Tom Brady Még Mindig a Legnagyobb – A Buccaneers Nyerte a Super Bowlt

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 február 08.

Ez az év – talán már mondanunk sem kell – más, mint a többi. Érvényes volt ez az 55. Super Bowlra is, amit persze még így is hatalmas érdeklődés övezett, többek között a két vezér – Tom Brady és Patrick Mahomes – különcsatája miatt.

A jelenkor és a jövő nagy csillaga csapott össze, ahogy azt már megtették az alapszakaszban is. Akkor a Chiefs vendégként 27-24-re győzött, de mindenki tudta, hogy ez mit sem számít. Ez egy új meccs, új felállás, hatalmas tét, és még sorolhatnánk.

A koronavírus árnyékában végül Tom Brady csapata nyert, meglepően simán. Jobbak voltak támadásban, sokkal, de sokkal jobbak védekezésben, így az egyik legsimább Super Bowlt láthattuk éjjel, a Buccaneers 31-9-re nyert.

Brady távozása

Kezdjük a sztorit az elejéről. Nem a legelejéről, mert akkor napestig itt írnám, hogyan juttatta Brady és Bill Belichick csúcsra a Patriots csapatát. Nem, onnan indítunk, amikor az ikonikus irányító úgy döntött, lejáró szerződését nem hosszabbítja meg, de nem is vonul vissza, bejelentették, hogy a Tampa Bay gárdájához igazol, és csak úgy jöttek a gúnyosabbnál gúnyosabb megjegyzések. Nem jogtalanul, számtalanszor volt már rá példa, hogy egy adott csapat legendája a visszavonulás előtt még kipróbálja magát máshol. És sokan meg is szokták égetni magukat ilyenkor.

Az sem segített a szituáción, hogy az alapszakasz első meccsét elveszítette a Buccaneers, a kétkedők még hangosabbá váltak. Tegnap este viszont elhalkult az összes…

A kezdet tehát nem volt a legsikeresebb, de aztán a Tampa elég simán bejutott a rájátszásba. Sokat dobott Brady játékán, hogy az egyik kedvenc célpontja, Rob Gronkowski is visszatért egyéves szünetet követően. Ez a két játékos volt a csapat vezére.

A Buccaneers védekezésben eddig is kiváló volt, viszont az látszott, hogy klasszis irányító nélkül nem sokra mennek. Ezt az űrt töltötte be Tom Brady.

Rengeteg olyan irányító van az NFL-ben, akikre kijár a klasszis jelző. Peyton és Eli Manning egyaránt sikeresek voltak (Peyton egy „kicsit” sikeresebb, be is választották az NFL Hírességek csarnokába), Dan Marino, Joe Montana, Drew Brees és még sorolhatnám…

De egy sem ért el annyi sikert, mint Tom Brady.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A döntő

Szóval, ott tartottunk, hogy Brady és Mahomes néztek farkasszemet egymással, a Buccaneers a tavalyi győztes Chiefs ellen mérkőzött meg. A vezetést ők – tehát a címvédő – szerezte meg, mert bár közel jártak a TD-hez, de a célterületen belül Mahomes passza Tyreek Hill sisakrácsáról pattant le, így negyedikre Harrison Butker jött a pályára, és a mezőnygóljával 3-0-ra elment a Kansas.

A következő drive-ban már a Buccaneers is mutatott valamit, Brady többször jól játszotta meg a társakat (Fournette, Brown, Brate), végül kedvenc játszótársához, Rob Gronkowskihoz passzolt, 7-3.

Egy ideig a felek nagyot küzdöttek, aztán két szabálytalanságot használt ki a Bucs, melynek végén ugyanaz a forgatókönyv játszódott le: Brady Gronkot játszotta meg, ezzel már 14-3-ra vezetett a Tampa.

Magabiztos volt az előny, amely az end zone-ig megint szépen haladt előre, ott azonban a Buccaneers kiválóan védekezett, így ismét Butkernek akadt dolga, felhozta csapatát 14-6-ra.

A félidő végén (hat másodperc volt hátra) Brady Antonio Brown felé is jól passzolt, az elkapó TD-jével alakult ki a félidei eredmény, 21-6.

A második félidőt a Chiefs kezdte, a TD megint nem sikerült, újra csak mezőnygólig jutottak, és itt el is fogytak Mahomes-ék.

Egyre jobban omlott össze a Chiefs, egyre nagyobb volt a hátrány és egyre nagyobb volt a feszültség a csapaton belül. Fournette touchdownja után már 28-9 volt az állás, a kövi drive-ban Mahomes nehéz helyzetbe került, melynek végén a labdáját elkapták, interception, jöhetett ismét a Bucs.

Igazából az esetek többségében az end zone-ig minden rendben volt, ott viszont hiába tett meg mindent Mahomes, a társak nem segítették ki, de fogalmazhatunk úgy is, hogy a Buccaneers védelme tökéletesen tette a dolgát.

A vége 31-9 lett, Mahomes dobott még egy interceptiont, de ez akkor már senkit sem érdekelt, két és fél perc volt mindössze hátra.

Nem sikerült a Chiefsnek megvédeni a címét, Tom Brady pedig megszerezte hetedik bajnoki gyűrűjét, egymaga többször lett bajnok, mint akármelyik csapat az NFL-ben. Nem mellesleg megválasztották a döntő legértékesebb játékosának is.

A döntő után

Patrick Mahomes nagyon sportszerűen nyilatkozott a mérkőzést követően, szerinte a pályán minden tekintetben föléjük nőtt az ellenfél, megérdemelten nyertek még ilyen arányban is. Felesleges lenne – mondta Mahomes – a sérülésekre fogni az eredményt, a sportban benne van az ilyesmi is, és egy csapatnak fel kell készülnie mindenre.

Tom Bradyt is megszólaltatták, aki bejelentette: Jövőre találkozunk! Azaz, a 43 éves irányítónak meg sem fordult a fejében, hogy visszavonuljon. És ez így van jól.

Végszó

Magyarországon az NFL-láz akkor indult be, amikor Bill Belichick, Tom Brady és az egész New England Patriots brillírozott. Sokan emiatt, sokan miattuk szerették meg az amerikai futballt. Köztük vagyok én is – bár az én kedvenceimmé a Giants vált, ne kövezzetek meg emiatt -, és tudom, hogy rengeteg barátom, ismerősöm köszönheti a sport iránti rajongást Tom Bradynek.

A Bucs zsenije tehát bebizonyította, hogy bár Patrick Mahomes a jövő, de még mindig ő a jelen.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső