Tokió 2020 – Két Bronzérmet Szereztünk Tegnap

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 július 29.

Mi azt valljuk, hogy aki kvalifikálja magát egy olimpiára, az már letett valamit az asztalra, és igazán büszke lehet vagy büszkék lehetnek arra, amit elértek. Mégis, az ötkarikás játékok sava-borsa az, ha ezt követően még egy érmet is akasztanak az ember nyakába. Vagy most épp a versenyzők akasztják a sajátjukba…

Tegnap Milák Kristóf és Kenderesi Tamás megadták az alaphangot, előbbi megnyerte a 200 m pillangót, Kenderesi pedig csak hét századmásodperccel maradt le a dobogóról. Ezt követően sem volt vége a napnak, jöttek a jobbnál jobb eredmények. Kapás Bogi, Németh Nándi és Telegdy Ádám döntőbe jutása, a vízilabdás lányok hatalmas sikere a 13 éve veretlen amerikaiak ellen, valamint két érem, amelyet a férfi kardcsapat, valamint Tóth Krisztián judosunk szerzett. Mindkettő hatalmas siker, ami nekünk felér egy aranyéremmel.

Elevenítsük fel a srácok óriási küzdését, ami végül a dobogó legalsó fokáig szállította őket.

A férfi kardcsapat

Voltak már vívásban nagy sikereink, szombaton Szilágyi Áron egyéniben szerzett aranyérmet – ami már zsinórban a harmadik volt neki -, egy nappal később pedig Siklósi Gergely párbajtőrözőnk vívott ki magának egy ezüstérmet.

Most a csapaton – vagyis Szilágyi Áronon, Decsi Tamáson, Gémesi Csanádon és Szatmári Andráson – volt a sor, és nem is kellett csalódnunk bennük.

A negyeddöntőben az Egyesült Államok ellen kezdtek, és Szatmári András lehengerlően vívott, nagy magabiztosság övezte az egész csapatot, ami akkor sem tört meg, amikor Szilágyi Áron Daryl Homertől kikapott 9:5-re.

Az asszót Szilágyi zárta le, a magyar csapat 45:36-ra nyert az USA ellen.

Következett az elődöntő, amelyet Olaszország ellen vívtak – szó szerint – a srácok, ez pedig jó jel lehetett Szilágyi számára, aki szombaton a kard egyéni döntőjében épp egy talján fiút győzött le.

Luigi Samele erre az asszóra sem fog szívesen visszaemlékezni, Szilágyi most 7:1-re verte őt, de a két csapat fej-fej mellett haladt. Olyannyira, hogy 43:43-nál volt egy kétes bírói döntés, még maguk az olaszok is meglepődtek, hogy a tust végül ők kapták. A mindent eldöntő tust is videózás után ítélték meg, pedig Szilágyi három tus hátrányt dolgozott le 40:43-nál.

Az asszót követően Szatmári András azt nyilatkozta, a vereségért ő a felelős, de hát… Nem eszik ilyen forrón a kását, András.

Kérdés volt, hogy Dél-Korea vagy Németország lesz-e az ellenfél, nem sokkal később kiderült, a németekkel kell megvívnunk azért, hogy megszakítsunk egy 1988 óta tartó átkot.

Decsi Tamást Gémesi Csanád váltotta az utolsó mérkőzésre, amelyet Szilágyi nagyon magabiztosan kezdett, az önbizalom pedig átragadt a többiekre is, volt 15 tus is a különbség a magyar és a német csapat között.

Az utolsó asszó előtt 14 tussal voltunk jobbak, Szilágyi Áronra várt a feladat, hogy befejezze a meccset. Ám olimpiai bajnokunk egy kissé álmoskásan vívott, és a kezdeti sikerek nagy hitet adtak ellenfelének, Max Hartungnak, az előny pedig három tusra olvadt. Ekkor szükség volt egy kis szerencsére is, 43:40-nél a bírák Szilágyi javára döntöttek, majd Áron bevitte a végső döfést, 45:40-re nyertünk, ezzel pedig miénk lett a bronzérem.

Az aranyérem egyébként a dél-koreaiaké lett, meglepően simán, 45:26-ra győzték le Olaszországot.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Tóth Krisztián

A férfi 90 kg-os súlycsoportban lépett tatamira Tóth Krisztián, elsőként a menekültek „színeiben” induló Popole Misenga ellen. Az már az elején látszott, hogy a mi fiúnk sokkal képzettebb, és végül nem is okozott gondot legyőzni a kongói ellenfelet. Tóth egyébként ipponnal nyerte az első találkozóját.

A legjobb 16 között már egy sokkal képzettebb és nehezebb ellenfél, a hazai tatamin versenyző Mukai Joicsiro következett. Nem is ment könnyen, a bírák nem egyenlő mércével mérték, és Tóthot úgy intették meg, hogy azt még ő sem értette.

Meccs közben ez kicsit meg is csinálta a fejem, mert alighogy lefogtam a jobb kezét, amiről tudtam, hogy nem szereti, azonnal levetődött hasra, ami normál esetben azonnal sidó

A küzdelmi idő végéig nem sikerült egyiküknek sem akciót végrehajtani – bár a végén meleg volt a pite -, így hosszabbítás következett, ahol megint következett egy ippon, így Tóth Krisztián már a legjobb nyolc között volt.

A negyeddöntőben a német Edouard Trippel következett, és most először láthattuk a fáradtság jeleit Tóth Krisztiánon. A német mozgékonyabb volt, de a küzdelmi idő alatt nem tudta dűlőre vinni a csatát, következett a hosszabbítás. Kétszer nyert ipponnal Tóth, most viszont azzal kapott ki, így a vigaszágra került, de az éremesély még mindig ott lebeghetett a szeme előtt.

Tóth egyékbként a csatát követően azt mondta, nagyon kiegyenlített a mezőny, a 90 kilogrammosok súlycsoportjában gyakori az aranypont, és nagyon ritka, hogy „valakit egy ipponnal odavágjanak”.

A 2021-es World Masters győztes holland, Noel van’t End következett, a forgatókönyv pedig már ismert volt. Kiegyenlített meccs, ahol egy-egy apró hiba végzetes lehet. Szerencsére Tóth egy válldobást követően wazarit könyvelhetett el, amivel megnyerte a találkozót, következhetett a bronzmeccs, amit az orosz Mihail Igolnyikovval kellett megvívnia.

Ez sem volt egy könnyű csata, hiába irányított Tóth, ellenfele csak a hárítással foglalatoskodott, a tatamiról is többször lesodródott. Tóthot kétszer megintették, így nagyon oda kellett figyelnie, a vége előtt 50 másodperccel pedig úgy tűnt, nagy a gond: Wazarit kapott Igolnyikov, de a pontot videózás után visszavonták.

Hosszabbításba torkollott a bronzmeccs, ahol négy percig küzdöttek egymással, ekkor Tóth fantasztikus válldobása aranypontot eredményezett, így az övé lett az olimpiai bronzérem.

Tóth nem is bírt az érzelmeivel, könnyek szöktek a szemébe, a meccs utáni interjút is könnyezve, szipogva adta, ahol elmondta: Sokan nem is látják, mennyi meló volt ebben a mai napban. Sokan csak annyit látnak, hogy ő kiáll, judózik egyet és kész. De ebben kőkemény munka van. Mi kérdés nélkül elhisszük neki.

Gratulálunk Decsi Tamásnak, Gémesi Csanádnak, Szilágyi Áronnak, Szatmári Andrásnak és Tóth Krisztiánnak! Szebbé tettétek sok ember napját!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső