Quique Setién napjai meg vannak számlálva a Barca kispadján?

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 július 23.

Már Ernesto Valverde távozásakor érezhető, hallható és olvasható volt, hogy valami nincs rendben a Barcelona háza táján. 2020 januárjában, a Szaúd-Arábiában rendezett Szuperkupa-elődöntőben elszenvedett vereség után döntöttek úgy a klubnál, hogy megválnak a két bajnoki címet és egy Király Kupát megnyerő trénertől.

Nem gyakran történik ilyen a csapatnál, utoljára Louis van Gaalnak kötöttek szezon közben útilaput a talpára.

Már aznap este meg is állapodtak az új trénerrel, aki korábban a Real Betist irányította. Ő volt Quique Setién. A mester azt ígérte a kinevezését követően, hogy a Johann Cruyff-féle vonalat szeretné továbbvinni, ezzel a kétkedő szurkolókat ugyan nem győzte meg, de bizonyára megmelengette a szívüket a gondolat.

Egyből egy kupa-kudarc

Nem egyből, hiszen Setiént január végén nevezték ki, ekkor a bajnokságban fej-fej mellett haladt az élen a Real Madrid és a Barcelona. Most már tudjuk, mi történt a LaLiga idei kiírásában, de akkor még joggal reménykedhettek a fanatikusok, hogy az új edző új lendületet is hoz, zabolázni tudja a sztárjátékosokat és a csapat újra csapat lesz.

Az első intő jel – nevezzük pofonnak – februárban érkezett, amikor az Athletic Bilbao ellen kikapott és kiesett a Barcelona. Nem volt elég a kiesés ténye, Setién nyilatkozatától mindenkinek felállt a szőr a hátán, akinek ereiben gránátvörös-kék vér csordogál. Setién ugyanis elégedett volt. Mindennel. Csak az eredménnyel nem. Valahol itt indulhatott a lejtmenet.

A bajnokság elvesztése

Speciális volt ez az idény, mondani sem kell, hogy miért. A Barcelona az újrakezdést követően nem tudta úgy elkapni a fonalat, mint ősi riválisuk, így a felfüggesztés előtt szerzett előnyből gyorsan hátrány lett. Ezután pedig már csak futott a Madrid után a Barca.

Felerősödtek azok a hangok, hogy Setién nem tudja kontrollálni a játékosait, hogy másodedzőjének annyi a tekintélye, mint ha én ugranék be eligazítást tartani, valamint olyan pletykák is napvilágot láttak, hogy az igazgatótanács már eleve hibás döntésnek tartotta a kinevezését.

Vészmegoldás – Így nevezték a trénert.

Aki ebből – látszólag – semmit nem érzékelt, nyilatkozataiban folyton folyvást kitért arra, hogy érzi a megbecsülést a vezetőség, a játékosok és a szurkolók részéről is. Hogy a gyenge eredmények után természetes, hogy mindenki feszültebb. Őszintén, akik követik a futballt hányszor hallottátok már ezeket a sorokat? Barcelonában nem megengedhető, hogy a csapat trófea nélkül zárja az évet. Fontos trófea nélkül. Márpedig most közel állnak hozzá. Egyetlen esélyük a szezon megmentésére, ha a Bajnokok Ligáját valamilyen úton-módon sikerülne megnyerniük.

Az idei mezőnyt elnézve egyáltalán nem lesz könnyű dolguk, még a Napoli elleni mérkőzésük visszavágója is hátra van (az első meccs végeredménye 1-1 lett Nápolyban).

Nem csak a Barcelona szezonját mentheti meg egy BL-győzelem, hanem Setién barcelonai karrierjét is. De lehet, hogy neki már ez is kevés lenne.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A lehetséges utódok

Már januárban felmerült, hogy a Real Madridhoz hasonlóan „házon belül” oldanák meg az edzőkérdést. Szigorúan nézve ez itt nem házon belül történt volna, de mégis az elv ugyanaz…

Nem köntörfalazok: Zinedine Zidane kinevezéséhez hasonlóan Bartomeu a klub legendáját, Xavit akarta a kispadra ültetni. Eric Abidal sportigazgatóval Katarba utaztak, ugyanis az egykori karmester most az al-Szadd csapatánál edzősködik. Azóta is, hiszen a sikertelen tárgyalásokat követően meghosszabbította kontraktusát az arab csapattal.

Xavi utólag azt nyilatkozta, hogy nem érezte, hogy érett lenne a feladatra. Nyáron már az lesz? Vagy valaki más ül Setién helyére? A hírek szerint nyáron sem, mivel az elnök és az edző-jelölt nem igazán szívlelik egymást (vagyis inkább Xavi nem szívleli Bartomeut), így a 2021-es elnökválasztás után van tényleges esély a spanyol edző szerződtetésére.

Volt egy elég merész pletyka, ami mára már realitását vesztette: Bartomeu terve az volt, hogy visszahozza Guardiolát, aki egykor sikert sikerre halmozott a katalánoknál. Erre akkor lett volna esély, ha a Manchester Cityt kizárják a BL-ből. Mint tudjuk, ez nem így lett, Guardiola pedig már a jövő csapatát tervezi Manchesterben.

Egy jelölt maradt, legalábbis jelenleg ő a legfrissebb név Bartomeu kis füzetében. A jelölt nem más, mint Laurent Blanc, az egykori kiváló középhátvéd, aki edzőként 2016-ig a PSG-t irányította, távozását követően viszont egyetlen csapatnál sem vállalt feladatot.

Magyarul Blanc négy éve munkanélküli. Tényleg ő lehet a legjobb megoldás annál a csapatnál, ahol folyamatos az eredménykényszer? Tényleg ő a legjobb megoldás ott, ahol Messi szava mindennél és mindenkinél többet ér?

Nyilván komoly súlya van Messi szavainak, de a legtöbb edző nem tudja beállítani maga mögé az argentin zsenit, ezért Valverdét és Setiént is tekintély nélküli edzőnek tartják.

Valóban a legjobb megoldás Xavi Hernández lenne. Vajon az elnökválasztáson Bartomeu valamelyik kihívója majd pont vele fog kampányolni? Mert onnantól nyert ügye lesz az illetőnek.

Lehetséges, hogy a kampány nélkül is, Bartomeu a kirobbant balhéi óta nem örvend nagy népszerűségnek.

Átalakulóban van a Barcelona, most kellene egy karakán ember, aki összefogja a csapatot és megszünteti a körülöttük kialakult káoszt és zűrzavart.

Ha nem tudnak ilyen embert találni és Setiént sem hagyják, hogy nyugodtan dolgozzon, akkor nehéz év előtt áll az FC Barcelona.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső