Van-e helye a virtuális sportoknak a jövőben

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 június 12.

Az év elején beinduló koronavírus-járványról már sokat olvashattunk, akár ezen a blogon, akár máshol, hiszen a 2020-as évünk első fél évét ez uralta. Gyakorlatilag mindenre rátette a mancsát, amire csak lehetett, gazdaságok hevernek romokban.

Ez természetesen a sportfogadásra is hatással van, ugyanis az európai sportélet egy szempillantás alatt vált semmissé, miután a legtöbb bajnokság felfüggesztésre került. Ekkor azt gondolták a szakértők, hogy elindul egy olyan folyamat, hogy a sportfogadás szerelmesei más szerencsejáték után néznek, azonban csalódniuk kellett. Egy friss tanulmány szerint az általuk vizsgált fogadóirodák és online kaszinók nemhogy növekedést nem értek el, de inkább csökkent a játékosok száma, valamint aki mégis kipróbálta nem akkora összeget hagyott mondjuk a rulett asztalnál, mint amennyit sportfogadásra szánt.

Azonban egy jó dolog mégis történt a fogadóirodákkal: Előtérbe kerültek a virtuális sportok és az e-sport. Mivel nem volt más, amire fogadni lehet (gondolok itt az élő sportrendezvényekre), az emberek kapva kaptak az alkalmon, hogy a virtuális valóság által szimulált meccsekre fogadjanak, hogy az érzés és az illúzió meglegyen.

Mégsem mondhatjuk, hogy a vírus az, ami ennyire megtolta a virtuális sportok szekerét. Martin Wachter, a Golden Race virtuális szolgáltató vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy például Olaszországban 2017-ről 2019-re megkétszereződött a virtuális fogadások részesedése. Konkrét számokat is hozott a szakember: A Golden Race éves árbevételének 79 százalékát a virtuális foci hozta.

Látszik tehát, hogy igény és kereslet is van erre, ráadásul az alacsony fenntartási költségek miatt sosem kell azon aggódni, hogy ez valaha veszteséges lesz, így bátran lehet fejleszteni, bátran lehet promotálni, megszolgálja majd az árát.

Ugyancsak egy olasz példa, ami bizonyítja, hogy a virtuális fogadásnak helye van a palettán: A Serie A márciusi leállását követően 10 európai szolgáltatónál is 30%-kal emelkedtek a virtuális sportokra fogadók.

Nsoft

Dario Jurcic, az Nsoft igazgatója szerint azok az irodák, akik nem foglalkoznak virtuális fogadással. Sőt, azt állítja, régóta megfigyelik a jelenséget és azt tapasztalták, hogy azok az irodák, akik egyáltalán nem kínálnak ilyen lehetőséget a klienseik számára már most hatalmas lemaradásban vannak azokhoz képest, akik felismerték a lehetőséget és éltek is vele. Az Nsoft egyébként virtuális játékok gyártásával foglalkozik, Jurcic pedig már a járvány előtt kifejtette véleményét: Több pénzt kell áldozni erre az üzletágra, mert elképesztően magas potenciál lakozik benne.

Jurcic véleménye szerint egyébként hiába feltörekvő iparágról van szó, még mindig nem éri el azt a szintet, mint a póker és a kaszinó, valamint nem szabad elfeledkezni az e-sportról sem, amely szintén hatalmas népszerűségnek örvend az Y és Z generáció köreiben.

És hogy miért olyan népszerű a virtuális sport? A sportfogadók többsége a futballra esküszik, és a virtuális futball nem sokban tér el a valóságtól. De nem kell 90 percen keresztül izgulni, hogy vajon nyerünk-e vagy sem, körülbelül 3 perc alatt megvan az eredmény.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

ExeFeed

Ezzel foglalkozik az ExeFeed is, akik áprilisban vezették be virtuális futball szolgáltatásukat. A szerb cég az oddsok kiszámítására szakosodott, de a járvány hatására átültették tudásukat és létrehozták saját bajnokságukat.

A szolgáltatásban az a legjobb, hogy a valóságot tükrözi mind formában, mind a játéktudás alapján. A meccseket az eredeti dátum szerint bonyolítják le.

Az ExeFeed termékmenedzsere, Marko Josipovic szerint lehetetlen kiváltani a valóságos futballt a virtuálissal, de szerinte a kettő bőven megfér egymás mellett, a lehetőségek bővülése csak a fogadók hasznára válik. Szerinte a válság elérte ezt az iparágat is, az ő szolgáltatásuk pedig segít ebből kilábalni, hiszen az online póker és a kaszinó nem elegendő ahhoz, hogy a sportfogadás miatt kiesett bevételt ellensúlyozni tudja.

A virtuális sportok népszerűsége tehát valószínűleg azután is töretlen lesz, hogy a sportfogadás visszaáll a normális mederbe. A nagyobb bajnokságok közül kettő már elindult, kettő hamarosan el fog indulni, egyedül a francia bajnokságot fújták le – már ami a topbajnokságokat illeti. Emellett pedig újból fut a magyar, az osztrák, a cseh, a szerb vagy épp a portugál pontvadászat is.

De nem csak a labdarúgás az, ami nagy népszerűségnek örvend. A virtuális Grand Nationalt közvetítette a TV, egyrészt rengeteg pénzt gyűjtöttek össze a járvány elleni védekezésre, másrészt az ITV-n 4.8 millió nézőt ültetett le a virtuális lovi.

Egy szó, mint száz: Igen, helye van a virtuális sportoknak, növekedésük, népszerűségük pedig még hosszú ideig töretlen marad, ezt garantáljuk.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső