Mi lesz veled, Bundesliga?

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 április 09.

Azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy nagyon izgalmas volt a Bundesliga idei szezonja. Az első és a harmadik csapat között mindössze öt pont volt a különbség, így különösen fájó, hogy ideiglenesen le kellett fújni a szezont.

A kezdetek

A járvány azonban ahogy mindenhol, itt is közbelépett, de a németek húzták a legtovább, amikor máshol már zártkapus meccseket játszottak, Lipcsében teltház előtt intézte el a Leipzig a Tottenhamet. Ettől függetlenül, helyes lépés született itt is, mert bár Európa nagyobb országaiban a németek harcolnak a legeredményesebben a vírus ellen, az óvatosság abszolút indokolt.

Március 10-én még arról szóltak a hírek, hogy folytatják a bajnokságot, de zárt kapuk mögött (érdekesség, hogy az Union Berlin Bayern München elleni összecsapását nézők előtt rendezték volna), de miután a Hannover játékosának, Timo Hübersnek tesztje pozitív lett a felfüggesztés mellett döntöttek.

A többi top bajnoksághoz hasonlóan az itteni csapatok, a labdarúgók és a szövetség is azonnal az ország segítségére próbált sietni. Így a Dortmund stadionjából kórház lett, ahol a gyanús eseteket vizsgálják, Marco Reus fél millióval támogatja szeretett városát.

A német válogatott játékosai is beálltak a sorba és két és fél millió eurót ajánlottak fel a koronavírus elleni küzdelemhez. A csapat álláspontja egységes volt: Ebben a helyzetben a jól kereső futballistáknak kutya kötelességük segíteni a bajba jutottakat.

Ami a legszembetűnőbb, hogy a német csapatok önként mondtak le fizetésük egy részéről, simán, mindenféle vita nélkül belementek a bércsökkentésbe. Elnézve, hogy ez Angliában mekkora port kavart, igazán nagy dolog, hogy a Borussia Mönchengladbach és a Leipzig csapatánál önként belementek ebbe.

A Gladbach sportigazgatója arról nyilatkozott, mennyire büszke a futballistákra, amiért gondolkodás nélkül a klub alkalmazottainak segítségére siettek, szerinte ez is jelzi, hogy a csapat nagyon egyben.

Robert Lewandowski pedig egymillió eurót ajánlott fel a koronavírus elleni harchoz. Lewa korábban is megmutatta már emberi nagyságát, ezúttal is jár a taps neki!

És ha már Németország, ejtsünk szót válogatottunk magyar kapusáról is, Gulácsi Péterről. Az RB Leipzig kapusa ötmillió forinttal támogatta a Szent László kórházat, míg Németországban is segített a helyi kórháznak.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Egy félreértett nyilatkozat

Toni Kroos, a német válogatott játékosa viszont elég sarkos véleményt fogalmazott meg, legalábbis az újságok szalagcímeit nézve. Aztán amikor kicsit jobban utána olvasunk, máris más képet kapunk Kroos véleményéről. A legtöbb újságnál azt írták, Toni Kroos nem akarja, hogy csökkentsék a fizetését, mert egy játékosnak igenis jár a teljes fizetés.

Az ominózus nyilatkozat egy német podcastben hangzott el, de jelentése teljesen más volt, eléggé kiforgatták több helyen a tartalmát. A pontos passzairól és nagy munkabírásáról híres német annyit mondott, hogy a kötelező fizetéscsökkentés a klubok javát szolgálja, és bár tisztában van az európai futballt ért gazdasági kieséssel, mégis úgy gondolja, hogy most nagyobb szükség van arra, hogy más területeket, más embereket támogassanak a jól kereső futballisták. Ha egy játékos megkapja a teljes fizetését, szabadon dönthet arról, kinek vagy kiknek szeretne adományozni.

Nem mondhatjuk, hogy Kroos a levegőbe beszél, amikor szóba esik a jótékonyság, hiszen 2015-ben hívta létre saját alapítványát, ahol beteg gyermekeknek segít.

Mi várható?

Azonban tényleg óriási probléma a futball szempontjából (nem csak Németországban, szinte mindenhol), hogy a bajnokság leállásával rengeteg csapat került csődközeli állapotba, hiszen bevételük nincs, a béreket viszont fizetni kell…

A hírek szerint ez összesen 13 első és másodosztályú klubot érint Németországban. Emiatt a Bajnokok Ligájában szereplő négy csapat (Bayern München, Borussia Dortmund, RB Leipzig, Bayer Leverkusen) létrehoztak egy húszmilliós segélyalapot, hogy ezzel is támogassák a bajba jutott klubokat.

Elnézve a Németországban uralkodó viszonyokat, itt van a legnagyobb esélye annak, hogy a bajnokság folytatódni tud májusban. Április 30-ig szól a felfüggesztés, és bár a fertőzöttek száma ijesztő itt is, mégis egyre többen mondják: A németeknél lecsengőben van a járvány, mi több, a szomszédos országok betegeit is átveszik, hogy ezzel is tehermentesítsék őket.

Ez minden szempontból jó hírnek tűnik, azonban nem szabad előre inni a medve bőrére. Gyakorlatilag minden nap új információ jön a folytatásról, ezek hol pozitív, hol negatív hangvételűek, így meg kell várni a hivatalos álláspontot.

Mindenesetre, május első hétvégéjén könnyen előfordulhat, hogy újra futballt láthatunk, de a bajnokságot a jó hírek ellenére (vagy inkább pont azért!) zárt kapuk mögött fogják lebonyolítani.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső