Arminia Bielefeld –Hertha BSC: Fogadási Tippek és Bundesliga Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 január 06.
Arminia Bielefeld
Teljesítmény:
V N V V N
  • SchücoArena
  • Január 10. 18:00
Nézd élőben itt:
QuickWin
Hertha BSC
Teljesítmény:
N V D D N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Az újonc eddigi Bundesligás szereplése felejthető – és akkor még nagyon visszafogott voltam. A tavalyi másodosztály bajnoka egyelőre kiesőhelyen áll, a játékuk sem túl meggyőző, ennél például sokkal jobban szerepel a Stuttgart, akik a második helyen végeztek. Persze, ilyenkor ez másodlagos, mármint… Nem feltétlenül jobb a bajnok egy évvel később, de mégis szemmel látható a különbség köztük.

Eddig három alkalommal tudtak győzni: A Mainzot, a Schalkét és a Kölnt sikerült kétvállra fektetni.

Bruno Labbadia együttese is gyengén muzsikál, ahhoz képest, ami elvárható lenne tőlük, hiszen megszámlálhatatlanul sok pénzt költöttek az utóbbi években igazolásokra. Ennek ellenére csak a tabella második felében szerepelnek.

A Bielefeld vereséggel, a Hertha győzelemmel hangolt erre a találkozóra.

Vessük bele magunkat az Arminia Bielefeld – Hertha BSC találkozó rejtelmeibe!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Arminia Bielefeld – Borussia Mönchengladbach

A játéktudás alapján könnyebb Gladbach győzelemre számítottam, mindössze egy góllal bizonyultak jobbnak Marco Rose fiai.

A találkozó főszereplője Breel Embolo volt, aki már az első félidőben is többször került ziccerbe, de akkor még nem volt szerencséje. Először 15 méteres lövése jött ki a kapufáról, és hiába lett az övé a kipattanó is, belebotlott a labdába, elügyetlenkedte a helyzetet.

Másodszor Pieper közbelépésével akadályozta meg a gólt, Embolo lövése után a Bielefeld védője tisztázni tudott.

A másik oldalon csak egyetlen helyzetet lehetett feljegyezni, Sergio Cordova lövését, ami mellé szállt.

A szünet után Embolo számára csak összejött a gól, az 58. percben Jonas Hoffmanntól kapott remek indítást, Pieperrel kéz a kézben rohantak a kapuig, majd a svájci támadó Ortega mellett ellőtte a labdát.

Úgy szinte lehetetlen megnyerni egy meccset, ha 90 perc alatt egyetlen kaput eltaláló lövése sincs az adott csapatnak. Márpedig a Bielefeld most így járt, összesen hétszer próbálkoztak, de minden próbálkozás erősen célt tévesztett. Sokat elárul a támadások, lövések minőségéről, hogy az összefoglalókba csak és kizárólag Cordova lövését tudták betenni.

A Gladbach ugyan csak egy góllal nyert tehát, de a játék képe alapján ez lehetett volna több is.

Előző 5 meccs eredménye
2019.01.09.Barátságos Mérkőzés
hertha
4:1
arminia bielefeld
Barátságos Mérkőzés
2015.08.10.Német Kupa
arminia bielefeld
0:2
hertha
Német Kupa
2014.10.28.Német Kupa
arminia bielefeld
4:2
hertha
Német Kupa
2011.01.30.Bundesliga 2
arminia bielefeld
1:3
hertha
Bundesliga 2
2010.09.12.Bundesliga 2
hertha
3:1
arminia bielefeld
Bundesliga 2
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Hertha BSC – Schalke 04

Nem kezdett rosszul a sereghajtó Schalke a fővárosban, egy darabig egyáltalán nem találták a fogást Matheus Cunháék, és még egy nagyobb helyzetig is eljutottak a vendégek, akik Christian Gross személyében újfent új vezetőedző kezei alatt játszanak.

Dodi Lukebakio révén alakult ki az első helyzet, a fiatal belga lapos lövését azonban Fahrmann védte. A túloldalon a sérülésből felépült Mark Uth kapott remek labdát, egészen a kapuig futott, majd lőtt, Schwolow mentett szögletre.

A 36. percben szerezték meg a vezetést végül a hazaiak, Matteo Guendouzi 16 méterről csavart a kapuba. Szép találat volt, ez volt a francia második gólja új csapatában. A második félidőben már jobban kijött a hazaiak fölénye, főleg a második gól után engedte el a Schalke a meccset.

Az a bizonyos második gól pedig az 52. percben, tehát szinte azonnal megszületett. Vladimir Darida az alapvonalról passzolt vissza az érkező Jhon Cordobának, a kolumbiai támadó meg ha már ott volt, akkor ki is használta az adódó lehetőséget. Cordoba egyébként közel két hónapig nem volt bevethető, bizonyára jót tett neki, hogy góllal tudott visszatérni.

Az utolsó találatot pedig a cserként pályára lépő Krzysztof Piatek szerezte, egy perccel azután, hogy Cordobát váltotta. Két Schalke játékos sem figyelt oda a lengyelre, akit Darida lőtt ki, a csatár pedig okosan Fahrmann mellett a hálóba lőtt.

Nem mondom, hogy megsemmisítő vereséget mért a Hertha a Schalkéra, mert nem lenne igaz, de az viszont igaz, hogy nagyon magabiztosan gyűjtötték be a három pontot.

Összefoglalás

Ez sem a legkönnyebb kimenetelű meccs, egyértelműen nem tudnám megmondani, hogy ki nyeri ezt a találkozót. A legközelebb a vendégek győzelme áll hozzám, de vannak bennem kétségek. Az, hogy hazai pályán elintézték a Schalkét még nem jelent semmit, ezt elég sokan elmondhatják magukról idén. Ráadásul idegenben sem annyira jó a mérleg, kétszer nyertek, kétszer ikszeltek és háromszor kikaptak Labbadiáék.

A Bielefeld hazai pályán kétszer nyert és ötször kikapott, tehát nem lehet azt mondani, hogy félelmetes hely lenne a Schüco Arena.

Utóbbi találkozóik a másodosztályban, illetve a kupában estek, legutóbb pedig egy barátságos mérkőzésen mérték össze az erejüket. Ha az örökmérleget nézzük, akkor enyhe Hertha fölényt tapasztalhatunk, ötször nyert a Bielefeld, tízszer a Hertha, nyolc meccsük pedig döntetlennel végződött.

Ami jó hír a Hertha számára, hogy Jhon Cordoba visszatért sérüléséből. Ezt egyből góllal tette, és bár még csak négy gólig jutott új csapatában, de hosszú időn keresztül volt sérült. Az ő játéka mindenképp pozitív hatással lesz a csapatra, ebben bíznak a szurkolók és ebben bízik Labbadia is.

Ő a döntő faktor, a döntő tényező, amiért a Hertha győzelmére fogadok. Bár félek tőle, hiszen idegenben lesz, de nem annyira erős a Bielefeld, hogy ne tudják elintézni őket.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső