Téli Transzferidény a PL-ben – I. Rész

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2023 február 07.

A hét elején ígértünk egy sorozatot az angol átigazolásokkal kapcsolatban. Aztán úgy gondoltuk, oké, az online sportfogadás mellett szedjük össze, kik váltottak klubot a tél folyamán. Hiszen meglepően aktív volt a piac, van miről beszélni. És ha már Angliába belekezdünk, nem hagyjuk a többi bajnokságot sem. Sorra kerül majd az angol másodosztály, aztán a La Liga, a Serie A, a Bundesliga és a Ligue 1 is.

De először kezdjük a PL csapataival, a legizgalmasabb történések ugyanis ott voltak. Megszokhattátok, hogy ilyenkor azért a különböző pletykák is szóba kerülnek, most viszont csak és kizárólag a tények, semmi kacsa, semmi pletyka, semmi „mi lett volna, ha?” A sorrendet illetően pedig ezúttal a bajnokság jelenlegi állását vettük figyelembe, így az Arsenallal indítunk.

Arsenal

Érkezett: Jakub Kiwior (Spezia), Leandro Trossard (Brighton), Jorginho (Chelsea)

Távozott: Albert Sambi Lokonga (kölcsön, Crystal Palace), Marquinhos (kölcsön, Norwich), Cédric Soares (kölcsön, Fulham)

Eleinte úgy tűnt, hogy az Arsenal teljes mértékben kivonja magát a téli átigazolási piacról, akkora volt körülöttük a csend. Mikel Arteta elégedett is lehetett a keretével, ám beláthatta, hogy mindenképp kell erősítés, ha bajnokságot akarnak nyerni, akkor minél hosszabb kispadra, minél nagyobb keretre lesz szüksége.

A nyár folyamán is szépen költöttek, és most télen is kifolyt 60 millió euró a vezetőség pénztárcájából.

Jakub Kiwior volt az első érkező, a lengyel futball egyik legnagyobb tehetsége, aki Katarban is megmutatathatta, mit tud. Érte 25 milliót fizettek.

Aztán jelentették be Leandro Trossard érkezését, akit jóval áron alul sikerült megvenni, ennek oka pedig az volt, hogy Roberto De Zerbivel összeveszett, így a sirályok mindenképp túl akartak adni rajta.

A harmadik érkező nevén lepődtünk meg a legtöbben, Jorginho, a Chelsea egyik legnagyobb sztárja cserélt csapatot, de várost nem. Voltak bőven balhék az átigazolást követően, érkeztek olyan hírek, hogy a kékek drukkerei mezt égettek a Stamford Bridge környékén.

A távozók között három játékost láthatunk, mindhárman – egyelőre – csak kölcsönbe távoztak. Soares a nyáron végleg csatlakozhat a Fulhamhez, viszont Sambi Lokonga és Marquinhos egyértelműen azért távozott, hogy tovább tudjanak fejlődni.

Manchester City

Érkezett: Máximo Perrone (Vélez Sarsfield)

Távozott: Diego Rosa (EC Bahia), Joao Cancelo (kölcsön, Bayern München), Nahuel Bustos (kölcsön, CA Talleres)

Meglehetősen visszafogott telet produkált a City, bár ők nem is szoktak nagyon túlköltekezni a szezonközi transzferidőszakban. Egyetlen játékos csatlakozott a kerethez, egy 20 esztendős védekező középpályás, Máximo Perrone, aki majd a jövőben lehet nagy segítségére a Citynek. Akár még hamarabb is, ha valóban kizárják a csapatot a PL-ből, mert akkor a nagy sztárok biztosan lelépnek. De erről egyelőre szó sincs.

Távozók tekintetében egyértelműen Joao Cancelo a legnagyobb név, aki a VB-n kapott frusztrációját visszavitte az Etihadba is. Miután Fernando Santos nem játszatta, és Pep Guardiola is többször kispadra ültette, teljesen kikelt magából, az ellentétnek pedig az lett a vége, hogy kölcsönadták Münchenbe. Állítólag nyáron vihetik is 70 millióért.

A másik két távozó az első csapatban nem sok vizet zavart, Diego Rosát hazaküldték Brazíliába, Nahuel Bustost szintén, ő Argentínába igazolt.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 52,000Ft

Manchester United

Érkezett: Wout Weghorst (kölcsön, Burnley), Marcel Sabitzer (kölcsön, Bayern München), Jack Butland (kölcsön, Crystal Palace)

Távozott: Axel Tuanzebe (kölcsön, Stoke City)

Erik ten Hag mindössze pár lyukat akart befoltozni, télen így a Manchester Unitednél nem volt akkora jövés-menés. Miután a Newcastle United visszarendelte Martin Dubravkát, a csapatnak új második számú kapus után kellett nézni. A választás Jack Butlandre esett, aki a Crystal Palace-ban is tartalék Guaita mögött.

Szintén a szezon végéig csatlakozott az együtteshez Wout Weghorst, aki papíron a Burnley futballistája, ám az őszt a Besiktasnál töltötte. A MU nem csak a Burnley-nek fizetett a kölcsön miatt, hanem a törököknek is egyfajta fájdalomdíjat, amiért elcsábították a támadót tőlük.

A harmadik érkező is kölcsönben érkezett, ráadásul elég hirtelen. Azután volt szükség egy védekezni tudó belső középpályásra, hogy Christian Eriksen hónapokra kidőlt. A legegyszerűbb megoldást választották ten Hagék: Kölcsönvettek valakit. Marcel Sabitzer lett a befutó, aki a Bayern Münchenben nem sok szóhoz jutott.

Távozó egyedül Axel Tuanzebe, aki az ősz jelentős részét sérülés miatt kihagyta, felépülése után pedig kölcsönvette a Stoke City.

Newcastle United

Érkezett: Antony Gordon (Everton), Harrison Ashby (West Ham United), Garang Kuol (Central Coast)

Távozott: Jonjo Shelvey, Chris Wood (mindkettő Nottingham Forest, utóbbi kölcsönbe), Karl Darlow (kölcsön, Hull City), Garang Kuol (kölcsön, Hearts)

Eleinte úgy tűnt, hogy a vastag pénztárcával rendelkező Newcastle nem is igazol senkit. Illetve egy igazolás már szeptemberben zsebben volt, tudták, hogy Garang Kuol, az ausztrál foci talán legnagyobb tehetsége csatlakozik hozzájuk.

Aztán szépen sorban jöttek az új játékosok. Előbb Harrison Ashby, a West Ham fiatal jobbhátvédje, majd robbantott egy nagyot a klub, és megszerezték az utánpótlás-válogatott egyik legnagyobb sztárját, Anthony Gordont. 45 millió eurót fizettek az Evertonnak azért, hogy a szélső onnantól fogva náluk játsszon.

Közben Kuolt elküldték Skóciába fejlődni, Jonjo Shelveyt eladták a Nottingham Forestnek, Chris Woodot pedig kölcsönadták nekik. Az új-zélandi 30 millióért igazolt anno a Burnley-ből a Newcastle-be, valójában ezt az árat sosem dolgozta le. A negyedik távozó Karl Darlow, aki Nick Pope érkezéséig játszott azért, azután viszont már egyáltalán nem.

Hamarosan érkezünk a második résszel, négy újabb csapattal.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső