Van-e esély arra, hogy újra leálljon a sportvilág?

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 november 05.

Nyár végén azt hittük, hogy megúsztuk. Hogy ennyi volt. Bár már akkor is sok szakember figyelmeztetett arra, hogy ez a járvány nem fog csak úgy eltűnni egyik napról a másikra, sőt, vissza is fog térni, sokan legyintettek és azt mondták, vége, nincs már mitől tartani.

Aztán az élet – mint oly sokszor – alaposan ránk cáfolt és a koronavírus második hulláma beférkőzött a mindennapjainkba. És nehogy félreértsetek, bizony, vannak sokkal, de sokkal fontosabb dolgok a sportnál, a futballnál, mindig és minden körülmények között az egészségnek kell az első helyen szerepelnie. De mi egy sporttal foglalkozó blog vagyunk, így azt fogjuk kivesézni, hogy március után ismét leállhat-e minden? Hogy félni kell-e attól, hogy mindent félbeszakítanak?

A magyar helyzet

Épp az elmúlt napokban borzolta a kedélyeket egy ügy, amikor az Újpest halasztani próbálta az MTK elleni bajnoki mérkőzésüket, mert 10-nél is több koronavírus-fertőzöttet találtak a csapaton belül. Ez érintett több játékost és stábtagot, maga a vezetőedző, Predrag Rogan is elkapta a fertőzést.

A jelenlegi szabályok szerint van lehetőség a halasztásra, amennyiben 10-nél több játékos kapta el a vírust és az ellenfél is belemegy ebbe. Hát, az MTK nem ment bele, ami nagy felzúdulást okozott nem csak az Újpestnél, de szerte az országban.

A Lilák így egy erősen tartalékos csapattal voltak kénytelenek kiállni, ami azt jelentette, hogy négy U19-es labdarúgó is a kezdőben kapott helyet. Az eredmény 4-0 lett az MTK javára, eszükbe sem jutott a vendégeknek takarékon játszani, gyakorlatilag az első félidőben kivégezték ellenfelüket.

A helyzet azóta még rosszabb lett újpesti oldalon, hiszen a 25 fős keret 23 játékosa is pozitív mintát produkált, így már kiállni sem tudnak a DVTK ellen. Próbálkoztak ott is halasztással, amely ismét falakba ütközött, a diósgyőriek sem mentek ebbe bele, azonban az Újpest egyszerűen képtelen kiállni a találkozóra.

Eddig is voltak problémák a magyar első osztályú bajnokságban, emlékezhetünk, hogy az első fordulókban a Puskás Akadémia kérte, hogy ne rendezzék meg aktuális meccsüket, majd a Paks kérte a Ferencvárost, hogy ne kelljen kiállniuk, hiszen a csapat egész héten nem tudott edzeni, karanténból kiszabadulva, tartalékosan kellett volna csodát tenni. Mint ismert, ez nem jött össze, nyert a Fradi, méghozzá 5-0-ra.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A nemzetközi helyzet

Természetesen nem csak Magyarországon, de a külföldi országokban is problémát jelent a vírus jelenléte. Legutóbb a francia első osztályban, a Ligue 1-ben kellett elhalasztani a Marseille – Lens találkozót, a vendégeknél kapták el több mint 10-en a vírust.

Viszont itt kevésbé hallani arról, hogy halasztási kérelmek volnának, valahogy ott mintha jobban figyelnének a szabályok betartására. Persze, ha 100 százalékosan figyelünk, akkor sincs semmi garancia, hogy nem kapjuk el a betegséget, de a külföldi klubok valahogy jobban megoldották ezt a kérdést.

Izlandon és Ausztriában közben már megállt az élet, Olaszországban újra kijárási korlátozásokat vezettek be (Magyarországon is voltak persze szigorítások…), a szórakozóhelyek bezártak, az angol és spanyol pályákon eddig sem lehettek nézők, Olaszországban és Németországban pedig újfent zártkapussá tették a meccseket.

Van-e esély egy újabb leállásra?

Ez egy nagyon jó kérdés, amire csak az okosok tudnának válaszolni biztosan. Én azt gondolom, hogy tűzzel-vassal ragaszkodni fognak a játékhoz, a megfelelő számú tesztelés továbbra is elengedhetetlen, de lehetséges, hogy további szigorításokra volna szükség, hogy mindent biztosítani tudjanak.

Ha úgy járnak a csapatok, ahogy márciusban, az katasztrofális gazdasági következményekkel járna. Újra veszélybe kerülne az Európa bajnokság, az Olimpia. Ez a vírus már így is eleget követelt, gondolok itt az emberéletekre, gondolok itt az anyagi károkra.

Rengeteg olyan klub van, amely egy újabb kiesést már nem élne túl, egyszerűen csődbe menne.

Korábban például a Bundesligában a nagyobb klubok egy számlát nyitottak, hogy a kisebb, csődközelbe került csapatokat meg tudják menteni. Ez most már nem férne bele.

Vegyük például a Barcelonát, amely a hírek szerint óriási gondban van. Amennyiben a játékosok nem egyeznek bele egy 30%-os fizetéscsökkentésbe, úgy a klub januárban csődöt jelenthet. Egy FC Barcelona, amely az elmúlt években sorra nyerte a trófeákat, akik három játékosra közel 400 millió eurót költöttek, ahol Lionel Messi futballozik. Elképesztő ezt még kimondani is. Nem hiába mondott le Bartomeu nemrégiben…

Nem lehet sajnos mit tenni, nekünk nem. A klubok is csak a maguk eszközeivel védhetik anyagi integritásukat, azt, hogy a játékosaikat védjék, de a legtöbbet mindenki saját magáért teheti. Hogy betartja a szabályokat továbbra is. Mivel sokan erre nem figyelnek, így meredeken hajtunk egy szakadék felé, és ha zuhanni kezdünk, onnan nem lesz visszaút.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső