Valter Attila 14. helyen ért célba a Giro d’Italián!

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2021 május 31.

2021-ben is megrendezésre került a Giro d’Italia, a világhírű kerékpárverseny, ahol két magyar indulóért is izgulhattunk. A 22 esztendős Valter Attila a Groupama-FDJ színeiben indult, míg Dina Márton az EOLO-Kometa dresszében szállt harcba. Az összesen 3910 km-es távot a tegnapi napon teljesítették a versenyzők. A körversenyt végül Egan Bernal, az Ineos Grenadiers 24 esztendős kolumbiai versenyzője nyerte meg, és később ki fogunk rá is térni. De sokkal fontosabb, hogy minden idők legjobb magyar eredményét elérve Valter Attila a 14. helyen futott be.

A rózsaszín trikó története

Május 13-án, a verseny ötödik napján egy 160 kilométeres szakasz következett, ekkor Valter Attila még a negyedik helyen állt összetettben. A szakasz nagy részén az eső is kiszúrt a versenyzőkkel, de nem Valterrel, aki végig nagy tempót diktált. Végül Gino Mader mögött ért célba, és mivel az előtte állók nem hoztak olyan jó eredményt, mint amire számítani lehetett, Valter Attila összetettben az élre került.

Célba érését követően már a maglia rosában nyilatkozott, elmondta, hogy sírni tudna a boldogságtól, és hogy tudatosan készült így a mai szakaszra, elég erősnek érezte magát (és a lábait) ahhoz, hogy megkaparintsa a vágyott trikót, amit a Tour de France sárga meze után a kerékpársport legértékesebb dresszének tartanak.

Valter aztán pénteken és szombaton is meg tudta őrizni az előnyét, de vasárnap Egan Bernal (a későbbi győztes) megelőzte őt. Ezzel a kolumbiai nem csak a rózsaszín, de a fehér trikót is elvette a magyar fiútól, ami egyébként a legjobb 25 év alatti bringást illeti.

A Castel di Sangro-Campo Felice 158 km-es szakaszát követően nem csak Bernal előzte meg Valtert, hanem a legnagyobb tehetségnek tartott belga Remco Evenepoel, az orosz Aleksandr Vlasov és Giulio Ciccone is.

Ettől függetlenül az ország kerékpárlázban égett, a csapból is Valter Attila teljesítménye folyt. Abszolút megérdemelten.

A magyar kerékpársport nagy tehetsége aztán a közösségi médiában írt arról, hogy érezte magát:

„Leírhatatlan három nap

Az első dolog, ami eszembe jut, milyen is volt megélni és versenyezni ebben a gyönyörű trikóban az, hogy ez nem az én mezem volt… a Miénk volt!

Próbálom feldolgozni mekkora örömet is szereztem az elmúlt pár napban a kerékpárrajongóknak és azoknak is akik most hallanak erről a sportról először, de higgyétek el ti is ugyan akkora örömet okoztatok nekem!

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Ez a verseny három hétig tart Olaszországban, én pedig annak szenteltem az életem, hogy itt és más versenyeken indulhassak és a lehető legjobban teljesítsek. A jutalom elismerés, büszkeség, hírnév, de leginkább az, hogy a hobbimnak élhetek.

Bármennyire is nagy dolog volt a rózsaszín trikóban versenyezni, mégse fogható ahhoz a reakcióhoz, amit otthon kiváltott. Álmomban sem gondoltam, hogy ennyien, országszerte szurkolni fogtok egy kerékpárosnak, arra pedig végképp nem, hogy sok épület mellett a Puskás Ferenc Stadion is rózsaszínben fog díszelegni.

Ma úgy, mint eddig, magamért, a csapatomért és Értetek küzdöttem, ezzel próbálva megköszönni azt az óriási pink-dömpinget amit az országra és rám borítottatok!

Már most többet értem el ezen a versenyen, mint vártam, de úgy gondolom az összetett 5. helyén állni 9. szakasz után bizakodásra ad okot és mindent megteszek, hogy úgy is fejezzem be a versenyt ahogy elkezdtem, mosolyogva.”

A befutó

Valter Attila aztán hátrébb és hátrébb csúszott, saját elmondása szerint a második héten már nem tudta felvenni a legjobbakkal a versenyt. Ettől függetlenül még mindig bámulatos teljesítményt nyújtott napról napra.

Az utolsó szakasz előtt Valter a 15. helyen állt, őt előzte meg Lorenzo Fortunato, akinek előnye 42 másodperc volt. A Senago – Milánó szakaszon a magyar fiú aztán még utolsó tartalékait mozgósította, és 2:43-mal jobb időt tekert, mint vetélytársa.

Ezzel a legjobb eredményt érte el, a tavalyi 27. helyezése után most a 14. lett összetettben.

Dina Márton – akinek ez volt az első Grand Tour versenye kereken a 100. helyen végzett, ami szintén nagyon komoly teljesítmény, jár is a taps érte!

A versenyt végül tehát Egan Bernal nyerte, aki a rózsaszín mellett a fehér trikót is hazaviheti. A második helyen az a Damiano Caruso végzett, aki leginkább segítőként tevékenykedett karrierje során, a harmadik pedig a brit Simon Yates lett.

A pontversenyt a szlovák Peter Sagan (BORA-hansgrohe) nyerte, így ő lett a ciklámen trikós.

A bukik tippje tehát bejött, Egan Bernal győzelmére fizettek a legkevesebbet, a Touron is diadalmaskodó kolumbiai pedig hozta a papírformát.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső