorozat első, Észak-Írország elleni, 2-1-es vereséggel véget érő meccse után menesztette a szövetség.

„A magyar labdarúgó-válogatott körül kialakult helyzetben az MLSZ-nek állást kell foglalnia.” Az állásfoglalás szerint Pintérnek, aki precíz tréner, távoznia kell a csapat éléről.

„Természetesen, ha valaki nyolc hónap után távozik, akkor még nagyobb a felelősségük azoknak, akik kinevezték”.

fogalmazott Csányi Sándor, aki egyúttal saját magát is kritizálta

Dárdai jött sokak örömére

Az utód az a Dárdai Pál lett, aki már akkor kettős terhelés alatt dolgozott. A futball- és szakmai karrierje jelentős részét Németországban töltő Dárdai a válogatott mellett a Hertha BSC U16-os utánpótlás-együttesét is irányította.

És ugyan Bognár György a Dárdai kinevezésekor azt mondta, az MLSZ a döntésével „szembeköpte a magyar edzőtársadalmat”, később kiderült, Dárdai megjelenése a honi labdarúgásban több volt, mint üde színfolt.

Dárdai Pál hozta a színvonalat a sajtótájékoztatón, az eredményt meg Bukarestben

A német agyat, s magyar szívet a válogatotthoz hozó szakember hamar a csapat mellé állította a szurkolókat. Már az első sajtótájékoztatóján olyat adott a magyar közegnek, amit addig nagyon kevesen: világos, egyértelmű, lényegre törő mondatokkal vázolta az által preferált játékosprofilt, a számára szükséges mentalitást. Azt, hogyan és miként dolgozik.

Az eredmény pedig nem maradt el: Romániában, Bukarestben 1–1-gyel kezdett a csapat, majd jött két győzelem, előbb a Feröer-szigetek ellen, idegenben 1–0, majd hazai pályán, Finnország ellen szintén 1–0. Ennek köszönhetően a 2014 őszén, három mérkőzésen szerzett hét pont megteremtette az esélyt arra, hogy a válogatott odaérjen a pótselejtezőt érő helyre.

Dárdainak végül 2015 nyarán, a finnek elleni idegenbeli győzelem (1–0) után le kellett mondania, a Hertha BSC vezetősége ugyanis nem engedélyezte, hogy egyszerre irányítsa a magyar válogatottat és a német klub felnőtt csapatát.

Dárdait elvette a Herta!

Újabb váltás következett: Dárdai ment, Bernd Storck jött. A kimért, precíz tréner pedig a harmadik helyre hozta be a csapatot az F-csoportban, s csak a balsorsnak köszönhető, hogy pótselejtezni kellett.

A sorsolás – elsőre legalábbis így tűnt – nem kedvezett a magyar válogatottnak, ugyanis az Eb-részvételért Norvégiával kellett megküzdeni. Míg a skandináv oldalon elbizakodottság, túlzott önbizalom volt érzékelhető, addig magyar oldalon elszántság, egység.

Kleinheisler László a semmiből hős lett a magyar válogatottban

Na meg jött egy kis meglepetés: Bernd Storck ugyanis az első, oslói mérkőzésen rögtön a kezdőcsapatba tette azt a Kleinheisler Lászlót, aki a teljes ismeretlenségből érkezett. Csak a válogatott szakmai stábja tudta, mire képes az akkor a Vidi második csapatába száműzött focista.

A merész döntés a lehető legjobbnak bizonyult, ugyanis 2015. november 12-én Kleinheisler László góljával verte Magyarország Norvégiát, Oslóban. A három nappal később rendezett visszavágó idején futball-láz tombolt az országban, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a magyar-norvég Eb-pótselejtező visszavágó nézettsége az M4 Sporton meghaladta az 1 millió főt.

A magyar futballszurkolók pedig történelmi gólokat láthattak, a Bernd Storck irányította együttes ugyanis 2–1-es győzelmet ért el, így a párharcot kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel Magyarország nyerte meg, ezzel megváltva jegyét a 2016-os Európa-bajnokságra. Azt pedig a selejtező-sorozat, illetve a kontinenstorna óta tudjuk: az éjjel soha nem érhet véget…

sportfogadasonline.com
A Szerkesztőségről

Sokéves sportújságírói tapasztalattal rendelkező szakértői csapatunk mindig igyekszik a legérdekesebb hírekkel és elemzésekkel szolgálni a sportvilágból.

Világbajnokság Tippek és fogadási esélyek
Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső