Arsenal – Southampton: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes

Olvasd el 10 perc alatt szerző Bartos László 2021 december 10.
Arsenal
Teljesítmény:
V V N V N
  • Emirates Stadium
  • December 11. 16:00
Nézd élőben itt:
QuickWin
Southampton
Teljesítmény:
D D V V N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Ember tervez, Isten végez, a tegnapot kicsit rövidre szabtuk, próbáljunk meg ma többet tippelni! Terveink között három Premier League mérkőzés szerepel, mindhármat a holnapi nap délutánján rendezik, így nektek is lesz időtök utána járni a dolgoknak, ha esetleg kétségek merülnének fel bennetek, vagy maradt bármi kérdésetek.

Az Arsenal – Southampton találkozóval indítunk, ezt a Chelsea, valamint a Liverpool aktuális bajnoki mérkőzése követi majd. Már nem merek ígérni, így tényleg csak a tervet mondom: Az angol meccsek után két spanyol, illetve német mérkőzés jön.

Az ágyúsoknál most ismét válság van, vagy kezdődőben van, a Liverpool elleni zakó megtörte Mikel Arteta csapatát. Mert ugyan az akkori sereghajtót, a Newcastle-t ezt követően meg tudták verni, de a Manchester United és az Everton – és ez utóbbi sokkal nagyobb meglepetés – már túl nagy falat volt megint.

Ettől függetlenül ők a favoritok a szentek ellen, akiknek az egész idény idáig egy nagy válság. Kellemetlen eredmények, kiesőzóna, egy rakás váratlan döntetlen… Szóval nem túl sok biztató dolgot tudnék elmondani Ralph Hasenhüttl csapatával kapcsolatban.

Az a Soton nagy szerencséje, hogy a mezőny hátsó fele elég sűrű (és ez egyben a pech is), mert egy-két győzelemmel a felsőházban találhatják magukat. Csakhogy négy nyeretlen mérkőzéssel a hátuk mögött, az Emirates-ben vendégeskedve az utolsók között jut eszembe az, hogy nyerhetnek.

A fogadóirodák szorzói szerintem reálisak, de lássuk, mi az, ami elbillentheti a mérleg nyelvét egyik vagy épp a másik irányba!

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Everton – Arsenal: 2-1

G.: Richarlison, Gray ill. Ödegaard

Erre azért kevesen gondoltak volna. Összekapta magát a gyenge formában futballozó Everton, és minden valószínűség szerint – ha csak ideiglenesen is, de – megmentették Rafa Benitez állását. Igazán kaotikus mérkőzés volt, ahol Richarlison mesterhármasig jutott, azonban ezen találatok közül csak egy volt szabályos. A dráma megmaradt a meccs végére, köszönhetően Demarai Graynek…

A kezdők:

Everton:

Pickford – Coleman, Mina, Keane, Godfrey – Gordon, Doucouré, Allan, Gray – Townsend – Richarlison

Arsenal:

Ramsdale – Tomiyasu, White, Gabriel, Tierney – Partey, Xhaka – Saka, Ödegaard, Martinelli – Lacazette

Kicsit megkavarta a kártyákat Mikel Arteta, Pierre-Emerick Aubameyangot, Sambi Lokongát, Nicolás Pépét és Nuno Tavarest csak a kispadra tette. Gondolta, ez ellen a gyengélkedő Everton ellen elegendő lesz ez a kezdő is. És mekkorát tévedett!

Fogalmazhatunk úgy is, hogy az ágyúsok gyengén kezdtek, de talán az helytállóbb, hogy az Everton igazán összeszedetten lépett pályára. Agresszíven letámadtak, már a saját tizenhatosán megpróbálták megzavarni a vendégeket, és ez többször eredményre is vezetett, a White-Gabriel páros számos labdát elszórt, amit aztán a kékmezesek begyűjtöttek.

Olyan igazán nagy helyzetet kialakítaniuk nem sikerült a liverpooliaknak, volt egy Demarai Gray bomba – ami jócskán fölé szállt -, meg egy gyengécske Richarlison próbálkozás. De az Arsenal méregfogát kihúzták, látványosan nem ízlett ez a játék Lacazette-éknek.

És a 44. percben a folyamatos nyomás góllá is érett, miután Richarlisont a tizenhatos sarkánál a földbe döngölték szabadrúgást kapott a házigazda. Androw Townsend jól megnézte, kinek a fejére íveli rá a játékszert, és így is tett, tökéletes beadását Richarlison a hosszúba bólintotta.

Ám a VAR jelzett Mike Dean fülére, a brazil egy kicsit előrébb tartózkodott, mint a londoni védők, maradt a 0-0.

De nem sokáig! Még az első félidőben teljesen váratlanul az Arsenal betalált, Martin Ödegaard szépen belsőzte be Kieran Tierney beadását.

Hidegzuhany a javából, ám a hazaiak nem adták fel.

Bár nehéz koncentráltnak maradni akkor, ha egy gólodat elveszik, és még nehezebb, ha kettőt is elvesznek. Richarlisonnal – és az Evertonnal – ez történt.

Az 58. percben Doucouré passzát ismét Richarlison vágta a hálóba, és ismét pár centiméteren múlt a lesállás. De tény és való, az volt, a VAR ezt is kikockázta nekünk.

Nem gond, ez sem szegte kedvét a kékeknek, és végül a 79. percben már szabályos gólt szereztek. És igen, Richarlison volt azt. Ez a gól nem volt olyan szép, mint az első vagy a második, de ezt legalább megadták. A támadó azután talált fejjel a hálóba, hogy Demarai Gray a tizenhatos szélén állva kapura csavart, a labda pedig kijött a felsőlécről. Aaron Ramsdale – mivel a lövésre eldobta magát – verve volt már, 1-1.

És a végén a sors igazságot szolgáltatott, mert Rafa Benitez együttese meg tudta nyeni a meccset. Most is távolról próbálkozott Demarai Gray, ezúttal is a kapufát találta el (most a baloldalit), de a labda most nem kifelé, hanem befelé pattant.

Mindez a 92. percben, úgyhogy volt nagy öröm a Goodison Parkban. Az Arsenal az egész mérkőzésen inaktív volt, nem érdemeltek volna még egy pontot sem.

Előző 5 meccs eredménye
2021.01.26.Premier League
southampton
1:3
arsenal
Premier League
2021.01.23.FA Kupa
southampton
1:0
arsenal
FA Kupa
2020.12.16.Premier League
arsenal
1:1
southampton
Premier League
2020.06.25.Premier League
southampton
0:2
arsenal
Premier League
2019.11.23.Premier League
arsenal
2:2
southampton
Premier League
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Southampton – Brighton: 1-1

G.: Broja ill. Maupay

Hihetetlen izgalmak és dráma közepette tudott egy pontot elvinni a St. Mary’s-ből a Brighton, Neal Maupay bizonyult nyerőembernek Graham Potter csapatában. A mérkőzés a vártnál sokkal kiegyenlítettebb játékot hozott, ugyanannyi kapura lövési kísérlete volt mindkét csapatnak, nagyjából a labdabirtoklás is egyenlő volt, szóval a végeredményt is nevezhetjük igazságosnak.

A kezdők:

Southampton:

McCarthy – Livramento, Lyanco, Salisu, Walker-Peters – Redmond, Ward-Prowse, Romeu, Tella – Adams, Broja

Brighton:

Sánchez – Veltman, Duffy, Burn – Lamptey, Mwepu, Bissouma, Gross, Cucurella – Trossard, Maupay

A mérkőzésre szép számú nézősereg volt kíváncsi annak ellenére, hogy a kedvencek bukdácsolnak. A kezdőcsapatban ismét helyet kapott az albán Armando Broja, és rögtön a meccs elején már fel is hívta magára a figyelmet.

A negyedik percben jártunk, amikor remek labdát kapott Ché Adamstől a középkörnél. A támadó a kapu felé iramodott, és bár a balján üresen érkezett Nathan Tella is Broja a lövés mellett döntött. Robert Sánchez azonban védte a lövést, sőt a spanyol az ismétlésnél is hárított, akkor Ché Adams próbálkozott. Talán, ha Broja egy kicsit önzetlenebb…

Volt helyzet a túloldalon is, Leandro Trossard mentett meg egy labdát az alapvonalon, a tizenhatos vonalán álló Mwepuhoz passzolt, akinek csavarását McCarthy tolta oldalra.

Armando Broja az első helyzeténél nem volt túl higgadt, azonban a másodiknál már annál inkább. A találkozó 29. percében Redmond fejese után került megint helyzetbe, beérve a tizenhatoson belülre egy pimasz csellel elfektette a védőjét, majd jobb külsővel lőtt a hálóba. Szép megoldás volt, szép befejezéssel.

A második félidő javarészt inkább a vendégekről szólt, akik próbálták mindenáron begyötörni a győztes gólt. Eleinte meggyűlt a bajuk a szerencsével meg McCarthy kapussal Neal Maupay került kétszer ziccerbe, mindkettő kimaradt.

A találkozó legvégén, a 98. percben kapott még egy esélyt a vendégcsapat egy közeli szabadrúgás formájában. Solomon March és Jakub Moder állt a labda mögé, utóbbi pedig el is vállalta a rögzített helyzetet. A labdát belelőtte a sorfalba, amire a Soton szurkolói hangos üdvrivalgásban törtek ki. Korai volt, mert a cseh játékos ismételt, a lövését Neal Maupay átvette, majd nagy erővel bombázott a kapu jobb oldalába.

Nem csoda, hogy a gólszerző első dolga az volt, hogy csendre intse a St. Mary’s népét…

Győzni ugyan nem tudott a Brighton, nyeretlenségük tovább tart, de ezzel a döntetlennel végül is nem lehetnek elégedetlenek.

Összefoglalás

Hiányzók terén a Southampton áll rosszabbul, Alex McCarthy, Stuart Armstrong és Jan Bednarek nem lehet majd pályán sérülés miatt, míg Mohamed Salisu, valamint Oriol Romeu eltiltás miatt esett ki. Tehát olyan játékosok, akik a védekezésben igencsak hasznos tagjai a szenteknek.

Az ágyúsoknál Sead Kolasinac és Bernd Leno nem állnak készen a játékra, és ami a legnagyobb probléma, hogy Emile Smith Rowe és Gabriel Martinelli sem. Emiatt egy kicsit át kell variálni majd a támadókat a kezdőben. Nicolás Pépé kiesett Arteta kegyei közül, a francia szélső/támadó az Everton ellen pályára sem lépett, nem valószínű, hogy megadja neki a lehetőséget most a spanyol mester.

Inkább arra gondolnánk, hogy Alexandre Lacazette húzódik ki a bal szélre, középen Martin Ödegaard, jobb oldalt pedig Bukayo Saka fog játszani, míg centerpozícióban Pierre-Emerick Aubameyang, esetleg Eddie Nketiah.

Az Emirates Stadionban sok sikert nem könyvelhettek el a szentek, a bajnokságban már nagyon régóta nem sikerült innen győzelemmel távozni, és az elmúlt tíz évben csak az FA Kupában, valamint a Ligakupában tudtak nyerni.

Ráadásul nem is nagyon megy nekik a szekér, sem otthon, sem pedig idegenben. Idegenben nagyon nem, utolsó öt meccsükön négy vereséget szenvedtek, csak a Watfordot tudták legyőzni.

Részünkről most a hazai győzelem tűnik a legvalószínűbbnek. A bukik is így gondolják, 1.60 körül lehet megcsípni az Arsenal sikerét. Lehetne még ezt a meccset tovább cizellálni, de mi most megelégszünk ezzel az egy tippel.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső