Angers – Lorient: Fogadási Tippek és Ligue 1 Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 19.
Angers
Teljesítmény:
D V D V N
  • Stade Raymond Kopa
  • November 21. 15:00
Nézd élőben itt:
20BET
Lorient
Teljesítmény:
V V D V D
Angers1.93
Döntetlen 3.49
Lorient4.27
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Van még a tarsolyunkban egy francia meccs mára, aztán a Ligue 1 mostani fordulóját elengedjük, mi több érdekes meccset nem találtunk. Vagyis találtunk, de vannak annál érdekesebbek, inkább azokat választottuk. Szóval, jöjjön az Angers – Lorient találkozó, amely a fogadóirodák számára nem egyértelmű. Tény és való, hogy a Lorient – bár most hullámvölgybe kerültek – sokkal jobb, mint mondjuk tavaly, de az Angers sem egy rossz csapat, dacára, hogy ők sem legjobb napjaikat élik.

A vendégek utoljára szeptember 22-én tudtak bajnoki mérkőzést nyerni, igaz, az egy hatalmas skalp volt, a Nice együttesét győzték le 1-0-ra. Azóta eltelt több mint egy hónap, a Lorient mérlege pedig egyre rosszabb és rosszabb. Utolsó öt meccsükből hármat elveszítettek, láthatóan gödörbe kerültek.

De – ahogy írtam – az Angers-nál sincs most kolbászból a kerítés, ők október 3-án győzedelmeskedtek a sereghajtó Metz ellen, az azóta lejátsoztt négy meccsükön a mérleg két döntetlen és két vereség.

A Lille elleni egy pont nem rossz, mégis csak a bajnoki címvédőről van szó, ez volt az utolsó lejátszott találkozójuk a válogatott szünet előtt.

Ezen francia meccs után teszünk egy kis kitérőt Spanyolországba, Németországba, a napot pedig a taljánoknál fejezzük be.

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Lille – Angers: 1-1

G.: Djalo ill. Ounahi

Az Angers igazi bravúrcsapat. Képesek bárkit – értsd: bárkit – megszorongatni a francia elsőosztályú bajnokságban, közben pedig igazán gyenge teljesítményre is láttunk már jó pár példát. Ez most valahol a kettő között volt. Ha csak annyit mondunk, hogy a bajnoki címvédő otthonából hoztak el egy pontot, akkor az bravúr. Ha meg azt, hogy a bajnokság 12. helyezettjével ikszeltek… Hát, akkor az csalódás.

A kezdők:

Lille:

Grbic – Celik, Fonte, Djalo, Mandava – Ikone, B. André, Sanches, Bamba – B. Yilmaz, David

Angers:

Petkovic – Manceau, Thomas, Ebosse – Cabot, Ounahi, Mangani, Doumbia – Fulgini – Bahoken, Boufal

A Lille rendkívül elszúrta a szezon elejét. Lehetett azért sejteni, hogy címet nem tudnak védeni, hiszen a PSG alaposan bevásárolt, de azért azt hittük, hogy a nagyjából együtt maradt keret képes lesz a dobogóért, az ezüstéremért harcolni majd. Egyelőre az látszik, hogy még a nemzetközi kupaszereplésből sem lesz semmi. Hacsak meg nem nyerik a Bajnokok Ligáját…

Mindenesetre ezt a meccset relatíve jól kezdték, a 8. percben Jonathan Bamba cselei után felpasszolta a labdát Burak Yilmaznak, aki viszont nagyon okosan átlépte azt, elvonva az Angers-védők figyelmét. Így került a játékszer Jonathan David elé, a kanadai viszont gyengén fejezte be az akciót, Petkovic lábbal védett.

Nagy helyzet ezután húsz percig nem volt, de érdekes jelenet sem igazán, ugorjunk is a 27. percre, amikor egy jobboldali szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak. Ezt Renato Sánches végezte el, aki valóságos szupertehetségként indította pályafutását, majd a Bayern Münchenben megrekedt, elfeledkeztek róla, a Lille-ben viszont sikerült felépítenie magát. A beívelt labda Benjamin André előtt elszállt – szerintem szándékosan engedte el a középpályás – a mellette érkező Tiago Djaló számára viszont így volt tökéletes, extrém mozdulattal juttatta kapuba a játékszert.

A középkezdést követően egyenlíthettek volna a vendégek, Souleyman Doumbia azonban Ivo Grbic szeme közé lőtt, a horvát válogatott kapus szögletre tudott tisztázni.

A szünetet követően a Lille-nek két esélye is volt arra, hogy lezárja a találkozót, a montenegrói Petkovic viszont mindkét esetben szépen védett. Először a veterán José Fonte közeli próbálkozásánál volt a helyén, majd Yusuf Yazici ziccerét sikerült hárítania. Mindkét védés hatalmas volt, nagyban hozzásegítette a csapatot a pontszerzéshez. Mert ne legyenek kétségeink, ha bármelyik helyzetből gól lett volna, akkor abból az Angers már nem tudott volna felállni.

Így viszont sikerült, a 83. percben egy gyönyörű akciót zárt le góllal Azzedine Ounahi, így nem kellett üres kézzel távozni a Pierre-Mauroyból.

Előző 5 meccs eredménye
2021.07.31.Barátságos Mérkőzés
lorient
1:0
angers
Barátságos Mérkőzés
2021.05.02.Ligue 1
lorient
2:0
angers
Ligue 1
2020.12.06.Ligue 1
angers
2:0
lorient
Ligue 1
2020.08.08.Barátságos Mérkőzés
angers
0:0
lorient
Barátságos Mérkőzés
2018.07.21.Barátságos Mérkőzés
lorient
3:1
angers
Barátságos Mérkőzés
20BET
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Lorient – Brest: 1-2

G.: Grbicill. Faivre, Mounie

A múltkori csúnya, 4-0-s zakót követően a Lorient játékosai szerettek volna javítani saját közönségük előtt. Hálás ellenfelet kaptak, a mögöttük levő Brest érkezett a Stade du Moustoir-ba, és talán sikerült is volna nyerni, ha nincs egy korai kiállítás hazai oldalon, ami aztán így megpecsételte a sorsukat, újabb vereséget szenvedtek.

A kezdők:

Lorient:

Nardi – Mendes, Petrot, Morel – Hergault, Monconduit, Abergel, Le Goff – Le Fee – Moffi, Grbic

Brest:

Bizot – Pierre-Gabriel, Duverne, Brassier, Uronen – Faivre, Magnetti, Belkebla, Honorat – Mounie, Le Douaron

A Strasbourg elleni zakó ellenére szinte teltház fogadta a játékosokat, ők pedig igyekeztek kiszolgálni őket. Ennek megfelelően az ötödik percben már gólnak örülhettek, Teremas Moffi egy baloldali – erőszakosabb – labdaszerzést követően passzolt középre, ahol Adrian Grbic állítgatás nélkül küldte a labdát a kapuba.

A már korábban említett kiállítás a 28. percben következett be, Jerome Hergault lépett bele ellenfele vádlijába, méghozzá talppal, nem is értették sokan, hogy kaphat ezért csak sárgát a játékos. A VAR jelezte is a játékvezetőnek, hogy ez talán többet is megér, mint egy sárgát, végül a játékvezető megváltoztatta döntését a videók alapján,

Nem kap szobrot Lissorgue játékvezető a hazaiaktól, az biztos, a második félidő elején ugyanis befújt egy tizenegyest a vendégeknek. Meg kell jegyeznem, a döntéssel nagyon nem lehetett vitatkozni, Leo Petrot valóban kézzel kapott bele egy megcsúsztatott fejesbe.

A tizenegyest Romain Faivre végezte el, és simán be is lőtte azt, 1-1.

Próbálta legalább az egy pontot megtartani a Lorient, azonban tíz emberrel eleve nehéz helyzetben voltak. Nem is sikerült kibírni a végéig, a 80. percben újabb gólt kaptak. Érdekes gól volt, sok köze nem volt hozzá Steve Mounie-nek, Pierre-Gabriel szó szerint agyonrúgta a támadót, viszont a lábáról a gólvonal mögé pattant a játékszer.

Kíváncsi lennék, mi lett volna a meccs végeredménye, ha Hergault nem lép oda piros lapot érően az ellenfelének. Ezen viszont már kár agyalni, a lényeg az, hogy a Lorient hatodik meccsén is nyeretlen maradt (3 döntetlen, 3 vereség).

Összefoglalás

Az Angers csapatában egyetlen sérültről vagy eltiltottról sem tudunk, ami nagyban megkönnyíti a mester számára a felkészülést, a legjobbjait küldheti pályára mindenféle korlátozás nélkül. A Lorient együttesénél Loris Mouyokolo és Armand Laurienté nem játszhat, utóbbi nagy érvágás a vezetőedző számára.

A tavalyi idényben mindig a hazai csapat nyert, ősszel az Angers nyert 2-0-ra, tavasszal a Lorient ugyanilyen arányban.

A forma egyik csapatnál sem veri az eget, de növeli a hazai csapat esélyeit, hogy a Lorient ebben az idényben hét idegenbeli meccséből egyet sem tudott megnyerni. Négy döntetlen mellett három vereségük van, és kaptak ezen hét meccs alatt 15 gólt.

Ez számunkra arra enged következtetni, hogy az Angers kilábalhat a gödörből, megverheti ellenfelét. Bízunk a hazai győzelem mellett a gólokban is, habár az utóbbi meccseiken ritka volt az over 2,5, most mégis jó esélyt látunk rá. Ez tehát a két tippünk: Hazai győzelem, illetve két és félnél magasabb gólszám.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső