Marco Rossi válogatott keretet hirdetett

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2020 augusztus 27.

Egyik szemem sír, a másik nevet. Sír, mert a jövő héten nem lesz klubfutball, amihez a koronavírus-szünet óta ismételten óriási rabja vagyok, másrészt nevet, mert nem kell nélkülöznünk a tippeket és a remélhetőleg jó meccseket, mert jön a Nemzetek Ligája és vele együtt egy sor meccs, köztük kétszer a mi fiaink is pályára lépnek.

Marco Rossi pedig kihirdette, ki az a 25 fő, akivel számolhat ezeken a találkozókon. Mondhatnám, hogy meglepő keret, de igazából ez nem igaz, a tar mester valóban azokat a játékosokat választotta, akiknek jelenleg helyük van a csapatban. Lássuk a medvét!

Kapusok

Ez az a poszt, ahol nagyon nehéz lenne meglepni a magyar szurkolókat. Gulácsi Péter és Dibusz Dénes helye megkérdőjelezhetetlen, mellettük pedig Kovácsik Ádám került be. Ami jó hír, hogy mindhárman első számú kapusnak számítanak klubcsapatukban, bár Dibusz és Kovácsik is kapott a nyáron egy vetélytársat. A Fradi kapusa eddig Gróf Dáviddal harcolt azért, hogy ki legyen a kezdő kapus, de a Hiberniantől hazatérő Bogdán Ádám átírhatja, sőt, át is fogja írni ezt a csatározást.

Egyelőre még nem lépett pályára az új igazolás, Dibusz pedig rendre kiemelkedő teljesítménnyel próbál bizonyítani Szerhij Rebrovnak. Tegnap este épp a Celtic szemét védte ki, amit lehetett, azt megfogta.

Kovácsik Ádám helyzete már nem ilyen egyértelmű, a Videotonban védő kapus egyelőre mindkét NB1-es fordulóban kezdett, de ezeken a meccseken négy gólt kapott. Igazából emlékeim szerint egyikről sem tehet, de biztos vagyok abban, hogy a Vojvodinától érkezett Emil Rockov sikeréhesen várja, hogy bizonyíthasson.

Az viszont egyértelmű, hogy ki fog kifutni a két NL mérkőzésre: Gulácsi Péter, aki ebben a hónapban elődöntőt játszott a Bajnokok Ligájában, stabil, jó teljesítményt hoz, nem hiába tartják őt a Bundesliga egyik legjobb kapusának.

Védők

Én úgy érzem, hogy itt van a legnagyobb bajban a csapat. Azok a játékosok, akiket beválogattak jó minőséget képviselnek, de mégis ez a nemzeti tizenegyünk legneccesebb pontja. Hiába futballozik a játékosok többsége külföldön, azok vagy egy nem túl nívós bajnokságot jelentenek, vagy nem számít a vezetőedzőjük rá.

Botka Endre, Tamás Krisztián, Korhut Mihály, Fiola Attila a hazai bajnokságban szerepelnek. Korhut a másodosztályú Debrecenből lett kerettag, Tamás a tavalyi évet a Zetében húzta le kölcsönben, majd nyáron a Budapest Honvédhoz került. Jelenleg egy meccs van a lábában, a válogatott meccsekig ez maximum háromra nőhet. Botka bejátszotta magát a Fradiba, én rá gondolnék a kezdő jobbhátvéd pozícióban. Fiola két bajnokiból egyet a kispadon ült végig, a Paks elleni mérkőzésen viszont bizalmat szavazott neki Márton Gábor, végig a pályán volt a védő.

Ki legyen középen? Willi Orban, aki súlyos sérülése óta alig játszik, mondjuk úgy nehéz bekerülni egy háromvédős rendszerbe, hogy a riválisunk Dayot Upamecano…

Szalai Attila tavaly szerződött Ciprusra, azóta azért játszogat, de ő nem hiszem, hogy készen áll még a válogatottságra, Lang Ádám ugyanúgy a szigetországban szerepel, a rutinos védő a tavalyi szezonban 22 meccsen lépett pályára.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Középpályások

Legfőbb meglepetés, hogy nincs ott a keretben Dzsudzsák Balázs. Vagy mégsem meglepetés ez? Inkább utóbbi, hiszen mióta elküldték új csapatából, azóta klub nélkül edz és egyelőre nincs hír róla, hogy ki az, aki leigazolja őt. Gyanítom, még mindig külföldi ajánlatra vár, de biztosan van olyan helyzet, amikor magyar klubba is aláírna.

Kétséges volt Szoboszlai Dominik szereplése is, aki épp a napokban jelentette be, hogy az ajánlatok ellenére marad Salzburgban még egy évet. Véleményem szerint ez a döntés szolgálja leginkább a karrierjét.

Négy újoncot is avathat Marco Rossi, közülük ketten a középpályán szerepelnek. Egyikük Cseri Tamás, aki 32 évesen érett meg arra, hogy a válogatottba bekerüljön, mellette pedig a szombathelyi nevelésű, jelenleg a DAC-ban szereplő Schäfer András is megkapta a meghívót.

Rajtuk kívül még kerettag Kalmár Zsolt (ő ugyancsak a DAC-ban játszik), mellettük pedig Sigér Dávid (FTC), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd) és Nagy Ádám (Bristol City) játékára számíthatunk.

Csatárok

A támadók között is két újoncot fedezhetünk fel: Babati Benjámin – aki egész életében a Zalaegerszeg kötelékébe tartozott – hétről hétre jól teljesített a mögöttünk hagyott szezonban, az új idény első meccsén két góllal, a másodikon pedig egy remek gólpasszal vétette észre magát. Szőke Adrián a Heracles Almelo játékosa, tavaly került Hollandiába és az első és második csapat között ingázott. A felnőttek között 10 meccsen nem rúgott gólt, viszont a tartalékok között 6 mérkőzésen 12 alkalommal talált be.

Természetesen itt van még Szalai Ádám, aki minden bizonnyal a csapatkapitányi karszalagot fogja viselni Dzsudzsák távollétében, valamint Sallai Roland (Freiburg), Simon Krisztián (Újpest) és visszatért hosszú-hosszú idő után Nikolics Nemanja. Meglátjuk, ezúttal több szerencsével jár-e, már ami a válogatott karrierjét illeti.

A kezdő 11

Sokat gondolkoztam, hogy én milyen kezdőt küldenék pályára, végül az alábbira jutottam:

Gulácsi – Tamás, Lang, Orban, Botka – Nagy Ádám, Sigér – Kalmár, Szoboszlai, Sallai – Szalai

Okkal ül azonban Marco Rossi a kispadon és okkal ülök én egy számítógép mögött. Mindenesetre azt gondolom, ez a legerősebb 11, amit pályára küldhet, ez passzol ahhoz a taktikához, amit nagyjából a magyar válogatott játszik. A hadrend 4-2-3-1, gyors szélsőkkel, két védekező szellemű középpályással (akiknek azért el tud sülni a lába) és Szoboszlaival, mint irányító.

De mondom, nem én vagyok a szövetségi kapitány…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső