Arminia Bielefeld – Wolfsburg: Fogadási Tippek és Bundesliga Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 16.
Arminia Bielefeld
Teljesítmény:
N V V V D
  • SchücoArena
  • November 20. 15:30
Nézd élőben itt:
QuickWin
Wolfsburg
Teljesítmény:
N N N V V
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Még két német bajnoki meccs vár ma ránk, mindkettőt szombaton rendezik. Úgy gondoltuk, gondoljuk, hogy az Arminia Bielefeld – Wolfsburg mérkőzésben van fantázia, meg is próbáljuk a legtöbbet kihozni a dologból. A farkasok nagyszerűen kezdték az idényt, álltak az élen is egy ideig, azonban jött egy komoly(abbnak tűnő) hullámvölgy, ami miatt egészen a középmezőnyig süllyedtek. Mivel közben a Bajnokok Ligájában sem ment a szekér, így lehetett félteni a csapatot, és Mark van Bommel is félthette az állását.

A Bayer Leverkusen elleni idegenbeli találkozón felcsillant a remény, hogy újra visszatalálnak a helyes útra, a jó erőkből álló, EL-ben küzdő gyógyszergyáriakat végül 2-0-ra sikerült legyőzniük, helyenként jó játékkal. Ezt követően pedig az Augsburg sem okozott problémát, bár a játékerőket összehasonlítva igencsak karcsú az 1-0-s siker, amit elértek Weghorsték.

És akkor itt van nekünk az Arminia Bielefeld, akik a tavalyi évhez hasonlóan idén is a kiesés ellen fognak küzdeni, ez szinte már biztos. A bajnokság harmadához értünk, amikor az erőviszonyok már nagyjából kirajzolódnak, a csapat pedig az utolsó előtti pozíciót foglalja el, 1 győzelemmel, 5 döntetlennel és öt vereséggel.

Igaz, az utolsó fordulóban sikert értek el, talán ez megnyomja annyira az önbizalmukat, hogy beindul a szekér. Vagy nem. Valószínűbb, hogy nem.

Vágjunk bele!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

VfB Stuttgart – Arminia Bielefeld: 0-1

G.: Okugawa

Hol van már a tavalyi hó? Ezzel csak arra szeretnék kilyukadni, hogy a tavaly még bivalyerős Stuttgart most a kiesés ellen harcol. Jelen állás szerint így lesz, közel sem olyan eredményesek, mint „kisdedkorukban” voltak. Persze, hiányzik egy rakás játékos, köztük Sasa Kalajdzic, aki tavaly a hátán cipelte a csapatot, valamint Silas Wamangituka, aki már Silas Katompa Mvumpa néven nyomja. Mondjuk úgy, hogy volt egy kis – szándékos – kavarodás azzal a névvel…

A kezdők:

VfB Stuttgart:

Bredlow – Anton, Ito, Mola – Karazor – Sosa, Mangala, Endo, Nartey – Massimo, Didavi

Arminia Bielefeld:

Ortega – Brunner, Pieper, Nilsson, Laursen – Wimmer, Prietl, Vasiliadis, Okugawa – Klos, Kruger

Egy gyönyörű szólóval indult el a mérkőzés, amit Waldemar Anton hajtott végre. A stuttgarti bekk úgy indult meg, mintha Leo Messit vagy Cristiano Ronaldot láttuk volna, sem szabályosan, sem szabálytalanul nem tudták őt megállítani a feketemezes vendégek. Anton aztán jól is passzolt, Didavi lekészítette a labdát Massimonak, a lövésbe azonban Amos Pieper belelépett, így csak szöglet lett az esetből.

A másik oldalon nem volt szép szóló, csak egy gyönyörű kiugratás Wimmer részéről. A középpályás remekül vette észre, hogy Masaya Okugawa három védő gyűrűjéből szabadul ki, a nagyszerű indítást átvette a japán, majd Bredlow mellett a hálóba lőtt, 1-0. A hazai védelem egyébként bőszen lest reklamált, de manapság ez már egy totálisan felesleges macera, hiszen a videóbíró kiszúrja, ha egy gól szabálytalan körülmények között esik. Általában…

Roberto Massimonak meggyűlt a baja a bielefeldi védőknek, a kapott gól után másodszor is ígéretes helyzetből lőhetett, most azonban Jacob Laursen vetődött bele a labdába, megakadályozva ezzel az egyenlítést.

A második félidőben nagyon közel járt az újabb gólhoz a Bielefeld, a csereként pályára lépő Andres Andrade lehetett volna az első panamai játékos, aki a Bundesligában gólt szerez, végül a fejes a kapufát érintve hagyta el a pályát.

Nem ez volt az egyetlen vendég kapufa a mérkőzésen, a folytatásban Amos Pieper forgácsolta szét a felsőlécet, majd ugyanezt tette Fabian Klos is. A labda mindkét esetben a gólvonal előtt pattant le.

Megérdemelten aratott győzelmet a vendégcsapat, a Stuttgart vesszőfutása pedig folytatódik. Emlékszem, tavaly beszélgettünk róla, hogy Pellegrino Matarazzo feladata az lesz, hogy azt a csapatot egyben tartsa. Nem sikerült, és ez látszik is az eredményeken.

Előző 5 meccs eredménye
2021.02.19.Bundesliga
arminia bielefeld
0:3
wolfsburg
Bundesliga
2020.10.25.Bundesliga
wolfsburg
2:1
arminia bielefeld
Bundesliga
2017.03.22.Barátságos Mérkőzés
wolfsburg
1:1
arminia bielefeld
Barátságos Mérkőzés
2015.04.29.Német Kupa
arminia bielefeld
0:4
wolfsburg
Német Kupa
2009.03.21.Bundesliga
arminia bielefeld
0:3
wolfsburg
Bundesliga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Wolfsburb – Augsburg: 1-0

G.: Nmecha

Talán a Wolfsburg kilábal a gödörből, a Bayer Leverkusen után az Augsburgot is legyűrték. További jó hír a farkasok háza tájáról, hogy Wout Weghorst újra pályán lehetett, és bár gólt ezúttal nem szerzett, az ő jelenléte több szempontból is létfontosságú a csapat számára. Az Augsburg tovább szenved, minden bizonnyal egy hosszú, kudarcokkal teli szezon vár rájuk.

A kezdők:

Wolfsburg:

Casteels – Bornauw, Guilavogui, Brooks – Baku, Arnold, Gerhardt, Otávio – Steffen, Nmecha – Weghorst

Augsburg:

Gikiewicz – Gumny, Gouweleeuw, Oxford, Pedersen – Caligiuri, Maier, Strobl, Vargas – Finnbogason – Zeqiri

Több játékosára még így sem számíthatott a holland mester, Mark van Bommel, nem lehetett a pályán például Kevin Mbabu, Xaver Schlager, Luca Waldschmidt vagy Maxence Lacroix. Viszont – ahogy említettem – Wout Weghorst már igen.

A gólerős holland válogatott helyett most viszont más volt a nyerőember, név szerint Lukas Nmecha, akinek a szezonja nehezen indult, azt követően vált stabil kezdővé, hogy Weghorst a koronavírus miatt kiesett. Úgy tűnik, elnyerte van Bommel bizalmát, mert az edző most is helyet szorított neki.

Ezt pedig góllal hálálta meg a német válogatott támadó, a 14. percben Paulo Otávio beadását nagy erővel, pontosan fejelte meg, Gikiewicz csak belekapni tudott a labdába, hárítani nem.

A szép gólt egy újabb követhette volna pár perccel később. Nmecha most az előkészítő szerepében villogott, vissza akarta adni a kölcsönt Paulo Otávionak, a brazil gurítása azonban néhány centiméterrel célt tévesztett.

A vendégek nem voltak valami aktívak az első játékrészben, egyedül Daniel Caligiuri lövését lehetett kiemelni, ami végül elkerülte a kaput, ezt érezte is Koen Casteels, és visszahúzta a kezét, nehogy feleslegesen csináljon az ellenfélnek egy szögletet.

A fordulás után már sokkal jobban játszottak a vendégek, de úgy nem lehet megfordítani egy meccset, ha 10 lövésből csak egy talál kaput. Azt az egyet Andi Zeqiri eresztette meg, nagy helyzetben a kapu közepébe lőtt, de Casteels lábbal védett.

A másik oldalon is egy ziccer volt, amelyet Felix Nmecha, Lukas öccse hagyott ki, illetve talán az helytállóbb kifejezés, hogy Gikiewicz védett.

Az Augsburg a mérkőzésen két fontos emberét is elveszítette, a jövőben nehéz feladat vár rájuk.

Összefoglalás

Ha lehet hinni az internetnek – néha nem tanácsos -, akkor az Arminia Bielefeld teljes kerettel várhatja a szombati összecsapást, egyetlen hiányzójuk sem lesz. A Wolfsburg nem ilyen szerencsés, ott még mindig harcképtelen Xaver Schlager, Luca Waldschmidt, Bartosz Bialek és William, valamint eltiltott Maxence Lacroix.

A hiányzók ellenére erősebb csapat a Wolfsburg, tavaly ezt meg is mutatták, idegenben 3-0-ra, hazai pályán 2-1-re nyertek a farkasok.

Azt gondolom, hogy a győzelem kötelező most, hogy Weghorst is visszatért, illetve Lucas Nmecha is beindult. Ráadásul Kevin Mbabura is számíthat majd van Bommel, ami megintcsak nagy könnyebbség számára.

Az oddsok alapján a bukik kemény meccsre számítanak, de hazai pályán a Bielefeld gyenge. tíz gólt kaptak, hármat rúgtak, győzni még nem győztek.

Mi annyira nem gondolnánk, hogy ez kemény meccs lesz. Szerintünk a hazaiak nem tudnak majd kapuba találni, míg a vendégek igen. Így mi most ezt a két tippet játsszuk meg.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső