Aston Villa – Manchester United: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 július 07.
Aston Villa
Teljesítmény:
V V D V D
  • Villa Park
  • Július 09. 21:15
Nézd élőben itt:
Joker8
Manchester United
Teljesítmény:
N N N N D
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Igencsak belehúzott a Manchester United az utóbbi időben, az újrakezdés óta még nem veszítettek mérkőzést, ellentétben legnagyobb ellenfelükkel, így most lépéselőnybe kerültek a Wolves-szal szemben. Öt forduló maradt, még akár a BL-hely is meglehet, ahhoz azonban nem hibázhatnak. A Chelsea és a Leicester erre hajlamos, három pont ledolgozása öt forduló alatt pedig nem a lehetetlen kategória.

A Villa helyzete viszont egyre rosszabb: A bajnokság újraindítása óta öt mérkőzést játszottak le, ezeken összesen két pontot tudtak gyűjteni. Szerencsétlenségükre a West Ham, akikkel fej-fej mellett voltak két meccsen négy pontot gyűjtött, így most már a Watford eredményeit kell figyelniük, akik egy ponttal állnak előttük.

Ha a MU-nál azt mondtam, három pontot ledolgozni nem lehetetlen, akkor ez természetesen itt is érvényben van, de ahhoz jóval jobb teljesítménnyel kell előrukkolniuk.

Vajon sikerülhet pontot rabolniuk a hazaiaknak az Aston Villa – Manchester United találkozón?

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Liverpool – Aston Villa

A Vörösök számára gyakorlatilag véget ért az idény, hiszen bajnokok lettek, más sorozatban pedig már nem vesznek részt. Ami miatt hajthatnak, hogy megdöntsék a Manchester City pontrekordját.

Nem játszottak jól az első félidőben és összetehetik a két kezüket, hogy sem a játékvezető, sem a VAR nem jelzett Naby Keita tizenhatoson belül elkövetett szabálytalanságáért, erre ugyanis járt volna a büntető.

Helyette maradt a gólnélküli döntetlen az első félidőben.

Fordulást követően sem lettek jobbak a hazaiak, a 71. percben mégis ők szereztek vezetést: Az első félidőben hibázó, de azt szerencsésen megúszó Keita passzolt Manéhoz, a szenegáli pedig 7 méterről a léc alá bombázott.

Nem adta fel a Villa, próbált legalább egy pontot elcsípni, ami reális lehetett volna, tekintve, hogy a Pool mennyire gyengén játszott.

Grealish lövésénél Allison volt a helyén, majd ezután Szalah visszafejelt labdáját a csereként beállt, mindössze 17 esztendős Curtis Jones rúgta a kapuba.

Ezzel a győzelemmel tovább folytatódik a Pool veretlen hazai sorozata, míg a Villa maradt kiesőhelyen.

Előző 5 meccs eredménye
2019.12.01.Premier League
man united
2:2
aston villa
Premier League
2016.04.16.Premier League
man united
1:0
aston villa
Premier League
2015.08.14.Premier League
aston villa
0:1
man united
Premier League
2015.04.04.Premier League
man united
3:1
aston villa
Premier League
2014.12.20.Premier League
aston villa
1:1
man united
Premier League
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Manchester United – Bournemouth

A Vörös Ördögök a másik rosszul álló csapatot fogadták, a Villa és a Bournemouth azonos pontszámmal állnak kiesőhelyen.

A meccsből egy nagy gólparádé lett végül, amiből a jobb képességű labdarúgókból álló MU jött ki jobban.

Pedig az első gól egy gyönyörű egyéni megmozdulás után a vendégeket juttatta előnyhöz: A 15. percben Stanislas kapott labdát a tizenhatoson belül, közel az alapvonalhoz. Kiosztott egy kötényt, majd De Gea mellett a rövidbe lőtte a labdát.

Újabb negyed óra elteltével jött az egyenlítés, a fiatal Greenwood 15 méterről talált a hálóba, Ramsdale még bele tudott érni a labdába, de ez sem segített.

Rashford tizenegyese következett, a sérüléséből visszatérő támadó egy kezezést követően megítélt büntetőt értékesített. Ramsdale rajta volt a labdán, de nem tudott hárítani.

A mérkőzés legszebb gólja viszont Martialhoz fűződik. Még mindig az első félidőben, annak a legvégén járunk, amikor a tizenhatos vonalán, balról befelé cselezett a francia és tökéletesen tekert a kapu bal felső sarkába.

A kezdeti sokk után hamar magához tért a Manchester, nyugodt második félidőre számíthattak Solskjaerék.

Hogy ez ne így legyen, arról Bailly gondoskodott. Három perce volt a pályán (a félidőben Lindelöföt váltotta), amikor egy teljesen ártalmatlan szituációban kézzel ért a labdába. Joshua King pedig belőtte a büntetőt, újra csak egy volt a különbség.

Greenwood tett róla, hogy mégse kelljen mind a tíz körmüket lerágniuk a hazai drukkereknek, öt perccel King szépítő gólja után ismét növelte a MU előnyét, a végeredményt pedig az 59. percben Bruno Fernándes állította be szabadrúgásból.

A szezon végére eléggé összeállt a Manchester, Rashford és Pogba visszatérése nagyon jót tett a gárdának.

Összefoglalás

Ősszel meglepetésre nem tudta mindhárom pontot megszerezni a Manchester, 2-2-re végeztek az Old Traffordon. Akkoriban nem igazán ment a csapatnak, ez azonban eléggé megváltozott.

Az újrakezdés óta hibátlan a MU, a Ligakupa elődöntőjébe is bejutottak és egyre inkább a nyomába eredtek a Chelsea – Leicester duónak, akik (főleg az utóbbi) előszeretettel hullajtják el a pontokat.

Tény és való, hogy mindkét csapatnak fontos lenne a győzelem, véleményem szerint az Aston Villa már egy döntetlennel is megelégedne. Mondjuk a Watford szerdán a Norwichcsal játszik, ami magában hordozza azt a veszélyt, hogy a Darazsak elhúzhatnak…

Nincs tehát könnyű helyzetben a Villa. Ha ránézünk az örökmérlegre, elképesztő MU-fölényt láthatunk. 2, azaz kettő alkalommal tudtak nyerni a birminghamiek, szemben 38 MU győzelemmel.

Mit is várhatunk ettől a meccstől? Rashford visszatérése felrázta az amúgy sem gyenge támadó alakzatot, Pogba is inkább a futballra koncentrál, mintsem a balhéira meg a vitáira.

Alapból nem ad nagy szorzót a Manchester győzelmére, azonban hendikeppel már megéri rakni őket. Ebben az esetben a 22Bet 1.51–es szorzót kínál.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső