Út a bajnoki címig – I. rész

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 július 17.

A 2019/2020-as szezon sok kérdésére választ kaptunk tegnap este, amikor minden bajnoki mérkőzést egy időben rendeztek. Kiesett a Mallorca, hiszen odahaza nem tudták megverni a Granada együttesét, újfent csalódást keltő mérkőzést játszott a Barcelona, a Real Madrid pedig ha nem is simán, de begyűjtötte a három pontot a Villarreal ellen.

Real Madrid – Villarreal

Kezdjük összefoglalónkat a Királyi Gárda mérkőzésével, hiszen ez a meccs már – mint kiderült – a bajnoki címről döntött. A Barcelona Osasuna elleni veresége nyomán akkor is bajnokok lettek volna a Blancok, ha nem sikerül Javi Calleja csapatát megverni, de mivel a meccseket ugyanakkor játszották, erre nem számíthattak Sergio Ramosék.

Zidane ismét csavart egyet a kezdőcsapaton, ehhez már hozzászokhattak a Habfehérek szimpatizánsai. Újra a csapatba került Eden Hazard, aki kisebb sérülése miatt jó ideig partvonal mellé került, illetve újra összeállt a CKM, vagyis a Casemiro – Kroos – Modric középpálya.

A Sárga Tengeralattjáró ellen az utóbbi években mindig izgalmas, gólgazdag meccseket játszott a Real, most azonban mintha kicserélték volna a tavasszal jó formában levő Calleja-legénységet. Az első félidőben momentumuk sem volt, a Real uralta a mérkőzést, a vendégeknek kapura tartó lövésük sem volt, és olyan is csak egy, ami nem talált kaput. Míg a Real a szervezett középpályának és a két szélvészgyors szélsőnek köszönhetően játszi könnyedséggel jutott el Asenjo kapujáig. Ennek a 27. percben érett meg a gyümölcse, Modric labdáját Benzema a kapus lábai között juttatta kapuba.

A második félidő már kiegyenlítettebb játékot hozott, de még mindig Real-fölény jellemezte a meccset. A 77. percben született meg a Real második gólja, igazán érdekes körülmények között. Sergio Ramos szerzett labdát a középpályán, majd hatalmas sprintbe kezdett, betört a tizenhatoson belülre, ahol felvágták, Hernández Hernández pedig tizenegyest ítélt. Első blikkre valóban volt kontakt a két játékos között, a visszajátszások alapján már nem vagyok benne annyira biztos.

A Real Madrid újra Spanyolország trónján 2020

Mindenesetre a VAR nem szólt, hogy tévesen ítélt volna a játékvezető, így jöhetett egy tizenegyes, amihez a sértett állt oda. Ezúttal nem panenkázott, nem lőtte ki valamelyik sarkot, hanem csak finoman rálépett a labdára, a befutó Benzema pedig meglőtte második találatát. Csakhogy szabálytalanság előzte meg a gólt, Benzema még azelőtt lépett a büntetőterületen belülre, hogy Ramos finoman hozzáért volna a labdához.

Az ismétlésnél már nem szórakoztak, Benzema állt a labda mögé, Asenjo pedig nem tudott védeni. Hogy miért Benzema, amikor Ramos rúgja a tizenegyeseket? Kitérünk rá…

Mivel Barcelonában 1-1-re álltak a felek, egyre nyugodtabbak lehettek a szurkolók. De csak egy darabig, Iborra egy tökéletes fejessel visszahozta a Villarrealt a meccsbe.

És innentől jöttek a sárga rohamok, a hosszabbítás perceiben pedig Thibaut Courtois védett kétszer is emberfelettit. A belga kapus megjárta a poklot a szezon elején, aztán fokozatos javult és nőtt fel a feladathoz. Olyannyira, hogy hosszú idő után újra a Real Madrid fogja adni a Zamora-díjast.

Győzelmével a Real Madrid 34. alkalommal ülhetett fel Spanyolország trónjára, és bár lehet vitatkozni a győztes gólon, hogy tizenegyes volt-e vagy sem, de igazából felesleges, mivel az emberelőnyben játszó Barcelona a 94. percben gólt kapott, így 2-1-es vereséget szenvedett az újonctól. Az Osasuna győzelme egyébként 17-szeres pénzt ért a fogadóirodáknál…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Zinedine Zidane

A francia mester második regnálása sem volt kritikáktól mentes, a kifejezetten kritikus spanyol sportsajtó és a mindig kritikus szurkolók mindenért előszedték a tar vezetőedzőt. Miért játszik ő, miért nem játszik ő, miért kezd Benzema, miért egy csatárral játszanak, miért kell öt középpályás? Ez csak pár abból az ezernyi kérdésből, amit a különböző fórumokon neki címeztek. Az élet azonban Zidane-t igazolta, hiszen úgy lett bajnok a csapat, hogy a magot még mindig azok alkotják, akiket többen a szezon kezdetén leírtak. Kroos, Modric, Ramos, Carvajal, Benzema, Marcelo mind-mind olyan játékosok, akiket többen nem láttak volna Madridban erre a szezonra.

Ügyesen variálta a kezdőt, folyamatosan új taktikai elemeket vezetett be. Nem állt távol tőle a 4-2-3-1, a klasszikus 4-4-2, a 4-5-1 és a 4-3-3 sem. Zidane sikereit sokszor tulajdonították Carlo Ancelottinak, hiszen az olasz rakta le a csapat alapjait. Azonban idén a francia bebizonyította, hogy taktikailag is megérett egy ekkora csapat vezetésére.

Hamarosan folytatjuk a II. résszel…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső