Nem zörög a haraszt: Olasz átigazolási hírek – III. rész

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 április 08.

Az előző körben már végigjártunk jó pár nagycsapatot (1. rész & 2. rész), az olasz átigazolási összefoglalónk utolsó részében visszatérünk Milánóba és Rómába.

AC Milan:

Milan logo

Zajlik az élet az AC Milannál is, több lehetséges érkezőről és távozóról is szólnak a hírek. Közülük a legnagyobb visszhangot a milánóiak saját nevelésű kapusának, Gianluigi Donnarummának a távozása keltette. A klub és Donnarumma ügynökének elképzelése a szerződés megújítását illetően nem igazán akar közös álláspontra jutni, így a Milan szétnézett a piacon, hogy megfelelően tudják pótolni a játékost.

Azért is égető a kapuskérdés, konkrétan Donnarumma helyzete, mert ha nem sikerül vele nyárig megállapodni, akkor 2021-ben ingyen távozhat a válogatott kapus, ezt pedig mindenképp szeretnék Milánóban megakadályozni. Ha nem jön össze a szerződéshosszabbítás, minden bizonnyal megválnak tőle.

Lehetséges utódként a Napoli kapusa, Alex Meret neve röppent fel, aki nagy csatát vív a kezdőtagságért David Ospinával, és nem egyértelmű, ki nyeri ezt a párharcot, egyelőre Gattuso inkább utóbbinak szavaz bizalmat. És Meret nem fogja vállalni a csere szerepét, ez esetben lépni fog.

Meret mellett másik két jelölt van Milánóban: Juan Musso és Luis Maximiano. Előbbi az Udinese csapatában véd, míg utóbbi a Sportingnál, érdekesség, hogy Luis Maximiano csak december óta véd rendszeresen a csapatában, mégis megakadt rajta Pioliék szeme.

Hogy mi lesz a kölcsönben szereplő kapusok vagy épp Antonio Donnarumma sorsa, az egyelőre rejtély, de nem valószínű, hogy jövőre közülük kerül ki az AC Milan kezdő kapusa.

A védelem megerősítésére is vannak tervek, mivel Kjaer csak kölcsönben szerepel és Musacchio is fontolgatja a távozását. Egész hadseregnyi név merült fel, közülük három reális alternatívát látunk: Az RB Leipzig védője, Dayot Upamecano, Kristoffer Ajer, aki a Celtic védelmét erősíti és Boubacar Kamara, a Marseille futballistája.

Csak a Jóisten tudja megmondani, melyikük lehet a befutó, mindhárman alapemberei csapatuknak, de talán Kamara mozdítható a leginkább.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

A középpályára igazi nagyágyúval készülnek: Szeretnék megszerezni a Barcelona középpályását, Ivan Rakiticet. Rakitic az idei szezonban kevés játékpercet tudhat magáénak, emiatt felmerült a távozás gondolata, ráadásul már a Barca vezetősége is feláldozta volna őt a Neymar-transzfer oltárán, nem csoda, hogy nem érzi jól magát a horvát. Kérdés, hogy fizetését tudják-e állni a Milannál…

Még az előző cikkben említettem, hogy Icardira majd később visszatérünk, ennek pedig most jött el az ideje. Felesége és ügynöke, Wanda Nara jócskán tört borsot Icardi orra alá, kezdve attól a pillanattól, hogy összejöttek. Azóta többször cikkeztek Nara kisasszony negatív hatásairól, de Icardi kitart kedvese mellett. Az idény elején dicstelenül távozó argentint nem marasztalják Párizsban, így jó eséllyel visszatér Milánóba, ám olyan pletykákat hallani, hogy nem Milánó kék-fekete részére, hanem a piros-feketére.

Ezzel valószínűleg azokat is maga ellen fordítaná, akik eddig kiálltak mellette. Wanda Nara mindenképp szeretné férjét újra az olasz első osztályban tudni, de ő is sejti, hogy az Internél már nincs maradásuk. Újabb megkérdőjelezhető döntés előtt áll tehát Mauro Icardi, akit Párizsban is számkivetettként kezeltek és biztosak lehetünk benne, hogy ügynöke miatt újabb nehéz idők előtt áll.

Lazio:

Milan logo

A rómaiak meglepetésre a felfüggesztéskor a második helyen álltak a Serie A-ban, Simone Inzaghi remek munkája beérni látszik. Épp ezért nem az érkezőktől hangos az olasz sajtó, inkább a távozókról, akik az idei teljesítményükkel a középpontba kerültek.

Természetesen a legkelendőbb játékos nem más, mint Ciro Immobile. Az olasz csatár idén szenzációs formában futballozott, 33 meccsen 30 gólt szerzett, hosszú és hányattatott időszak után végre megtalálta góllövő cipőjét. Nyilván, a Lazio elzárkózik a 30 éves támadó eladásától, épp ezért az elkövetkezendő időszakban egy új szerződéssel próbálják meg marasztalni őt.

Mellette a másik slágertéma a szerb Milinkovics-Szavics klubváltása. A válogatott középpályást már tavaly is megkörnyékezték (Legélénkebben a Manchester United), de végül maradt a Lazioban. Idén is úgy tűnik, hogy Solkjaerék érdeklődnek leginkább (és hallani a Real Madrid érdeklődéséről, de valljuk be, szinte minden jó játékos átigazolásakor szóba kerül a két spanyol topklub…), Pogba távozása után pedig lehet hely a szerbnek.

Egyetlen lehetséges érkezőről lehetett az elmúlt napokban olvasni, ő pedig nem más, mint az AC Milan 30 esztendős középpályása, Giacomo Bonaventura, aki ingyenesen csatlakozhat Simone Inzaghi csapatához.

A Lazionak jelen helyzetben inkább arra kell törekednie, hogy értékeit megtartsa, emellett kétlem, hogy nagy játékosmozgás várható náluk.

Ezzel Olaszországot elhagyjuk és Anglia felé vesszük az irányt a következő részben.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső