Steven Gerrard az Aston Villa Új Edzője

Olvasd el 4 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 17.

Az Aston Villa vezetősége megerősítette, hogy – miután elhagyta a Rangerst – Steven Gerrardot szerződtették vezetőedzőjüknek, a fiatal edző három és féléves szerződést írt alá. A korábbi liverpooli középpályás, aki a válogatottnak is alapembere volt akkoriban Dean Smith-t váltja, akinek 5 egymást követő vereség után kellett mennie.

Gerard 2018 óta volt a Rangers menedzsere, és az előző szezonban megnyerte a skót Premiershipet. Most távozik a klub éléről, miközben a csapat a vasárnapi Ligakupa elődöntőre készül a Hibernian ellen.

Gerrard, a megmentő?

A Villa nagyon nagy bajban van és sokat várnak Gerrardtól, mivel a csapatnak az előző szezonban csak a 11. helyet sikerült elérnie, jelenleg pedig a kieső zónából, a 16. helyről próbálnak felkapaszkodni. A következő meccsük – immár az új edzővel – szombaton esedékes a Brighton ellen, hazai pályán fogadják majd a sirályokat. Mint kiderült, Gerrard nem lesz teljesen idegen a Villa Parkban, hiszen jóban van a csapatnál dolgozó Christian Purslow edzővel, aki korábban a Liverpoolnál is dolgozott.

Gerrard így nyilatkozott: „Az Aston Villa egy olyan klub, amelynek gazdag történelme és hagyományai vannak az angol labdarúgásban, és mérhetetlenül büszke vagyok arra, hogy én lehetek az új vezetőedzője. A tulajdonosokkal és az igazgatótanács többi tagjával folytatott beszélgetéseim során nyilvánvalóvá vált, hogy milyen ambiciózus terveik vannak a klubbal, és alig várom, hogy segíthessek nekik a céljaik elérésében.

„Szeretném kifejezni őszinte hálámat mindenkinek a Glasgow Rangersnél, amiért lehetőséget kaptam egy ilyen ikonikus futballklub irányítására. Az, hogy segíthettem nekik a rekordot jelentő 55. bajnoki cím megszerzésében, mindig különleges helyet foglal majd el a szívemben. A jövőt tekintve a legjobbakat kívánom a játékosoknak, a személyzetnek és a szurkolóknak.”

Purslow utalt arra, hogy Gerrard a Liverpoolnál fiatalokkal foglalkozott és ez egy olyan ütőkártya, melyet nem tudnak nem figyelembe venni és pontosan erre van most szükségük.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A szakember így fogalmazott: „Ezután meghozta azt a bátor döntést, hogy kipróbálja magát a skót bajnokság intenzív környezetében, mely alapból nagy nyomást helyezett rá. Az ezt követő teljesítménye, a Glasgow Rangersszel elért Premiership bajnoki cím, és az Európában szerzett tapasztalatai is felkeltették a figyelmünket.”

A vele folytatott megbeszéléseink során egyértelművé vált, hogy Steven edzői ambíciói, filozófiája és értékei teljes mértékben megfelelnek az Aston Villa céljainak. Izgatottak vagyunk, hogy beleegyezett abba, hogy ambiciózus terveink megvalósításának következő fázisában segítsen minket, miközben arra a fejlődésre szeretnénk építeni, amit a csapat 2018 óta ért el, mikor Nassef Sawiris és Wes Edens vette át az irányítást” – tette hozzá.

A Rangers elnöke, Douglas Park köszönetet mondott Gerrardnak, és így nyilatkozott: „Mindenkinek nyújtott néhány felejthetetlen pillanatot, nem utolsósorban azzal, hogy az elmúlt szezonban visszahozta a skót Premiership bajnoki címet az Ibroxba, miután az egész bajnoki sorozatban egyetlen mérkőzést sem veszített. Az európai versenyben visszaállította klubunk jó hírnevét, hitelességét a kontinensen, és nagyon jó helyzetben hagyta itt a csapatot.”

Douglas Park nem túlzott. A 41 éves Gerard rengeteg új szurkolót vonzott a csapathoz, egy jól működő, támadóbb felfogású stílust vezetett be, mely óriási sikerekhez juttatta a Rangerst. A bajnoki címmel sikert megtörni a Celtic kilencéves uralkodását.

Az új vezetőedző és stábja előtt tehát fel van adva a lecke, de ha csak fele annyira jó edző, mint amilyen középpályás volt, a Villa szurkolóinak szép szezonjuk lesz.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső