Magyarország ad otthont az Európai Szuperkupa-döntőnek

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 június 18.

Lassan visszatér minden az eredeti kerékvágásba és a kisebb és nagyobb bajnokságok újraindítását követően mintha mi sem történt volna. Igen, furcsa még a látvány, hogy a legtöbb helyen kivetített virtuális szurkolókkal kell beérnünk, de már elindultunk a visszatérés útján, ez pedig remek hír.

A Bajnokok Ligája és az Európa Liga

A hétre ígértek döntést a BL és az EL lebonyolításával kapcsolatban. Soha nem látott torna jön, amely augusztus 7-8-án veszi kezdetét és ott veszi fel természetesen a fonalat, ahol azt abbahagyták. Négyen már kvalifikálták magukat a negyeddöntőbe, azonban négy kiadó hely van még, a következő meccseket nem sikerült lejátszani:

Miután két nap alatt lezavarják ezeket a visszavágókat a Bajnokok Ligája Portugáliába, pontosabban Lisszabonba teszi át a székhelyét, ahol a lebonyolítás a következőképp alakul:

Az augusztus 12-23. között zajló torna kieséses rendszerben zajlik majd, a megszokott oda-visszavágós rendszer helyett tehát egy meccsen kell kiharcolniuk a csapatoknak a továbbjutást. Augusztus 12-15-én a negyeddöntők időpontja, az elődöntők augusztus 18-19-én lesznek, a döntőt pedig 23-án rendezik.

Ahogy az várható volt, a csúszás nem csak az idei BL menetrendjét, de a következő évi küzdelmekét is felborította. Emiatt a selejtezőt kurtították meg, a BL play-off körét leszámítva egy meccsen dől el, ki jut a következő körbe, a helyszínt pedig az UEFA sorsolással fogja eldönteni.

Hasonlóan alakul az Európa Liga lebonyolítása, ugyanúgy egy nyolcasdöntővel, egy mérkőzéssel, de Portugália helyett Németország fog helyet adni a sorozatnak. Azon belül is négy város: Düsseldorf, Duisburg, Gelsenkirchen és Köln, utóbbi városban rendezik majd a döntőt.

A BL és az EL győztese pedig a hagyományoknak megfelelően lejátssza majd az Európai Szuperkupadöntőt, amelynek helyszíne Budapest és az új Puskás Aréna lesz.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Szuperkupa-döntő

Az eredetileg Portóban megrendezendő mérkőzés helyszínének váltására azért került sor, mert a BL befejező szakasza is Portugáliában kerül lejátszásra. A Puskás Arénában – ha minden igaz – nézők előtt játszhat a Bajnokok Ligája és az Európa Liga győztese egymás ellen.

A fent említett változások egyébként annyit is jelentenek, hogy a döntő helyszínei egy évvel csúsztatásra kerülnek. Minket is érint ez, a 2022-es EL-Finálét rendezték volna Budapesten, amely így egy évvel tolódik.

A Nemzetek Ligája

Döntés született a félbe maradt NL meccsekről is. A vírus miatt kétszer is el kellett halasztani a Magyarország – Bulgária mérkőzést, azonban úgy tűnik, megvan a végleges időpont. Eszerint október 8-án játszanánk le az elődöntőt és amennyiben sikerül túljutni a bolgárokon, akkor a döntőt november 12-én rendeznék, az Izland – Románia mérkőzés győztese ellen harcolhatjuk ki a (részben) magyar rendezésű EB-re a részvételt.

Tovább folytatódik tehát a futball dömping. Eddig sem szenvedtünk hiányt jó futballból, hiszen már javában zajlik a Bundesliga – ahol már a bajnok is megvan -, az NB1 – itt is -, elkezdődött a La Liga és a Premier League, hétvégén pedig indul a Serie A is.

És most csak a nagyobb és számunkra releváns bajnokságokat soroltam fel. Visszatérni látszik tehát az élet a stadionokba, de ez a közel három hónapos kihagyás még sokáig rajta hagyja bélyegét a sportvilágon.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső