Tévhit, hogy a vírus alatt többet kaszinóztunk – állítják kutatók

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 június 05.

Azt hiszem, nem tévedünk, ha azt mondjuk: A koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkból sok ország még évek múltán sem fog tudni felocsúdni, a még mindig a mindennapjainkban jelen levő vírus amit csak tudott tönkretett. Mivel sportfogadással, szerencsejátékkal foglalkozó oldal vagyunk, mi a vírus ezen aspektusát tudjuk vizsgálni.

Március elején sorra jelentették be az európai szövetségek, hogy a különböző versenysorozataikat felfüggesztik a járványhelyzet súlyosbodása miatt. Egyetlen kivétel volt Európában, ahol nem állt le a futball: Ez az ország Fehéroroszország volt.

De leálltak a kisebb-nagyobb bajnokságok, a Bajnokok Ligája, az Európa Liga, lépjünk túl a focin, leállt a UFC, kézilabda, kosárlabda, és még sorolhatnánk… Egy szóval: Minden leállt.

Ez természetesen az online fogadóirodákat sem érintette túlságosan jól. Az esport előtérbe került ugyan, de a kínálat még az online játékokra való fogadással is sokkal gyérebb volt, mint egy átlagos hétköznap, amikor események ezreire adhatjuk le tippjeinket.

Sokan azt gondolták (gyakorlatilag minden szakértő és minden laikus), hogy a sportfogadók kieső jövedelmüket megpróbálják a kaszinó-részleg adta lehetőségeken keresztül pótolni, hiszen az online kaszinókra és legnépszerűbb játékaikra (rulett, blackjack, póker, nyerőgépek) nem volt hatással a járvány.

A nemrégiben megjelent tanulmányban erre a tézisre cáfolt rá Michael Auer a német Necctontól, Doris Malischnig a Bécsi Addiktológiai Intézettől és Mark D. Griffiths a Nottingham Egyetem Nemzetközi Szerencsejáték-kutatási részlegének professzora.

A kutatás

Az általuk megvizsgált több mint 5.000 embernél (egészen pontosan 5.396 fő) az alábbiakat állapították meg: A sportfogadók nagy része egyébként is játszott különböző kaszinó játékokkal, így ez semmiféle növekedést nem jelentett. Sőt, mivel a sportfogadási események megritkultak ezek a „két kapura játszó” ügyfelek is kevesebbet használták az adott online iroda kaszinóit.

Hogy mi alapján vizsgálták az embereket? Január 1. és március 7. közötti tíz naptári hétben figyelték meg azokat, akik legalább 5 héten keresztül helyeztek el fogadást.

Az alábbiakra jutottak:

  • 76% kaszinózott azok közül, akik öt héten keresztül fogadtak bármilyen sporteseményre
  • 77% ez a mutató azok között, akik hat, hét vagy nyolc héten keresztül adták sportfogadásra a fejüket
  • 78%-uk kilenc héten keresztül játszott
  • 79%-uk mind a tíz héten hajszolta a szerencséjét sportfogadás által

Március 7.-e után viszont ezek a számok erőteljes süllyedésbe kezdtek, magyarul mondva: Miután a sportesemények ritkításával gyakorlatilag nem volt mire fogadni, a játékosok ezt az összeget nem költötték el a kaszinókban, ahogy arra számítani lehetett.

Az „öthetes” játékosok 60%-ra, a hathetesek 62%, a hétheteseknél ez az arány 63% volt. Az azonban tisztán látszik, hogy akik többet fogadtak magasabb arányban maradtak és költöttek kaszinóra. Azonban náluk is csökkenés volt felfedezhető. A nyolcheteknél 68%, azok pedig, akik 10-ből 9 héten át játszottak 71%. Nem meglepő módon, azoknál volt a legkisebb csökkenés, akik minden héten játszottak a vizsgált időszakban. Az ő arányszámuk 76%.

Nem csak a játékhoz való kedv csappant meg azonban: Akik mégis játékra adták a fejüket, sokkal óvatosabbak voltak mind a sportfogadás, mind a kaszinó terén.

A tanulmány készítői azonban nem állítják, hogy ez mindenhol így történt, előfordulhat, hogy az online kaszinó valamilyen módon mégis növekedésnek indult a koronavírus-járvány alatti legerősebb hónapokban.

A játékosok kedvét akár az is elvehette, hogy néhány országban bizonyos szigorítások léptek életbe. Svédországban például bevezetésre kerül a heti maximális befizetési limit (Ezt 5.000 svéd koronában határozták meg, ez nagyjából 500 amerikai dollárnak megfelelő összeg) és a bónuszok mértékét is korlátozták.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Később a rendeletet úgy módosították, hogy csak az online kaszinókat érintse, július 2-án lép hatályba.

Ezt a szigorítást több szervezet bírálta, szerintük ezek miatt a játékosokat arra kényszerítik majd, hogy engedély nélküli fogadási útra lépjenek.

Messze van még az a nap, amikor ebből a válságból kilábalunk, addig pedig még számíthatunk további szigorításokra, amelyek nem feltétlenül a mi pénztárcánknak fognak kedvezni…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső