Nem sikerült fordítani – Kiesett a Lipcse és a Barca

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 március 11.

Tegnap este újabb két Bajnokok Ligája mérkőzést játszottak, mi pedig újra itt vagyunk, hogy a meccsek eseményeit kitárgyaljuk. A hátrányban levő csapatok nehéz helyzetből várták a folytatást, sőt nem túlzok, ha azt mondom, hogy Ronald Koeman együttese egyenesen lehetetlen helyzetben volt. Hazai pályán kaptak egy négyest a Kylian Mbappé vezette párizsiaktól, és bár korábban egyszer már csodát tettek ellenük, az újabb bravúr nem jött össze.

Gulácsi Péter együttese is helytállt az újabb budapesti találkozón, de a bajnokságban gyengén muzsikáló Liverpool úgy tűnik a formáját nem mentette át a Bajnokok Ligájára, így simán jutott tovább. Fejtsük ki ezeket a találkozókat részletesen!

PSG – Barcelona: 1-1

G.: Mbappé ill. Messi

Továbbjutott a PSG 5-2-es összesítéssel

A katalánok úgy kezdték a találkozót, ahogy nekik kell, és a PSG is azt csinálta, ami várható. Kivártak, míg a gránátvörös-kékek szabályosan nekimentek ellenfelüknek. Főként Lionel Messi és Ousmane Dembele voltak azok, akik veszélyt jelentettek Keylor Navas kapujára, de a costa ricai hálóőr ihletett formában védett, egyszerűen semmi nem akart túljutni rajta. Még a legnagyobb helyzetben is hatalmas védéseket mutatott be, elsősorban Dembele lapos lövésére, valamint Lionel Messi szélről leadott bombájára gondolok. Utóbbi esetben csak egy leheletnyit ért a labdába Keylor, de az pont elegendő volt a védéshez, a játékszer a kapufáról kifelé pattant.

Az óriási nyomás nem hozott gólt, ellenben a másik oldalon Clement Lenglet abszolút vétlen és szerencsétlen mozdulata után a bíró a sípjába fújt, és tizenegyest ítélt a PSG-nek. Nem lehetett vitatkozni a szabálytalanság tényével, a francia bekk valóban rálépett Mauro Icardi sarkára, de ebben a világon semmilyen szándékosság nem volt.

Ez nem befolyásolta természetesen Kylian Mbappét, az első meccs hősét, aki értékesítette a tizenegyest, így a Barca még nehezebb helyzetbe került. Már, ha ennek van értelme ebben a kontextusban, eddig is a lehetetlennel harcoltak.

De mentek tovább előre, és a sokadik próbálkozás már sikert aratott. Hat perccel a büntető után Lionel Messi meglőtte az egész kör legnagyobb gólját. Kicsit hasonlított Luis Figo németeknek lőtt góljára még 2000-ből. Emlékszik rá valaki? Ebben a lövésben benne volt a hatszoros Aranylabdás minden frusztrációja és dühe.

A meccs fordulópontja az első félidő legvégén jött. Laywin Kurzawa már az első találkozón is összehozott egy tizenegyest, ezt a rossz szokását most is megtartotta, Antoine Griezmann lábát kaszálta el a tizenhatos vonalán. Tizenegyeshez jutott tehát a Barca, és két régi ismerős csapott össze: Lionel Messi és Keylor Navas, akik anno a spanyol bajnokságban is sokszor néztek farkasszemet. Ezúttal a kapus győzött, mert az erővel ugyan nem volt gond, de rosszul helyezte a labdát az argentin, ami így Keylor lábáról a felsőlécre pattant, onnan meg a mezőnybe.

Ki tudja, mi lett volna, ha ez a büntető bemegy… Akár még a csoda is összejöhetett volna.

A második félidőben viszont már talán a spanyolok sem hittek abban, hogy sikerül fordítani. Pochettino egy kicsit össze is kapta a védelmet, és a Barca támadásaiban is egyre kevesebb volt a spiritusz. Végül a győzelem nem jött össze, de emelt fővel búcsúzhatott az európai porondról a Barcelona.

Ami most jön, az egy magánvélemény. Igaz, nem vettem részt edzői képzésen és nincs 5 megnyert BL trófea a vitrinemben… Az elmúlt években a Barca számos rossz üzletet kötött. A Griezmann – Dembele – Coutinho trióba ölt majdnem négyszázmillió euró bőven dobogós helyen végezne ezen a listán, de a legnagyobbat mégis most nyáron követték el, amikor hagyták elmenni (vagy inkább elküldték) Luis Suárezt. Elnézve Dembele tegnapi játékát és helyzetkihasználását… Ezekből Suárez minimum egyet értékesített volna. De inkább többet.

Nem hiába vezeti a spanyol góllövőlistát az uruguayi, akit lehet szeretni meg nem szeretni, de azt senki sem vitathatja el tőle, hogy még a mai napig top befejező csatár. És tegnap a Barcából ez hiányzott. Egy játékos, aki képes gólt lőni.

A PSG játékosai pedig megtették, amit kell, és tovább masíroztak a legjobb nyolc közé.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Liverpool – RB Leipzig: 2-0

G.: Szalah, Mané

Továbbjutott a Liverpool 4-0-s összesítéssel

Julian Nagelsmann és fiai abban reménykedhettek, hogy a Liverpool a hazai bajnokságban bemutatott botladozást folytatja a BL-ben is, és lesz esélyük a fordításra. Azonban Jürgen Kloppék is tudják azt, hogy már csak egy jó BL szerepléssel tudják megmenteni a szezonjukat… Valamennyire…

Egyetlen lehetőséget leszámítva a Leipzig nem tudott kialakítani veszélyes helyzetet Alisson kapuja előtt, azon egy alkalommal Dani Olmo lövésébe dobta be magát a brazil kapus. Ezt leszámítva csak gyengécske akciókra futotta a németek erejéből, a Liverpool pedig – ahogy a PSG, vagy tegnap a Dortmund – előnye tudatában kivárásra játszott. Nem is kellett nagyon erőlködniük, mert a Leipzig sokat hibázott, azokból pedig rendre helyzetbe tudtak kerülni a németek.

Gulácsi Péternek többször is védenie kellett, ahogy az első meccsen, most sem rajta múlt a siker. Jota fejesénél, Szalah és Mané lövésénél is a helyén volt a válogatott kapusa, de egyre kevesebb esély mutatkozott arra, hogy ebből győzelem lehet. A Poolnak mostanában nem igazán jött ki a lépés, erről külön cikkben is foglalkoztunk, zsinórban hat vereséget szenvedtek el hazai pályán, a PL-ben csak nyolcadik helyen állnak, de úgy tűnik, a BL egy más kávéház.

Egyébként nem csak Olmo próbálkozott, ezt hozzá kell tennem, Kampl és Poulsen is kapura lőtt egyszer-egyszer, de előbbi könnyű zsákmány volt Alisonnak, utóbbi lövése meg mellé gurult.

Több góllal is vezethettek volna az angolok a szünetben, maradjunk annyiban…

A második félidőben sem változott sokat a játék képe, Jota és Szalah is rontott, de a 70. percben megtört a jég, és az egyiptomi csatár végül kapuba talált. Egy csellel két védőt küldött el, Gulácsi kiszolgáltatott helyzetben volt. Fel is csendült a Puskás Arénában a You’ll never walk alone, és nem ez volt az utolsó eset.

Az első meccshez hasonlóan gyorsan jött a második liverpooli találat: Divock Origi beadására pontosan érkezett Sadio Mané, 2-0.

A hátralévő időben mindkét együttes játékosai tudták, hogy ezen a szituáción már nem változtat semmi, így nyugodt passzolgatással lepörgették a meccset.

Megérdemelten ment tovább a Pool, és Jürgen Klopp a mérkőzés után le is nyilatkozta: Egyértelmű céljuk megnyerni a bajnokságot. Más sikerélményük idén már nem lehet.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső