Már nem Thomas Tuchel a Paris Saint-Germain vezetőedzője

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2020 december 29.

Nem erre a menesztésre számított szerintem senki. Rengeteg edző alatt inog a kispad, előbb gondoltam volna Mikel Arteta vagy Chris Wilder menesztésére, de ha már Franciaország, akkor benne volt a pakliban Julien Stephan, a Rennes vezetőedzőjének távozása – de ők elég jól megtáltosodtak mostanra… Aztán bombaként robbant a hír, hogy a Paris Saint-Germain vezetősége váratlanul menesztette Thomas Tuchel vezetőedzőt és természetesen ez azt is jelenti, hogy Lőw Zsolt is elhagyja a francia fővárost. A sajtó szerint pedig már az utód is megvan, akit hamarosan ki is nevezhetnek, ő pedig nem más, mint a Tottenham korábbi sikerkovácsa, az argentin Mauricio Pochettino, akit már sokszor összeboronáltak igazi nagycsapatokkal, most úgy tűnik megkapja azt a kispadot, amire már régóta vágyott…

A PSG idei szereplése

Azt már mi is megírtuk anno, hogy a PSG 1978 óta nem kezdett úgy francia pontvadászatot, ahogy az idén, azaz két vereséggel. Volt is felhördülés, a negatív hangok felerősödtek, az állandó PSG-kritizálók pedig röhögtek a markukba.

Azóta persze a Párizs összeszedte magát, jelen pillanatban a harmadik helyen áll, nagy csatát vív a Lille-lel és a Lyonnal, de ami érdekes, hogy már most több vereséget gyűjtöttek be a pontvadászatban, mint az egész tavalyi idényben. Akkor hárman tudták legyőzni a PSG-t, ez a szám már most eléri a négyet.

A Bajnokok Ligájában a továbbjutás sem ment zökkenőmentesen, igaz, nagyon erős kvartettbe kerültek Neymarék. Ettől függetlenül az utolsó fordulóban nemcsak a továbbjutást, de a csoportelsőséget is sikerült kiharcolni, így az ottani szereplés így vagy úgy, de sikertörténetnek számít.

Thomas Tuchel utolsó mérkőzésén rendkívül jó játékkal és magabiztosan, 4-0-ra verte a Strasbourgot, talán épp ezért volt kissé váratlan, hogy pont egy ilyen pillanatban jelentik be a szerződésbontást. Talán logikusabb lett volna, ha a Lille elleni 0-0 után (akkor sem az eredménnyel, sem a mutatott játékkal nem lehettek elégedettek a párizsiak) lép Leonardo. Apropó Leonardo…

Thomas Tuchel és a klub

A német szakember eddig összesen négy klubnál dolgozott edzőként, az Augsburg második csapatánál kezdte, majd innen üstökösként kezdett felívelni a karrierje. Jött a Mainz, ahol 2009 és 2014 között vezette a csapatot, majd a Borussia Dortmund együttese, ahol 2015-2017 között egy német kupával gazdagította a klub trófeagyűjteményét.

Párizsba 2018 nyarán írt alá, két bajnoki címet, két francia Szuperkupát, egy francia kupát és egy ligakupát zsebelt be, valamint közel járt az oly régóta dédelgetett Bajnokok Ligája győzelemhez, tavaly ugyanis a Bayern München ellen döntőzhetett, de végül 1-0-ra alulmaradt a bajorok ellen. Ez nem szégyen, az a Bayern München akkoriban verhetetlen volt…

Tuchel nagy népszerűségnek örvendett az öltözőben, a játékosok szerették, viszont egyvalakivel nem igazán tudott kijönni, ő pedig Leonardo, az egykori kiváló futballista, ma pedig ő a párizsiak sportigazgatója.

Vannak olyan rosszindulatú pletykák, miszerint már régóta csak az okot keresték, hogy meneszthessék a szakembert, és bár az eredmények nehézkesebben jöttek, ez még nem volt elég ok a menesztésre.

Azonban a Strasbourg elleni mérkőzés előtt Tuchel egy nyilatkozata kiverte a biztosítékot, melyben azt ecsetelte, hogy egy akkora klubnál, mint a PSG nehéz csak és kizárólag az edzősködésre figyelni, azzal foglalkozni, amikor számos más hatás is éri az embert. Sokkal inkább gondol magára a német már, mint sportpolitikus, semmint edző.

Ez pedig egy utolsó lökés volt a szakadék szélén álló Tuchelnek.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Lőw Zsolt helyzete

Nincs könnyű helyzetben a párizsiak (ex) másodedzője, a magyar Lőw Zsolt sem, akit anno Thomas Tuchel kért fel erre a posztra, most pedig távozni kényszerül minden bizonnyal ő is. A Nemzeti Sportnak adott interjújában Lőw Zsolt arról mesél, vívódik, melyik irányba induljon el, hogyan folytassa a karrierjét. És ezt még akkor nyilatkozta, amikor nem tudott Leonardo nagy bejelentéséről.

Az biztos, hogy Lőw rengeteget fejlődött Tuchel kezei alatt, elleshette azokat a praktikákat, amelyek a németet hamar az edzők elitjébe reptette, így talán megérne egy próbát az, hogy az egykori magyar válogatott is kilépjen a fényre és kipróbálja magát edzőként. Emlékezzünk csak, anno ki volt Carlo Ancelotti másodedzője a Real Madridnál… Igen, egy bizonyos Zinedine Zidane

Az utód

Szinte minden újság tényként kezeli, hogy az argentin Mauricio Pochettino fogja elfoglalni a Tuchel által üresen hagyott vezetőedzői széket, azonban erre még mindig nem került sor, sőt, nagyon híreket sem lehet olvasni, hogy is állnak a tárgyalások, megszületett-e az egyezség. Persze, a vezérhangya már elindult a fejekben, sok orgánum már kész tényként közli, hogy indul a Messi-projekt, vagyishogy az argentin egyből megpróbálja a csapathoz csábítani honfitársát, aki a Barcelonában nincs megelégedve… Hát, szinte semmivel.

Pochettino egyébként 2016-ban, még a Tottenham vezetőedzőjeként azt nyilatkozta, hogy az álmai közé tartozik, hogy egy napon a PSG kispadjára leülhessen. Bár a Ligue 1-et nem tartja jó bajnokságnak, hiszen a PSG kiemelkedik a mezőnyből (2016-ban valóban nagyon kiemelkedett, de a mostani tabella nem erről árulkodik), de maga a klub mindig is vonzotta. Ezek pedig nem üres szavak, Pochettino játékosként már a klub kötelékeibe tartozott, szóval valószínűleg komolyan beszélt a mester.

Tuchel jövője

Végszóként következzék egy pletyka, ami épp ma reggel látta meg a napvilágot. Egyesek szerint Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa nincs megelégedve Frank Lampard munkásságával, hiszen elképesztő összegeket költöttek a csapat megerősítésére (Werner, Chilwell, Havertz, Zijes), az eredmények mégsem annyira jönnek.

Tegnap este pedig hazai pályán fogadták az Aston Villa együttesét, az idén megtáltosodó birminghami kiscsapat pedig egy pontot elrabolt a Stamford Bridge-ről. A Chelsea-ben három német is futballozik, így velük Tuchel remekül szót értene, de valószínűleg inkább arról van szó, hogy Tuchel bizony nagy név a szakmában. Nagyobb, mint Frank Lampard. Játékosként persze az utóbbi volt nagyobb név, de ez most… Lényegtelen.

Szóval, kíváncsian várom, hogy mi sül ki ebből az egészből, nehezen hiszem, hogy 2021 eleje nem lesz tele menesztésekkel, így szinte biztosra veszem, hogy Thomas Tuchel nem marad sokáig munka nélkül.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső