Vélemények – Mire váltsunk, ha leállt a sportélet?

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 április 03.

Többször írtunk már róla, hogy a bajnokságok, tornák leállása és halasztása mekkora károkat okoz a gazdaságnak, a kluboknak és a fogadóirodáknak is. A napi 5-6 ezer esemény jelentősen lecsökkent, ez pedig óriási probléma mindkét félnek: A fogadóknak és az irodáknak is.

Próbáltunk mi is alternatívát nyújtani, ami a fogadásokat illeti, de most az egyik népszerű fogadással és szerencsejátékkal foglalkozó honlap munkatársai osztották meg véleményüket a nagyközönséggel. Tegyük hozzá, nincs új a nap alatt, hiszen már mi is kiveséztünk gyakorlatilag minden lehetőséget, de érdemes elolvasni, mit mondanak a szakma külföldi szakértői.

Owain Flanders

Owain Flanders az esport mellett tette le a voksát. Kiemelte, hogy mint nagy Forma 1 rajongó, óriási csalódásként élte meg, hogy a futamokat elhalasztották, hiszen mióta az előző szezon véget ért, azóta várta az új elindulását. Ő is élőben követte az első virtuális nagydíjat, ami a bahreini pályán zajlott, és természetesen követni fogja a következőt is, ami az Ausztrál Nagydíj lesz (Mivel a Codemasters játékában a Hanoi pálya még nem szerepel, így el kellett térniük az eredeti versenynaptártól).

A múltkoriban két F1-es pilóta vett részt a versenyen (Lando Norris és Nicholas Latifi), most viszont Alex Albon és George Russell is beszállt, valamint ott lesz Charles Leclerc is. A versenyről mi is írni fogunk, ahogy tettük a bahreini küzdelem után is.

Tény, maga az esport rettenetesen nagy erőre kapott, és ez nem csak a vírus miatt történt, hiszen már a tavalyi évben elérték globális szinten az egymilliárd dollárt, ami a bevételeket illeti. Ez pedig most még csábítóbb lehet, hiszen csak itt vannak olyan események, amire fogadni is tudunk.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Iqbal Johal

Iqbal Johal a virtuális sportokat részesíti előnyben, ami nagyon fontos, de nem egyenlő az esporttal. A virtuális sportok esetén AI-vezérelt és szimulált meccseket látunk, hol csak statisztikákat látunk, de sok iroda már vizualizálja is az eseményeket. Johal szerint a virtuális sportok állnak a legközelebb ahhoz az élményhez, amit a valódi sport tud adni számára.

Ebben lehet valami, nem hiába fogja igénybe venni a Sportradar is egy mesterséges intelligencia segítségét, ők a spanyol, angol és német bajnokságot fogják szimulálni, mi pedig fogadhatunk majd rá, ezzel pedig az adrenalin, az élmény és nem utolsó sorban a pénzszerzési lehetőségeink is visszatérhetnek.

És hogy mi szól a virtuális sportok mellett? Hogy gyakorlatilag bárhol és bármikor tudunk fogadni, manapság már nagyon sok sporteseményre. A minap például jó fél órán keresztül virtuális agárversennyel ütöttem el az időt, percenként indult új futam.

És még egy nagy potenciál az irodák számára: A Z generáció. Ők azok, akik gyakorlatilag már mobillal a kezükben születtek, annyira rá vannak kattanva a technológiára és ezáltal sokkal fogékonyabbak a virtuális eseményekre.

Tom Poole

Tom Poole viszont úgy gondolja, hogy ebben az esetben az online póker felé kell nyitni. Tény, a sportfogadással foglalkozó oldalak jó része kaszinó részleggel is rendelkezik, így az adott oldalon regisztrált felhasználók igazán könnyedén átnyergelhetnek a póker vagy a rulett világába.

Ahogy teszik is azt sokan, több fogadóiroda részéről kijelentették már, a koronavírus-járvány miatt erősen megnövekedett azoknak a száma, akik pókereznek vagy bármelyik kaszinó játékukat használják.

Az online pókernek megvan az a szépsége, hogy mások pénzét nyerjük el, ez pedig mindig, minden esetben egy óriási adrenalinfröccsöt nyújt a játékosok számára, emellett fontos, hogy alkalmazhatjuk az otthonmaradás elvét, ki sem kell mozdulnunk, hogy játszani tudjunk. Ráadásul egy átlag sportfogadó számára sokkal jobban fekszik egy hosszú távú befektetés (amilyen akár a póker is lehet, gondoljunk egy egész estés tournamentre), mint egy villámjáték, amit más kaszinó játék tud nyújtani.

Ebből a helyzetből a fogadóirodák is bőven profitálhatnak, hiszen ki tudja, mekkora mértékű lesz a lemorzsolódás a jövőben, amikor újra elindulnak a sportesemények, hány sportfogadó dönt úgy, hogy inkább végérvényesen átnyergel az online pókerre?!

Hogy melyik ágazat lesz a legnagyobb nyertes, egyáltalán ebben a helyzetben a fogadóirodák számára van-e nyertes, az majd csak a jövőben dől el, de az eddigiek alapján én az online pókert tartom a legnagyobb esélyesnek.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső