AS Roma – Ajax: Fogadási Tippek és Európa Liga Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 április 13.
AS Roma
Teljesítmény:
N N D V N
  • Stadio Olimpico di Roma
  • április 15. 21:00
Nézd élőben itt:
Joker8
Ajax
Teljesítmény:
N V N N N
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

A Bajnokok Ligája tippjeinken már túl vagyunk, ezeket olvashattátok a tegnapi napon, így hát természetesen átnyergelünk az Európa Ligára, hiszen ott is megrendezik a visszavágókat csütörtök este. Kezdjük a legjobb párharccal, véleményünk szerint az AS Roma – Ajax hozhatja a legnagyobb izgalmakat.

Számunkra végső esélyes volt az Ajax, és igazából még most sem tettünk le erről száz százalékban. Nagyon peches vereséget szenvedtek az első találkozón – erről nemsokára egy rövidebb összefoglalót olvashattok -, de szerintünk fel fogják tudni venni a versenyt idegenben is a farkasokkal, és ebből egy igazán jó kis összecsapás is kisülhet.

Most is lesz hiányzó bőséggel mindkét oldalon, ez egy kicsit megnehezíti a dolgunkat, de aggodalomra semmi ok, azért vagyunk itt, hogy megpróbáljunk ezeken a nehézségeken túllendülni.

Ha van meccs, amit érdemes lesz csütörtökön megtekinteni, az ez! Szóval, ha a meccs izgalma mellett szeretnétek egy kis pénzt is nyerni, olvassátok el ezt a bejegyzést!

Mi történt az odavágón?

Ez már a második mérkőzés, érdemes feleleveníteni, hogy mi történt Hollandiában az előző héten!

Ajax – AS Roma

A hosszabb összefoglalónkban úgy fogalmaztunk: Van még esélye az elődöntőre az Ajaxnak, de az biztos, hogy vért fognak izzadni Rómában. Ezt pár nappal később is tartjuk, pedig nem feltétlenül kellett volna ennek így történnie.

Erik Ten Hag kénytelen volt a csapat harmadikszámú kapusát kezdetni, ugyanis André Onana továbbra is dopping miatti eltiltását tölti, az egykori római játékos, Maarten Stekelenburg pedig megsérült a találkozó előtt. Ez volt az első alkalom, hogy Kjell Scherpen európai kupameccsen játszott.

Abban bíztunk, hogy a hazaiak támadólag lépnek fel majd a Romával szemben, de ez csak részben valósult meg. Mármint, ők birtokolták többet a labdát, de az igazán nagy helyzetek inkább a farkasok előtt adódtak. Gondolunk itt többek között Edin Dzeko lövésére a meccs elején. Jó kis bemelegítés volt ez Scherpen számára, a hórihorgas kapus ujjheggyel tolta szögletre a labdát.

Érdekes volt látni, hogy az Antony – Tadic – Neres hármas nem igazán tud mit kezdeni a vendégek védőivel, legalábbis az első fél órában egyáltalán nem.

Bezzeg a Roma! Dzeko próbálkozásán kívül még egy ígéretes helyzet adódott előttük, a belső védő, Bryan Cristante kínálta meg Scherpent egy távoli bombával. Sokan már bent látták a labdát, de Scherpen ezt is hatalmas bravúrral hárította.

A vezetést – némi meglepetésre – nem a helyzeteket kialakító Roma szerezte meg, hanem a hollandok.

Davy Klaassen és Dusan Tadic játszottak össze a tizenhatoson belül, a szerb gólhelyzetben okos megoldást választott: Átverve mindenkit visszapasszolt Klaassennek, aki a hálóba lőtt.

A második félidőben újabb gólt rúghattak volna a hazaiak: Ibanez vágta fel hátulról Dusan Tadicot, amiért a játékvezető tizenegyest ítélt, hiszen a szabálytalanság már a büntetőterületen belül történt. Tadic általában jól lövi a tiziket, de itt most nem tudta elküldeni egyik sarokra sem Pau Lopezt. A spanyol középen maradt, a labda középre érkezett…

És ez bizony fordulópontot jelentett, négy perccel később Lorenzo Pellegrini 1-1-re módosította a meccs állását. Egy nem túl acélos szabadrúgást küldött 18-20 méterről kapura, az elvetődő Kjell Scherpen viszont bevédte a labdát.

Ezek után hosszú ideig birkózott egymással a két együttes, a Romának már ez sem számított rossz eredménynek, de a tizenegyest összehozó Ibanez a 87. percben saját hibáját javította, és egy szöglet után elemi erővel bombázott a kapuba, 1-2.

Kétgólos előnyből esélye sem lett volna a Romának, így viszont ők váltak a továbbjutás esélyeseivé.

Előző meccs eredménye
2021.04.08.Európa Liga
ajax
1:2
roma
Európa Liga
2003.03.19.Bajnokok Ligája
roma
1:1
ajax
Bajnokok Ligája
2002.12.10.Bajnokok Ligája
ajax
2:1
roma
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

A hétvégi bajnokijuk

Szűk győzelem lett mindkét bajnoki mérkőzésnek a vége. A Roma hazai pályán melegített be a Bologna csapata ellen a csütörtöki összecsapásra, míg a hollandok a Waalwijk otthonában nyertek 1-0-ra.

A farkasok győztes gólját az a Borja Mayoral szerezte, aki az Ajax elleni meccset csak a kispadon kezdte – a gólpasszt Ibaneztől kapta -, az Ajaxnál pedig az a Sebastian Haller volt a gólszerző, aki az Európa Ligában nem szerepelhet, pedig látva, mit művel az Eredivisie-ben, nagy szükség lenne rá.

A Romának még van esélye az első hat közé kerülni, de jelen pillanatban ehhez az (is) kellene, hogy a városi rivális ne húzzon el. Márpedig, ha a Lazio nyer, akkor négy pontra duzzasztja a különbséget.

A hollandoknál sok változás nincs, továbbra is az élen állnak, és nagy csodának kellene történnie ahhoz, hogy ne tudják megvédeni a címüket…

Összefoglalás

Az odavágón Rick Karsdorp nem játszhatott eltiltás miatt, Bruno Peres helyettesítette őt. Na, a helyzet most felcserélődik, Karsdorp eltiltása lejárt, viszont a portugál összeszedett egy újabb lapot, így most ő nem játszhat.

Ami viszont a farkasok számára remek hír, hogy az örmény Henrikh Mkhitaryan egyhónapos sérülése már a múlté, a Bologna ellen pályára léphetett. Chris Smalling és Leonardo Spinazzola is edzésbe álltak, de ők még a többiektől külön, szóval a játékukra sok esély nem mutatkozik.

Akik biztosan kihagyják a meccset: Maresh Kumbulla és Nicolo Zaniolo.

Kjell Scherpen újra megkapja a bizonyítási lehetőséget Ten Hagtól, hiszen a két kapusa továbbra sem játszhat ilyen-olyan okokból. Most aztán valóban jó lenne egy Haller, akár kezdőként, akár csereként, de őt nem tudták nevezni, szóval kiesett…

Ahogy Daley Blind és Perr Schuurs, valamint Noussair Mazraoui is.

Nem hinném, hogy a kezdőkben lenne változás, véleményem szerint ugyanaz a 11 áll fel mindkét oldalon, mint a múlt héten csütörtökön.

És az egy jó kis meccs volt. Most annyi változott, hogy a Roma kicsit higgadtabban játszhat, két gólt kellene kapniuk ahhoz, hogy innen kiessenek. Kivárhatnak, járathatják a labdát, és minél előrébb megyünk, az Ajax annál jobban ki fog támadni. Véleményem szerint most is remek választás az, hogy mindkét fél a kapuba talál, erre van a legnagyobb sansz és ebben van a legnagyobb érték.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső