A szerencsejátékos-központ Makaó teljesen leállhat a koronavírus miatt

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 január 30.

Makaó Kína egyik különleges közigazgatási területe az ország délkeleti partjainál és amiért igazán különleges az a tény, hogy ez a hely volt Kína válasza Las Vegasra, a szerencsejáték és az online fogadóirodák egyik központjának számít – és hogy ez mennyire igaz, azt semmi sem igazolja jobban, mint a tény, hogy már évek óta sokkal több bevétel van szerencsejátékokból Makaóban, mint Las Vegasban. Most Makaó és a szerencsejátékok egy szomorú apropóból kerültek megint a hírekbe, hiszen a koronavírus kínai kitörése okán azok az amerikai üzemeltetők, akiknek érdekeltségük van a városban (és van pár ilyen, főleg Las Vegas-i cégek), bejelentették, hogy ha a helyzet nem javul, akkor akár ideiglenesen be is zárják létesítményeiket.

A kaszinótulajdonosok bejelentése szerint a kínai kormány kommunikációjára várnak, mert az alapján fogják majd eldönteni, hogy mi lesz a következő lépés – az biztos, hogy nem kis bevételkieséssel fog ez járni, de a most már több tucatnyi halálos áldozatot követelő vírust Kína minden eszközzel megpróbálja megállítani. És Makaót már elérte az biztos, hiszen két halálesetet már innen is jelentettek. Tekintve, hogy a világ egyik legnagyobb szerencsejátékos központjáról beszélünk, ahova milliók utaznak minden évben, a helyi kormányzat mindent elkövet a problémák megelőzéséért, még a Patkány Éve alkalmából tervezett rendezvényeket is törölték.

Sőt, nagyjából az összes rendezvény le van már fújva a városban és a városvezetés már beszélt arról, hogy csak napok választják el attól őket, hogy kiadjanak egy, a kaszinók ideiglenes bezárására vonatkozó rendezvényt. És ez roppantul sajnálatos a szerencsejáték-ipar számára, hiszen pont a kínai új év alkalmából tartott ünnepségek és az ez alkalomból kiadott akciók és promociók adják egy nagy szeletét a bevételnek minden évben, hiszen ilyenkor sok millió dollárt költenek a VIP-játékosok és pénzes profik.

A Las Vegas-i üzemeltetők közül többen már nyilatkoztak arról, hogy ez súlyos csapás lesz a 2020-as bevételekre, de akár ilyen eszközökkel is, megpróbálják meggátolni a koronavírus terjedését a világban – hiszen a rengeteg utazó okán itt azért jóval nagyobb az esélye, hogy globális járványhoz vezető fertőzések lehetnek, mint mondjuk egy közép-kínai városban. A két kaszinóval rendelkező MGM Resorts (az egyik az MGM Macau a másik pedig az MGM Cotai) már kiadott egy közleményt, amelyben azt hangsúlyozzák, hogy szigorítottak a biztonsági intézkedéseiken és a higiéniai előírásaikon, amelyek egyaránt vonatkoznak a dolgozókra és a vendégekre is.

A szintén érdekeltségekkel bíró Wynn Resorts még nem adott ki közleményt a kérdésben, de az ő számaikat ismerve, egy részleges, időleges bezárás súlyos csapást jelentene az idei éves eredménykimutatásra nézve. 2019-ben ráadásul 2016 után először csökkentek a szerencsejátékokból származó bevételek, a 3.4%-os esés ráadásul nem is csekély visszaesés. Ezzel együtt a makaói vezetés bejelentése azonnal kihatással volt az üzemeltetők részvényeinek árára is, a Wynn 1.3%-os veszteséget, a Melco Resorts pedig 3.6%-os esést volt kénytelen elszenvedni.

Ennek ellenére persze ez még csak spekuláció és hír, hiszen a friss számok szerint még nem igazán történtek lemondások és a foglalások sem csökkentek a régióban, mindenesetre hosszabb távon egyértelműen látható lesz a mostani események hatása, hiszen az, hogy lemondták az újévi rendezvényeket és bejelentették a kaszinók részleges bezárásának esélyét is, egy most az internet előtt ülő és foglalni szándékozó játékost biztosan elgondolkodtat. De ha Makaóba is utaznak a játékosok, biztos, hogy kénytelenek lesznek kellemetlenségekkel szembesülni, hiszen az arcmaszkok használata már most kötelező az összes dolgozó számára – a makaói kormány 20 millió darabot vásárolt belőlök.

És szerencsére most már a kormányzatnak jóval több eszköze van, mint 2017-ben, amikor a Hato tájfun érkezése teljesen váratlanul érte a várost és a kormányzatnak nem volt a kezében jogi eszköz, hogy kikényszerítse a kaszinók ideiglenes bezárását. További kellemetlenség az ideérkezők számára, hogy most már a repülőtéren és a kaszinók bejáratánál is testhőmérsékletet mérnek kötelező jelleggel – a két észlelt és később halálesethez vezető koronavírusos beteg a járvány kiindulópontjából, Vuhanból érkezett és azonnal karanténba is került.

Kínában jelenleg 33 millió ember van karanténban, a hatóságok Vuhanban és 11 másik városban teljesen lezártak mindent, nem mennek a buszok és vonatok, és útzárak akadályozzák meg az emberek távozását a városból. És már nincsenek napi közvetlen járatok sem Vuhan és Makaó között, sőt kezd hiánycikk lenni az arcmaszk is, közel 20 milliót rendelt már Kína külföldről, ugyanis a gyártók képtelen tartani a lépést a növekvő kereslettel.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső