Szalai Ádám Visszavonul a Válogatottól

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2022 szeptember 22.

Váratlan bejelentést tett tegnap délutáni sajtótájékoztatóján Szalai Ádám, a magyar válogatott csapatkapitánya. A 35 éves csatár egy érzelmektől kicsit sem mentes nyilatkozatot tett, ahol elmondta, a Németország, illetve Olaszország elleni mérkőzésen lép pályára utoljára a válogatottban, azután a címeres mezt nem húzza többé magára.

Szalai Ádám nyilatkozata

Az FC Basel labdarúgójának nyilatkozata egy kissé dühösen indult, Szalai nehezményezte, hogy már a sajtótájékoztatót megelőző órákban valaki megszellőztette a hírt, az egész magyar sajtó átvette, és úgy érezte, ez felé, mint csapatkapitány felé tiszteletlenség. Meg tudjuk érteni, évek óta viseli a karszalagot, járt volna neki a lehetőség, hogy maga tudassa a szurkolókkal a döntését.

„A múltban igyekeztem minél kevesebb interjút adni, mert úgy gondoltam, hogy lejjebb már nincsen, de most ismét bebizonyosodott, hogy van. Tizennégy év sem volt elég ahhoz, hogy magamtól kiülhessek ide, és elmondjam a történeteket. Egyetlen dolog miatt ülök itt, azok pedig a szurkolóink. […] Már lehoztatok minden hírt, de most megerősítem, az olasz mérkőzés után befejezem a válogatott pályafutásomat. Ez nem egy hirtelen dolog, ez egy megfontolt döntés, bátran mondhatom, hogy hosszú hónapok óta kerestem ezt az időpontot.”

Ezután Szalai elmondta, hogy a magyar válogatott jó úton jár, méltatta Marco Rossi és a szakmai stáb munkáját. Hozzátette, szeretett volna olyan időpontot találni, ami után az olasz kapitánynak lesz lehetősége megtalálni Szalai utódját. Mivel a következő válogatott meccsre márciusban kerül sor, így Rossinak lesz ideje kísérletezni, és kifundálni, ki lesz majd a válogatott csatára, no meg az új csapatkapitány.

„Óriási álmom volt, hogy a magyar válogatottban szerepeljek – folytatta elcsukló hangon Szalai -, az, hogy két EB-n is szerepelhettem, illetve csapatkapitányként lehettem részese ennek a nemzetnek, ez mindenképp egy óriási élmény számomra. A támogatás és a kritika is sokat segített abban, hogy felnőtt emberré váljak, örök hálám az MLSZ-nek, az elnök úrnak, az összes szövetségi kapitánynak, akinek a keze alatt dolgozhattam, a játékostársaknak, és természetesen a szurkolóinknak, akik nélkül ez a csapat nem funkcionálhatna úgy, ahogy funkcionál. Nem szeretnék különleges búcsút, nem a bolygót hagyom el, csak kevesebb időt töltök a válogatottnál. Itt leszek, ha szükség lesz rám, segíteni fogok.”

Marco Rossi nyilatkozata

Szalai után Rossi is elmondta véleményét a támadó visszavonulásáról. Mondanunk sem kell, a mester nem volt elragadtatva a döntéstől, ám tiszteletben tartja azt. Most még a Nemzetek Ligájára koncentrál, csak ezután foglalkozik azzal, ki veheti át a csatár helyét.

„Mikor Ádám elmondta, hogy elhagyja a válogatottat, sok minden jutott eszembe. Rengeteget gondolkodtam a helyzeten. Ez sem nekem, sem a válogatottnak nem vidám pillanat. Egyáltalán nem olyan a hangulatom, mint az angolok legyőzése után volt. Remélem, túltesszük magunkat ezen. Megmaradnak a szép emlékek. Megértően állok a döntéséhez, még akkor is, ha ez egy nagy probléma.”

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

„A legjobb pillanatai csapatkapitányként voltak a válogatottban, a legrosszabbak során pedig sérülés miatt nem volt velünk. […] A futballban fontos a taktika és a technika, ám a lélektani szempontok is kiemeltek. Ádám olyan játékos volt, akire mindig vezérként lehetett számítani. Ez a képesség nem magától jön, de rá mindenki felnézett a csapaton belül.”

Szalai Ádám válogatott szereplése

Szalai Ádám nem most kezdte a karrierjét a magyar válogatottban. 2009 februárjában, még a Real Madrid utánpótlásában játszott, amikor Erwin Koeman meghívta őt, egy Izrael elleni felkészülési mérkőzésen csereként lépett pályára. A meccset elbuktuk, de Szalai számára emlékezetes maradt a mérkőzés, valóra váltotta a legnagyobb álmát.

Első gólját, pontosabban góljait 2010 októberében szerezte San Marino ellen, akkor háromszor is betalált a miniállam kapujába.

Voltak időszakok, amikor nem kapott meghívót, sérülések hátráltatták, illetve Pintér Attila regnálásakor kijelentette, amíg a Mezőkövesd egykori trénere az edző, addig nem hajlandó a válogatottban játszani.

Dárdai Pál irányítása alatt lépett újra pályára, és innentől jöttek az igazán emlékezetes időszakok. 2016-ban a franciaországi EB-n ő lőtte Ausztria ellen az első gólt, ezután indult meg a válogatott, és meg sem állt a csoport éléig.

2016 után 2021-ben is részt vehetett egy Európa-bajnokságon, emlékezetes gólt szerzett fejjel Manuel Neuernek a Németország elleni csoportmeccsen. Szalai – eddig – 84 mérkőzésen húzta magára a válogatott mezét, ezek közül 26-on ő volt a csapatkapitány. Összesen 25 gólt szerzett, fontos gólokat, ám az ő lélektani szerepe, játékintelligenciája sokszor fontosabb volt, mint a gólok, amiket rúgott.

Az elhíresült beszéd

Szalai egyik legemlékezetesebb pillanata nem a pályán volt a válogatottban, hanem az öltözőben. Izland ellen vívta pótselejtezős mérkőzését a magyar válogatott, a tét az Európa-bajnokság volt. A meccs előtt pedig a kamerák is bent lehettek az öltözőben, és az ott elhangzott beszéd a mai napig megmozgat valamit a szurkolókban. Álljon itt még egyszer a kapitány akkori mondandója:

„Nyolc óra után mindenki otthon ül, csak azok nem, akik az egészségügyben dolgoznak. Emberek veszítik el az állásukat a vírus miatt. Emberek kevesebb pénzt visznek haza a járvány miatt. Ha azt mondja valaki, 2020, ez fog eszébe jutni mindenkinek. Mi itt 90 vagy 120 perc alatt ezt az évet meg tudjuk változtatni. Ne legyen nyomás, mert ez egy lehetőség, hogy 120 perc alatt mindent meg tudunk változtatni. 14 millió magyar ül a tv előtt és várja ezt a meccset. Ma nem akarom látni, hogy valaki elfáradt, ma nem akarom látni, hogy valaki leszegi a fejét. Azt akarom, hogy kimenjünk a pályára, és mi legyünk a gladiátorok. Bármi történik, ma nincs fáradtság!”

Végszó

Sokan kritizálták őt karrierje során, volt, hogy jogosan, volt, hogy nem érdemelte meg. Az azonban sokat elárul, hogy több szövetségi kapitánynál is kirobbanthatatlan volt a csapatból. Sok sikert kívánunk Szalai Ádámnak a Baselben, majd a civil életben – ha valamikor úgy dönt, hogy befejezi a profi futballt -, és annyit kérnénk még, hogy a németek és az olaszok ellen még piszkáljon, tuszkoljon, pöcköljön egy győztes gólt…

Köszönünk mindent, Kapitány!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső