Megvan Már Az Első Döntős? Valószínűleg Igen!

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 május 03.

A múlt héten pénteken akartam jelentkezni az Európa Liga elődöntőinek összefoglalójával, de akkor sajnos nem jutottam a dolgok végére, így mára maradt a beszámoló, hogy is alakult a Manchester United – AS Roma, valamint a Villarreal – Arsenal meccs.

Izgalomból, gólokból nem volt hiány, és szerintem bátran kijelenthetjük, hogy a döntő egyik résztvevője már megvan. Mutatom is, hogy miért!

Manchester United – AS Roma: 6-2

G.: Bruno Fernándes (2), Cavani (2), Pogba, Greenwood ill. Lorenzo Pellegrini, Dzeko

Hát, ezért.

A Manchester United hazai pályán mosta fel a padlót a farkasokkal, akiknek így döntőbéli álmai nagyrészt szertefoszlottak. Szinte lehetetlen négy góllal legyőzni ezt a MU-t, de abban biztos vagyok, hogy kettőzött erővel fognak majd pályára lépni a rómaiak. Nézzük, mi történt ezen a meccsen!

Ole Gunnar Solskjaer a lehető legerősebb csapatot küldte pályára, ott volt Pogba, Rashford, Bruno Fernándes és Edinson Cavani is, középen Fred és McTominay szűrtek, hátul pedig hiába épült fel Eric Bailly, a norvég a Lindelöf – Maguire kettősnek szavazott bizalmat.

A Roma kezdőjében ismét helyet kapott a sérüléséből felépült Chris Smalling, akinek különleges volt ez a találkozó, épp a vörös ördögöktől érkezett az olasz fővárosba. Különösebb meglepetés nem volt Fonseca kezdőjében, de az élet hamar átírta a mester terveit…

Szegény farkasoknak már az ötödik percben cserélniük kellett, Jordan Veretout húzódott meg, Villar jött a helyére. És négy perc múlva már a labdát is ki kellett bányászniuk a hálójukból. Edinson Cavani és Bruno Fernándes kényszerítőztek, a portugál üres helyzetben kapta vissza a labdát, és elegánsan emelte át Pau Lopez fölött, 1-0.

Sokáig nem bosszankodtak a vendégek, egy kezezés miatt megítélt tizenegyesből öt perccel később egyenlítettek, a végrehajtó Lorenzo Pellegrini volt.

Paul Pogba erőteljes lövését követően aztán Pau Lopez is megsérült, a kiváló portást Mirante váltotta. És a nehézségek ellenére a vendégek még a vezetést is meg tudták szerezni. A 34. percben Edin Dzeko egy gyönyörű összjáték végén két méterről gurította az üres kapuba a labdát, szemet gyönyörködtető támadás volt.

Ó, mielőtt a második félidőre térnék rá, hadd meséljem el, mennyire rájárt a rúd a Romára: Három perccel a vezetést jelentő gólt követően Spinazzolát is elveszítették sérülés miatt… Egy félidő alatt Fonsecának el kellett lőnie három cseréjét, és három igencsak fontos játékosát kellett valahogy megfelelően pótolni.

A végeredmény alapján tudjuk, hogy ez nem igazán sikerült…

Merthogy a MU valóságos vérengzést tartott a második játékrészben. Még csak két perce ment a meccs, amikor Bruno Fernándes visszaadta az első félidei kölcsönt, Edinson Cavani szépen fejezte be az akciót, újra egyenlő volt az állás.

A 64. percben újra az uruguayi csapott le, Mirente ütötte ki Wan-Bissaka lövését, pechére épp Cavani elé, a támadó pedig az üres kaput négy méterről ritkán hibázza el.

A 69. percben még egy tizenegyest is kiharcolt Cavani, amit Fernándes értékesített, és a Roma egyre jobban esett szét. Végül további két gól következett: Paul Pogba fejese után Mason Greenwood küldte padlóra az AS Romát.

Innen nehéz, szinte lehetetlenség felállni. Főleg, hogy a hétvégét a Manchester United pihenéssel töltötte

Holnap érkezünk egyébként az Európa Liga tippekkel, érdemes lesz majd felnézni az oldalra.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Villarreal – Arsenal: 2-1

G.: Trigueros, Albiol ill. Pépé

Unai Emery egykori csapata ellen küldte harcba fiait, de ez a meccs inkább Mikel Artetának fontosabb. Ha az Arsenal szeretne ugyanis jövőre is Európában szerepelni, ahhoz meg kell nyerniük az Európa Ligát, nincs mese…

Pierre-Emerick Aubameyang csak a kispadon foglalt helyet, Arteta húzott egy meglepőt, és formációt is váltott, ahol sem Saka, sem pedig Emile Smith-Rowe nem a helyén futballozott.

A Villarrealnál pedig az égegyadta világon semmi meglepetés nem volt a kezdőben, pont ugyanerre számított mindenki.

Ehhez képest a sárga tengeralattjáró már az ötödik percben meglőtte első gólját. Manu Trigueros lopta le a labdát a csapattárs, Samu Chukwueze lábáról, és Bernd Leno mellett a hálóba lőtt.

Az Arsenal a gólt követően próbálkozott, de a Villarreal védelme fegyelmezetten és hiba nélkül tette a dolgát, Ödegaard-ék nem is igazán jutottak el helyzetig, Rullinak nem akadt védenivalója.

És a hazaiak védői a másik kapu előtt is feltalálták magukat, a 29. percben Gerard Moreno csúsztatásába a veterán Raúl Albiol tette bele a lábát, ezzel már 2-0-ra ment a Villarreal.

A 34. percben a játékvezető tizenegyest ítélt az ágyúsok javára, mivel Foyth buktatta Pépét, de az ítéletet vissza kellett vonnia, mert a francia csatár az esetet megelőzően kézzel ért labdába. Maradt minden változatlan.

Szegény embert az ág is húzza, ez a mondás pedig tökéletesen igaz volt az angolokra. Nem elég a kétgólos hátrány, még Dani Ceballost is elvesztették, a spanyol középpályás az 57. percben megkapta második sárga lapját, miután megtaposta Dani Parejo bokáját. Szerencsétlen helyzet volt, nem is nyelte le könnyen a békát a Real Madrid kölcsönjátékosa.

A remények azonban visszatértek a hajrában, mert Nicolas Pépé kiharcolt még egy büntetőt, és ezúttal a játékvezető sem avatkozott közbe. A sértett belőtte a labdát, majd a pályán levő játékosok száma is kiegyenlítődött, ugyanis Etienne Capoue is a kiállítás sorsára jutott.

A Villarreal többször is lezárhatta volna a meccset, és úgy az egész továbbjutás kérdését, de döntő helyzetben rossz megoldást választottak, így továbbra is nagy kérdés, hogy ki lesz a Manchester United ellenfele. Vagy korai még leírni a Romát? Hamarosan megtudjuk, de látva Fonsecáékat, semmi jóra nem számítok azon a találkozón…

Ez volt az Európa Liga összefoglalója, holnap pedig következnek a visszavágók tippjei!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső