Mi a baj a Real Madriddal? – A II. rész

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 január 22.

A tegnapi napon már belevágtam a téma kibontásába, de úgy éreztem, hogy ez egy cikkben túlságosan tömény lenne, így kénytelen voltam kettéválasztani véleményemet a Real Madrid szezonjáról. Nem értem a végére, mert ez nem egy olyan dolog, amit pár mondatban el lehet intézni. Talán sokan – a média elsősorban – felfújja és túlságosan nagy feneket kerít az egészből, de láthatóan Zinedine Zidane kezdi elveszíteni a kontrollt.

A kupából való kiesés csak a jéghegy csúcsa, de természetesen a spanyol lapok már Zidane menesztéséről cikkeztek. Végül kijött a cáfolat, a szezon végéig mindenképp ő marad a vezetőedző, utána pedig majd összeül a vezetőség, hogy döntsenek a jövőjéről. Az biztos, hogy nagyot kell dobbantania a mesternek, hogy az alapozást is vele kezdje meg a csapat.

A rotáció hiánya – A folytatás

Tegnap ott hagytuk abba, hogy elkezdtem felsorolni azokat a játékosokat, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudták megmutatni a tudásukat a spanyol fővárosban. Nem értem a sor végére, még két játékos hátra van…

Eder Militao

Még mindig csak 23 esztendős, és nagy reményekkel igazolt Madridba, a Portot hagyta ott a Királyi Gárda kedvéért, akik kereken 50 millió eurót fizettek a brazil védő játékjogáért. Militao gyors, magas, jól fejel, azonban a Ramos – Varane kettős mellett egyáltalán nem jut szóhoz. Idén két bajnoki meccsen kapott szerepet, természetesen nála is felmerült a távozás lehetősége, ami nem is csoda, ebben a korban még bőven tudna fejlődni, de megrekedt a bekk.

Zidane sokszor csak kényszerűségből nyúl Militaohoz, aki a védelem közepén érzi a legjobban magát, mégis volt rá példa, hogy kényszer-jobbhátvédet játszattak vele. És bár a Portoban is megfordult azon a poszton, nem azért, mert ott nyújtja a legjobb teljesítményt. David Alaba (valószínűsíthető) érkezésével ő és Nacho is hátrébb szorul majd a hierarchiában. Ó, egy jó példa, hogy mennyire nem bízik benne edzője: A Bilbao elleni szuperkupa találkozót Ramos fájdalomcsillapítókkal játszotta végig, miközben az egészséges brazil végig a kispadon ült…

Alvaro Odriozola

Nem titkoltan azért szerződtették, hogy Dani Carvajalnak legyen konkurenciája. A fiatal baszk jobbhátvéd nagyjából ugyanazt az utat járja be, mint Militao, annyi különbséggel, hogy őt közben kölcsön is adták. A Bayern Münchenben sem váltotta meg a világot, de úgy érzem, a tudás megvan benne, de nem kap elég bizalmat. Sok helyen olvastam, hogy nem Real Madrid-szintű játékos, de gyakorlatilag ezt nem tudta megmutatni. Első szezonjában 14 bajnokin játszott, a másodikban már csak négyszer vetették be. Félő, hogy soha nem tudja megmutatni képességeit Madridban, nyáron minden bizonnyal megpróbálják majd őt értékesíteni.

Formán kívüli játékosok & sérülések

Anno terjedt egy videó az interneten, ahol a Real Madrid játékosai a konditeremben edzettek. Akkor óriási felháborodást váltott ki a dolog, orvosok, erőnléti edzők fejtették ki a véleményüket, hogy az edzésmódszer rossz, a gépeket nem megfelelően használják a játékosok, ami növeli a sérülések kockázatát.

Én nem vagyok erőnléti edző, de van két játékos, aki Angliában – az egyik legkeményebb bajnokságban – vígan éldegélt, úsztak, mint hal a vízben, aztán Madridba érkezve többet voltak a pályán kívül sérülés miatt, mint amennyit játszani tudtak. Gareth Bale-ről és Eden Hazard-ról van szó. A belga egy szezon alatt több meccset hagyott ki, mint a Chelsea-ben hét év alatt. Ez csak egy eszmefuttatás, de nem én vagyok az első, akinek feltűnt, hogy az ottani edzésmódszerekkel valami probléma van.

És az bizony idő, mire a sérült játékost újra formába hozzák. Hazard esetében ez még nem sikerült (másfél év alatt!), mert amikor felépül és elkezdené megszolgálni az amúgy busás vételárát, szinte rögtön újra megsérül.

Marco Asensio anno az egyik legfényesebben csillogó tehetsége volt a Blancóknak. Súlyos sérüléséből (hála Istennek) felépült, láttunk már rá példát, hogy ez teljesen derékba töri egy játékos karrierjét, azonban a formája finoman szólva is ingadozó. Nem látni már azt a játékost, akit korábban. Talán még van visszaút innen…

Nem csak ők vannak formán kívül, hanem a kis brazil, Vinicius Jr. is. Negyvenmilliót sem sajnáltak érte, pedig még csak 18 éves volt. Vinicius berobbant, de inkább a celebvilágba, a pályán mutatott teljesítménye elmaradt az elvárttól. Fejlődése megrekedt, játékintelligenciája még mindig egy 16-17 éves ifista szintjén van.

Amikor lőni kéne, passzol, amikor passzolni, akkor lő. Értelmetlen cseleibe sokszor maga zavarodik bele. Sok szakértő és a szurkolók is védték fiatal kora miatt, de elég megnézni, Ansu Fati játékát, de nem kell messze menni, a Real Madridban játszó Rodrygo is érettebb játékot mutatott be hétről hétre.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

A taktika

Pep Guardiolát egyszer megkérdezték, hogy lehet megállítani a José Mourinho-féle csapat kontratámadásait. A válasz az volt, hogy sehogy. Akkoriban Ronaldo, Özil, Di Maria és Karim Benzema ostromolták az ellenfeleket, és néha olyan szemet gyönyörködtető támadásokat vezettek, hogy öröm volt nézni.

Mára ebből semmi nem maradtt. Nincsenek kontrák, nincsenek átlövések, a Real Madrid taktikája nagyjából lekorlátozódott arra, hogy a két szélső vagy a két szélső hátvéd beadja a labdát, és keresik Karim Benzemát.

Hiába vannak olyan játékosok, akik remek rúgótechnikával rendelkeznek, mintha tiltva lenne, hogy 20-25 méterről tüzeljenek.

A lehetséges utódok

Talán korai erről beszélni, de ha a spanyol lapok már elkezdték, miért ne vegyük át, kik léphetnek Zidane helyére?

Raúl

A spanyol AS szerint a legfőbb esélyes, hogy betöltse a pozíciót. Raúl González Blanco hasonló helyzetben van, mint Zidane anno. A klub legendás játékosa, a szurkolók kedvence, aki jelenleg a Real Madrid B csapatát, a Castillát irányítja. Előtte nem volt egy Carlo Ancelotti, aki mentorálja, kérdés, hogy mire menne a világ egyik legnagyobb klubjánál

Thomas Tuchel

Úgy érzem, az ő neve csak azért lett elővéve, mert épp szabad. Ne értsetek félre, kiváló edzőnek tartom a németet, aki már kis és nagycsapatokkal is megmutatta, hogy tud bánni, véleményem szerint hiba volt elküldeni Párizsból, és ez főként annak köszönhető, hogy nézeteltérése támadt Leonardoval, a sportigazgatóval.

Julian Nagelsmann

Újabb német edző, aki lentről indulva ért vagy ér a csúcsra. Jelenleg Gulácsi Péter, Willi Orban és Szoboszlai Dominik csapatát, az RB Leipziget irányítja.

Jürgen Klopp

Még egy német edző? Igen, még egy német edző… Róla nem először pletykálnak, és állítólag a karakán Liverpool mester is vágyik arra, hogy a spanyol fővárosba menjen.

Marcelo Gallardo

Zárjuk a lehetséges utódok sorát egy – relatíve – ismeretlen edzővel. Marcelo Gallardo nevét is a spanyol sajtó dobta be, jelenleg a River Plate csapatát dirigálja. Játékosként megjárta a Monacot és a Paris Saint-Germaint, de edzőként még nincs európai tapasztalata. 2014 óta a River Plate edzője, előtte pedig a Nacionalnál vállalt munkát.

Végszó

Nem szerettem volna… Nem is tudom, indulatokat gerjeszteni ezzel az írással, szimplán jó egy kicsit átlátni, mi is folyik a Santiago Bernabeu környékén. Az biztos, hogy vannak problémák, lehet, hogy több is, mint azt mi, egyszerű kívülállók látjuk, de nem a mi tisztünk az sem, hogy bárki felett ítéletet mondjunk.

Egyetlen kérdés még felmerült bennem, amire választ nem találtam, és talán soha nem is fogok: Az itt felsorolt játékosok azért nem teljesítenek jól, mert Zidane nem játszatja őket, vagy azért nem játszatja őket Zidane, mert nem tudnak teljesíteni? Jó kérdés…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső