Vége az első körnek – A forduló legemlékezetesebb jelenetei

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 június 16.

Az álomcsapatunkat már láthattátok, gondoltuk összeszedjük az első forduló legjeit. A legnagyobb gólt, a legérdekesebb momentumot, a legszimpatikusabb vesztest, és így tovább…

Szerencsére izgalomból nem volt hiány, bár egy alkalommal igazán örültünk volna, ha az izgalmat valami dögunalmas 0-0-ra elcserélhettük volna…

Egy csoportkör után még nehéz jósolni, kik mehetnek tovább, akárki feltámadhat, akárki visszaeshet, még nagyon az elején vagyunk. Szóval, találgatás helyett szorítkozzunk inkább a tényekre:

Az első forduló három legszebb gólja

Ahogy minden tornán, elkerülhetetlen, hogy gyönyörű gólokat lássunk. Mondjuk, annyira nem akarjuk elkerülni, épp ellenkezőleg, alig várjuk, hogy leesett állal nézzünk meg egy-egy visszajátszást. Az első fordulóban láthattunk néhány remekbe szabott gólt, elhoztuk a szerintünk három legszebbet:

3.: Cristiano Ronaldo – Magyarország – Portugália

EB 2020: Ronaldo – Magyarország – Portugália

Hát, igen… Rettenetesen fáj ez a meccs, nem csak nekünk, de az országban mindenkinek, akihez közel áll a válogatott. A játékosoknak különösen, 84 percig tökéletesen féken tartottuk a portugál támadó gépezetet, szinte kifogástalan munkát végeztek a srácok.

És akkor jött Raphael Guerreiro potyája, aztán Cristiano Ronaldo tizenegyese – ami előtt Renato Sanchest egész egyszerűen már a félpályánál harcképtelenné kellett volna tenni. Nem annyira, hogy fájjon, csak hogy… kicsit a földre kerüljön – és a szétesést már nem úszta meg a válogatott.

A harmadik gól egy tiki-taka végén született, ahol Fernando Santos együttese úgy játszott a magyar védőkkel, mint macska az egérrel.

2.: Andriy Yarmolenko – Hollandia – Ukrajna

EB 2020: Yarmolenko – Hollandia – Ukrajna

Hát, ez is mekkora gól volt… Ezek azok a helyzetek, ezek azok a pillanatok, amikor az ember örül, hogy szereti a focit. Az ilyenek miatt nézzük, az ilyenek miatt több ez, mint egy egyszerű sport. Andriy Yarmolenko volt az, akinek gólja megindította felfelé az ukrán válogatottat.

Volt ebben egy kis düh is, láthatóan a támadó megelégelte, hogy nem jutnak egyről a kettőre, hogy minden támadás elakad, így távoli lövésre szánta el magát. Nagyon megérte…

1.: Patrick Schick – Skócia – Csehország

EB 2020: Schick – Skócia – Csehország

És akkor erről tulajdonképpen mit lehetne mondani? Aki látta, az pontosan tudja, hogy van helyzet, amikor elfogynak a szavak, aki meg nem, az alább pótolhatja. Schick nem igazán a nagy góljairól volt híres, erre most meglövi élete gólját.

Lélektanilag is a legjobb pillanatban, mikor Skócia az egyenlítésért harcolt, felbátorodtak és sikerült is volna minden bizonnyal, de jött Schick és letörte a szarvukat. A találat több mint 45 méterről született, könnyen lehet, hogy már az első körben láttuk az egész Európa-bajnokság legszebb gólját.

A legnagyobb dráma

Szerencsére happy enddel zárult, de amikor az látszott, hogy egy ember életéért küzdenek, szívmasszázst adnak, akkor mindenki megijedt.

Az is, aki dán, az is, aki nem. Egy egész világ szorított azért, hogy Christian Eriksent visszahozzák, és szerencsére ez sikerült, közel tíz percig tartott, mire olyan állapotba került, hogy le tudják vinni a pályáról.

Azóta Eriksen már közzétett egy képet, és üzent a társaknak és az érte aggódóknak.

Christian Eriksen rövid üzenete így szól:

„Hatalmas köszönet a kedves és nagyszerű üzenetekért, amit kaptam a világ minden tájáról. Rengeteget jelent nekem és a családomnak. Jól vagyok – a körülményekhez képest. Még vár rám pár vizsgálat a kórházban, de jól érzem magam. Drukkolok a csapattársaimnak a következő meccseken.”

Nem minden hős visel köpenyt

Biztosan tudjátok, hogy Christian Eriksen életét a gyors orvosi beavatkozás mentette meg. Ám, mielőtt a szakszerű segítség megérkezett volna Simon Kjær, a csapatkapitány odarohant a földön fekvő társhoz, száját kinyitotta, hogy Eriksen ne nyelje le a saját nyelvét, majd ő kezdte meg a szívmasszázst. Később az ő hívására érkeztek a csapattársak, hogy eltakarják a világ elől az újraélesztést, majd megvigasztalta Sabrina Kvist Jensent, Eriksen feleségét is. Már az álomcsapatnál jeleztük a véleményünket: Nem csak nagyszerű kapitány, de nagyszerű ember is. Le a kalappal!

A forduló balhéja

A rengeteg pozitív, egymást erősítő történet után volt nekünk egy negatív sztorink is az Európa-bajnokság első körében. Ausztria nehezen, de cseréinek köszönhetően 3-1-re verte Észak-Macedónia együttesét. A harmadik gólt Marko Arnautovic szerezte, akiről a kommentátor becserélése után épp azt mondta, hogy „mára már lehiggadt”, „hogy régen rosszfiú volt, de mióta apuka lett már más a helyzet”. Nos, Arnautovic megmutatta, hogy a kommentátor nem is tévedhetett volna nagyobbat.

A gólja után a túlfűtött játékos Ezgjan Alioski képébe nyomdafestéket nem tűrő mondatot üvöltött, amely természetes felháborodást váltott ki a fél világból. Ne haragudjatok, de hogy pontosan mit mondott, inkább nem írnánk le, legyen elég annyi, hogy az amúgy is túlfűtött balkáni helyzetet nem építette, hanem rombolta.

Arnautovic végül egymeccses eltiltást kapott, bár szerinte semmiféle rasszista indíték nem volt benne, szimplán „elvitte a mérkőzés heve”. Oké.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A forduló rekordja

Cristiano Ronaldo a magyarok ellen nem játszott jól, mégis két góllal zárt. Ritka profi, aki az elejétől a végéig küzd, hajt és sosem adja fel. Ezzel a két góllal Ronaldo lett a legidősebb duplázó, az egyetlen játékos, aki 5 EB-n is részt vett, és aki 5 EB-n is gólt rúgott. Lehet, hogy azért megy neki ennyire, mert nem iszik kólát?

A forduló meccse

Ha 0-0 marad a magyar – portugál, akkor viszont ezt a meccset választottuk volna, nem számít, hogy a lényeg, a gól lemaradt… Így viszont újra átértékeltük a dolgokat, és végül a Hollandia – Ukrajna meccs mellett döntöttünk. Nem annyira meglepő módon.

A hollandok már két góllal is vezettek, amikor Ukrajna vérszemet kapott, és két szép góllal egyenlített. A bravúr, a pontszerzés viszont nem jött össze, Denzel Dumfries fejese után a hollandok örülhettek a győzelemnek.

A legszimpatikusabb vesztes

Na, itt viszont helyet kapunk. Nem egyedül, megosztottan Skóciával. A magyar csapat a sokkal erősebb portugál csapat ellen 84 percig állta a sarat, nagyszerűen védekezett, még egy lesgólig is eljutottunk, de aztán egy peches góltól mentálisan szétesett Marco Rossi együttese. Az első gólt két másik követett. Mindez hét perc alatt.

A skótok is a szimpatikus vesztesek közé kerültek, mert nagyon jó focit játszottak, uralták a meccset, ám Patrick Schick zsenijével nem tudtak mit kezdeni, illetve ők is számtalan helyzetet puskáztak el, valamint Tomas Vaclik is ihletett formában védett.

A forduló szurkolótábora

Nincs kérdés, a magyar válogatottnak jutott a legjobb tábor. Már a Hősök teréről induló menet fantasztikus látványt nyújtott, de ami a stadionban fogadta a játékosokat, az leírhatatlan. Csak így tovább!

A második forduló után ismét jelentkezünk a kör legjeivel!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső