Újra Dárdai Pál a Hertha BSC élén

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 január 26.

2015. februárját írjuk, a Hertha BSC kiesőhelyen áll a Bundesligában, Dárdai Pál pedig a fővárosi csapat utánpótlásában dolgozik. Jön egy hívás, Jos Luhukay-t menesztették, az ezer szállal a Herthához kötődő magyar edző pedig jön és segít.

Egy szép időszak vette kezdetét ekkor Berlinben, az eleinte csak ideiglenesen kinevezett Dárdai szerződését a szezon végén véglegesítették, irányítása alatt nemcsak, hogy megúszták a kiesést a berliniek, de később az európai kupaporondra is kiléphettek. 2019-ben bejelentették, hogy a vezetőedző visszakerül az utánpótlás kötelékeibe, a felnőttek kispadjára pedig előbb Ante Covicsot, majd Jürgen Klinsmannt ültették le.

Egyikük berlini karrierje sem tartott sokáig, a horvát szakember 14 mérkőzésen át, míg német kollégája 10 meccsen irányította a Herthát.

Ezt követően Alexander Nouri ugrott be, de már tervben volt egy nagy név megszerzése. 2020. áprilisában ki is nevezték Bruno Labbadiát, aki 28 mérkőzésen irányította a csapatot, de a hétvégi Werder Bremen elleni súlyos vereség után nemcsak őt, de Michael Preetz sportigazgatót is menesztették.

Labbadia és Preetz menesztése

Mindenki tudta, nyílt titok volt, hogy Labbadiának már csak egy húzása van. Amennyiben vereséget szenvednek a Werder Bremen ellen, úgy biztosan távoznia kell a kispadról. És nemcsak, hogy vereséget szenvedtek, de a brémaiak – akiknél azért vannak jóval erősebb csapatok is a Bundesligában – meg sem álltak négy gólig. Teljesen szétzuhant a Hertha, így a meccs után már csak türelmesen várni kellett a hivatalos bejelentést, hogy a Bruno Labbadia-korszak véget érjen. Ez végül meg is történt, kilenc hónap után távozik a szakember, de a vezetőség rajta kívül még a klubot 25 éve szolgáló Michael Preetz sportigazgatót is elküldte. Vele egyébként Dárdai Pállal nem volt jó a viszonya…

Az elnök, Werner Gegenbauer nyilatkozatában elmondta, hogy rengeteget köszönhetnek Michael Preetznek, de a klub érdekében szeretnék, ha a jövőben más töltené be ezt a pozíciót. A korábbi sportigazgató egyébként 12 éven át töltötte be ezt a szerepet a klub életében.

Carsten Schmidt, igazgatósági tag pedig Bruno Labbadia távozásáról ejtett szót, de ebben a nyilatkozatban semmi leglepetés nem volt: A klub gyengén teljesít, 18 forduló alatt csak 17 pontot gyűjtöttek, amivel közel kerültek a kiesőzónához, ez a helyzet pedig tarthatatlan.

Ekkor már felerősödtek azok a hangok, akik azt mondták, a Hertha vezetősége ismét Dárdai Pált kérik fel a tűzoltásra, ezt később Schmidt meg is erősítette…

Végül tegnap meg is történt a bejelentés, Dárdai Pált másfél évre nevezték ki – immár második alkalommal – a Hertha BSC vezetőedzőjének.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Az átigazolások

Első kinevezésekor Dárdai többször kérte a vezetőséget, hogy erősítsék meg a csapatot, volt, hogy kifejezetten kérte, hogy szerezzenek meg egy játékost, de kérése süket fülekre talált. Aztán a távozása után új átigazolási politika vette kezdetét a csapatnál, és a Hertha százmillió euróval többet költött, mint a Dárdai-érában.

Abból a csapatból már kevesen vannak Berlinben, és nagyrészük nem is számít meghatározó játékosnak, így Dárdainak szinte a semmiből kell kezdenie, csakúgy, mint első alkalommal.

Dárdai távozása után olyan játékosokat igazolt a klub, mint Lucas Tousart, Matheus Cunha, Krzysztof Piatek, Matteo Guendouzi, Alexander Schwolow vagy Jhon Cordoba, de eddig egyikük sem váltotta meg a világot… Ha Dárdai ennyit költhetett volna annoo, valószínűleg most nem itt állna a csapat, de ezt már sosem tudjuk meg.

Nem gondolom, hogy a télen mélyen zsebébe nyúlna a klub, az új vezetőedzőnek abból kell főznie, ami van. És azért ez egyébként nem egy gyenge alapanyag

A visszatérés

Az újdonsült vezetőedző megtartotta azóta első sajtótájékoztatóját, és nagyjából az hangzott el, ami tőle elvárható. Az első edzés után válaszolt az újságírók kérdéseire, és egyből az elején leszögezte, hogy hidegen hagyja, eddig mi történt a csapattal, csak az számít, hogy mától mi történik.

Az első edzést pozitívnak ítélte meg, szerinte a játékosok mentalitásával semmiféle probléma nincsen. Szerinte sok játékos nem érzi a súlyát annak, hogy mit jelent egy ekkora klubban futballozni, de neki határozott szándéka ezt átadni azoknak, akik nem olyan régen érkeztek a csapathoz.

Elmondta azt is, hogy a megkeresést követően alig tudott aludni, nem igazán akarta elvállalni a feladatot, mert a profi futballban jelenlévő stressz felemésztheti az embert, ennek pedig legtöbbször a média az okozója.

Megkérdezték Lothar Matthaust is még a hivatalos bejelentés előtt, ő azt mondta, ha van ember, aki ki tudja húzni a bajból a csapatot, az Dárdai Pál, akit egyébként Pep Guardiolához hasonlított az egykori szövetségi kapitány.

A jövő

Nincs könnyű helyzetben a régi-új vezetőedző, egy mentálisan padlón levő csapatot kellene visszaterelni a helyes útra, de a sorsolás nincs a berliniek pártján. Első meccsén Frankfurtba látogatnak, akik követik a Bundesligát, azok tudják, mennyire jó most Adi Hutter együttese. A frankfurti kirándulás után jön a címvédő és listavezető Bayern München, majd hazai pályán a Stuttgart, a februárt pedig egy Leipzig és Wolfsburg elleni csatával zárják…

Dárdai szerint őrült időszak következik, ahol először nem a jó eredmény számít, hanem az, hogy csapata végre felszabadultan tudjon játszani.

Utána pedig – ahogy ő fogalmazott – jöhetnek a győzelmek.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső