Vettel távozik a Ferraritól – Már meg is van az utódja

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2020 május 15.

Sebastian Vettel 13 éve, 2007-ben debütált a Formula 1-ben, bár már az előtte levő évben tesztpilótaként szerepelt a Toro Rosso csapatánál. A Ferrarihoz 2015-ben szerződött és most öt év után megrekedtek a tárgyalások az istálló és a pilóta között, így úgy döntöttek a felek, hogy közös megegyezéssel nem hosszabbítják meg Vettel lejáró szerződését.

A négyszeres világbajnok egyszer sem tudott a Ferrari kötelékein belül világbajnoki címet szerezni, kétszer lett második helyezett.

Mattia Binotto, a Scuderia Ferrari csapatfőnöke elmondta, hogy az elválás békés volt, aminek nem volt különösebb oka, egyszerűen a csapat és maga Vettel is úgy érezte, eljött annak az ideje, hogy útjaik különváljanak, mert mindkét fél így érheti el a maga céljait.

Az okok

Persze, ennél azért kicsit árnyaltabb a kép, ahogy arra számítani lehetett és a különböző, jól értesült hírportálok szerint több oka is volt annak, hogy Vettel távozik a maranellói istállóból. Az egyik ok az, hogy csapattársa, a 22 éves monacói Charles Leclerc négy éves szerződést írt alá, míg Vettel elé csak egy éves kontraktust tettek le, ami jól mutatja, hogy a Ferrari már nem számol hosszú távon a némettel.

Ez egy Vettel-kaliberű pilóta egójának bizonyára nem esett jól, de ezt még reálisan nézve el lehet fogadni. Míg ő 32 éves már, csapattársa pedig tíz évvel fiatalabb, ez egy jogos elképzelés a csapat részéről.

Másrészt az az egy éves szerződés jelentős fizetéscsökkentést is jelentett volna, ami szintúgy nem nyerte el Vettel tetszését. Bár ő maga azt nyilatkozta, hogy a távozásában nem játszottak szerepet az anyagiak, de ezt azért nehéz elképzelni ebben a sportágban. Vagy bármelyik sportágban. Hogy egy focis példát mondjunk: Gareth Bale inkább tűri, hogy nem játszik, hogy karrierje óriási lejtmenetben van, képtelen engedni a fizetéséből.

Visszakanyarodva cikkünk főszereplőjéhez: Nagyjából ugyanazt mondta el, mint Binotto, kiegészítve egy köszönetnyilvánítással, amit az egész Ferrari felé intézett.

Sebastian Vettel öt Ferrarinál eltöltött év után tehát távozik. Ebben az öt évben 14 alkalommal állhatott fel a dobogó legfelső fokára és 54-szer volt második vagy harmadik helyezett. Ahogy írtam, legjobb eredménye két összetett második helyezés.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Az új Ferrari-pilóta

Sokat nem kellett várni arra, hogy az olaszok bejelentsék Charles Leclerc csapattársát. Még meg sem száradt a tinta a Vettel távozásáról szóló cikkeken, máris beindult a pletyka-gépezet, vajon ki is lesz a Ferrari új tagja. Ezek a pletykák pedig hamar igaznak bizonyultak, pár nappal később már meg is született a döntés: Carlos Sainz Jr., a McLaren 25 éves spanyol pilótája veszi át Vettel helyét.

Hiába emlegették még Ricciardot és Giovinazzit, ezek a hírek eltörpültek a Sainzról szóló pletykák mellett.

A név nem hiába ismerős, idősebb Carlos Sainz kétszeres rally-világbajnok, így egyértelmű volt, hogy fia is az autósport szerelmese lesz. Így is történt, a spanyol a Formula 3-ban elért teljesítményét követően a Toro Rossonál kezdte meg F1-es pályafutását, majd a Renault és a McLaren következett. Bernie Ecclestone, az F1 korábbi mindenható ura szerint azonban Sainznak csak a másodhegedűs szerep fog jutni Leclerc mellett.

Vettel jövője

Azzal, hogy Vettel távozik, hogy lényegében már Sainznak melegíti az ülést azt is jelenti, hogy a McLarennek a spanyolt kell pótolni. El is kezdődtek a találgatások, sokan azt gondolták, hogy Vettelnek a McLaren csapata kihívást jelentene (és ők meg is tudják fizetni őt), kisebb istálló csapatával nem igazán boronálták össze.

Kollégája, a mexikói Sergio Perez szerint Vettel közelebb áll a visszavonuláshoz, mint egy másik csapathoz. Perez azt is elmondta, hogy a szurkoló beszél belőle és semmiféle belsős infót nem tud az ügyről, ő is csak találgat.

Röviddel később a McLaren megtalálta az új pilótáját: Nem Sebastian Vettelt. Daniel Ricciardora esett a választásuk, akivel meg is egyeztek, így a németnek nem sikerült az azonnali váltás.

Több lehetőség is van a pakliban Vettel jövőjével kapcsolatban, egyelőre azonban biztosat senki sem tud, még maga Vettel sem. A 2021-ben induló Aston Martin is célállomás lehet, ahogy a Mercedes is, de az is reális, hogy a négyszeres világbajnok felhagy a versenyzéssel, amiért igazán kár lenne.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső