Téli Átigazolási Idény: Anglia – Crystal Palace & Everton

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2022 január 18.

El is érkeztünk a mai utolsó részhez, és már majdnem féltávnál vagyunk, a Crystal Palace és az Everton lesznek a hetedik és nyolcadik csapat, akiknek igazolásait kibeszéljük. A korábbi részeket (I. rész; II. rész, III. rész, IV. rész) is elolvashatjátok, hogy képbe kerüljetek, milyen igazolásokat szeretnének végrehajtani a Premier League csapatai. Folytassuk!

Crystal Palace

Patrick Vieira a nyáron váltotta az ikont, Roy Hodgsont, és a vérfrissítés bejönni látszik. Vieira tehetséges menedzser, akinek egy viszonylag jó játékoskeret áll a rendelkezésére. Az ősz felemásra sikeredett, van még hova fejlődni, viszont a Selhurst Parkba kijáró törzsfanatikusok nem is lehetnek annyira elégedetlenek, csapatuk jobban teljesít, mint tavaly. De – ahogy mondtam – mindig van hova fejlődni, és ez a francia vezetőedző szándéka is.

Érkezők:

Az egyik legnagyobb csatát majd Eddie Nketiah kegyeiért fogja megvívni a Premier League csapatai. Az Arsenal támadójának nyáron fog lejárni a szerződése, és nem úgy néz ki, hogy szeretné meghosszabbítani. Nem is csoda, Mikel Arteta csak akkor nevezi őt a kezdőbe, ha valóban ég a ház, és minden, csatárként bevethető játékosa kiesett. Ebbe unt bele a támadó, a kérők sora pedig nagyon hosszú. A Crystal Palace mellett a West Ham és a Brentford is meg kívánja szerezni a csatárt, de a leghangosabban Vieira együtteséről cikkeznek. Végül is, logikus lenne ez a lépés Nketiah-tól, Londonban maradhatna, és több esélye lenne a csapatba kerülni, mint a West Hamben, ott ugyanis Michail Antonio az úr. Lényeg a lényeg: Ha az Arsenal pénzt akar látni a támadóból, akkor sokkal olcsóbban kell őt eladni, mint ami a piaci ára lenne, és reménykedhetnek, hogy valamelyik együttes annyira szeretne támadót igazolni, hogy nem tudják majd a nyarat megvárni…

A másik téli fogás Joe Aribo lenne, akiről egy korábbi cikkben már esett szó. Ő volna a Glasgow Rangers középpályása, aki jelenleg az Afrikai Nemzetek Kupáján szerepel. A pálya középén, illetve jobb oldalon is bevethető, és a leginkább a Crystal Palace profiljába illene. Cikkeznek még arról, hogy Aribot esetleg a Brentford kaparintaná meg, de a játékos inkább a stabil PL-szereplő Palace-t részesítené előnyben az újonccal szemben…

Távozók:

Úgy néz ki, hogy Christian Benteke számára főtt le a kávé a Selhurst Parkban. Jordan Ayew és Wilfried Zaha eddig is előnyt élveztek vele szemben, a nyár folyamán pedig Odsonne Edouard is megérkezett a Celtictől, így Benteke ténylegesen a kispadra szorult. Ebből a helyzetből úgy kecmereghet ki, ha eligazol, és nem vár a nyárig, láthatóan nem számol vele komolyabban Vieira. Egyelőre nem annyira válogathat az ajánlatok közül, egyedül a Burnley érdeklődéséről hallani, akik mindenképp szeretnék pótolni Chris Woodot.

A nyár folyamán nagyon sok játékosát veszítette el a Palace egy furcsa szituációban. Addig nem voltak hajlandóak a lejáró szerződésű futballistáikkal szerződéshosszabbításról tárgyalni, amíg ki nem nevezik az új vezetőedzőt. És emiatt heten váltottak klubot, köztük alapemberek. Ezek után az együttes kétszer is meg fogja gondolni az átigazolási stratégiáját…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Everton

Nehéz időszakon megy keresztül a liverpooli együttes, tegnap menesztették a gárda vezetőedzőjét, a nyáron kinevezett Rafa Benitezt. Már régóta rebesgették, hogy elválnak az útjaik, végül a Norwich elleni vereség után kötöttek útilaput a talpa alá. Így kérdéses, hogy mennyire lesz aktív az átigazolási piacon a csapat. Ameddig nincs új menedzser, addig nem erősítenek. Pedig elkelne a segítség, ritka rossz őszön vannak túl Richarlisonék…

Érkezők:

Az már eldőlt, hogy Anwar El-Ghazi a tavaszt a Goodison Parkban tölti. Az Aston Villánál ősszel kevés játéklehetőséget kapó szélső játékos nagy erőssége lehet az Evertonnak, hiszen tud ő focizni, nagyon is tud, ám az Aston Villába valamiért mégsem tudta állandósítani a helyét. Pedig voltak olyan időszakok is, amikor ő vitte a hátán a birminghamieket.

Szintén zsebben van már két szélső védő is, méghozzá elég borsos áron jutottak hozzájuk. Nathan Patterson egyértelműen a jövő embere a maga 20 esztendejével, érte 14 milliót sem sajnált a klub. Egyébként a jobb oldalon érzi otthonosan magát, és a Glasgow Rangers csapatától érkezett.

A másik igazolásuk Vitaliy Mykolenko, aki maga sem egy matuzsálem, 22 múlt, a Dinamo Kijevet hagyta el a liverpooliak kedvéért, és 23 milliót csengettek ki érte.

A középpályára is szerettek volna egy embert, valószínűleg ez még Rafa Benitez ötlete volt. Bruno Guimaraes, a Lyon védekező középpályása volt a kiszemelt, kétségeim vannak afelől, hogy ebből a transzferből így lesz-e valami. Az biztos, hogy a pálya közepére kellene valaki, ott elég szűkösen vannak…

És végül említsük meg Aaron Ramsey-t, aki manapság elég sok angol csapatnál felmerül, mint lehetséges igazolás. Nincs kizárva, hogy végül a Goodison Parkban kössön ki, de mi inkább gondolnánk, hogy hazatér az Arsenalba.

Az új játékosok mellett új edző érkezésére is kell számítani. A SkySports és a Mirror is készített egy összeállítást, és öt olyan vezetőedzőt neveztek meg, akik esélyesek a pozíció betöltésére. Wayne Rooneyt tartják a leginkább esélyesnek, bár ő vonakodva hagyná el a Derby County csapatát, ahol a karrierjét befejezte, és ahol lehetőséget adtak neki, mint edző.

Aztán ott van Graham Potter, én elképzelhetetlennek tartom, hogy épp most hagyja ott a Brightont, amikor megy a szekér.

Roberto Martinez szintén egy lehetőség. Ő azért lehet esélyes, mert korábban már edzette a csapatot, érkezésére én mégsem számítanék, hiszen mégiscsak egy VB előtt állunk, ő pedig a mindig esélyes belgák szövetségi kapitánya.

Maradt még Nuno Espirito Santo és Frank Lampard. Mindkettejüknek van már tapasztalata a Premier League-ben, szabadon megszerezhetők, én bennük látom a következő menedzsert…

Távozók:

Miután Rafa Benitez és Lucas Digne összevesztek felgyorsultak az események. A Barcát is megjárt balbekk végül az Aston Villa csapatában kötött ki. Egyelőre ő az egyetlen távozója a csapatnak, és lehet, hogy a télen mástól nem válnak meg. Viszont – függően attól, hogy alakul végül a tavasz – a nyáron nagy jövés-menés lehet majd az együttesnél. Távozhat Richarlison, Dominic Calvert-Lewin, Jordan Pickford, Allan, Abdoulaye Doucouré, egyszóval a legjobbak… Fel kell kötnie a gatyát Duncan Fergusonnak (ha esetleg ő marad ideiglenesen a menedzser) vagy akárki másnak, akit végül kineveznek.

A következő részben elérünk csapataink feléig, a Leeds United és a Leicester City csapatát nézzük meg közelebbről.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső